Kisalföld logö

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 1°C | 12°C Még több cikk.

Koraszülöttek ügye: okiratokat foglaltak le a kórházban

Okiratokat foglalt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban a Nemzeti Nyomozó Iroda kedden és csütörtökön a koraszülötthalálok ügyében.
Péntek:

08:45 - Okiratokat foglalt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban a Nemzeti Nyomozó Iroda kedden és csütörtökön a koraszülötthalálok ügyében.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata az MTI megkeresésére azt írta: a nyomozó hatóságok a felderítés, az igazságügyi szakértői vizsgálatok lefolytatása és a bizonyítási eszközök beszerzése érdekében foglalta le a kórházban elhunyt koraszülöttekre vonatkozó iratokat. Az eljárás a betegellátást nem veszélyeztette és nem veszélyezteti - tették hozzá.

Az ORFK kommunikációs szolgálata szerdán közölte: a Miskolci Rendőrkapitányságon múlt hét pénteken egy 37 éves miskolci férfi és egy 31 éves miskolci nő tett feljelentést. A két egymástól független feljelentés szerint júliusban a kórházban megszületett gyermekeik (egy-egy fiúgyermek) "halálában közrejátszhatott az egészségügyi intézmény valamely dolgozójának gondatlansága, mulasztása".

A rendőrkapitányság a két feljelentést továbbította a megyei rendőr-főkapitányságra, amely hétfőn rendelte el a nyomozást. Az eljárás lefolytatását az országos rendőrfőkapitány kedden a Nemzeti Nyomozó Iroda hatáskörébe utalta, ahol jelenleg foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folyik eljárás.

A rendőrség kifejtette: az eljárás során a rendőrség igazságügyi szakértőket fog kirendelni. A szakértői vélemény elkészítésének határidejét még nem állapították meg, de azt lehető legrövidebb időben fogják meghatározni, annak elkészülte azonban így sem várható két hónapon belül.

Augusztusban néhány napon belül kilenc koraszülött csecsemő halt meg a miskolci megyei kórházban. A halálesetek miatt Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn rendkívüli vizsgálatot rendelt el az intézményben. Emellett a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézetet arra utasította, hogy a vizsgálat idejére függessze fel beosztásából a kórház főigazgatóját, Csiba Gábort.

Szócska Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkára kedden azt mondta, négy csecsemő halálának tudják az okát. Az eddig elvégzett vizsgálatok során nem találtak összefüggést a halálesetek között.

Az államtitkár még hétfőn kijelentette: a kórház koraszülötteket ellátó osztályának bezárása nem indokolt, az esetleges fertőzésekkel kapcsolatban folyamatban vannak a vizsgálatok, amelyeket mindenre kiterjedő gondos mintavétel alapján kell elvégezni.

Csütörtök:

18:55 - Velkey György: Borsodban magas a koraszülés és a csecsemőhalálozás aránya

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a koraszülések és a csecsemőhalálozások aránya eleve kiemelten magasnak számít - mondta a Magyar Kórházszövetség elnöke csütörtökön az MTI-nek a miskolci megyei kórház koraszülött osztályán történt halálesetekkel kapcsolatban. Velkey György arra is kitért, hogy ehhez az intézményhez tartozik Heves megye ellátása is, amely ugyancsak "nagyon rossz koraszülési arányú térség".

A kórházszövetség elnöke kifejtette: a koraszülés aránya a legmagasabb, 11 százalék körüli Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Heves megyében. Borsod és Heves koraszülöttjeit is a miskolci perinatális centrumban látják el, ott, ahol augusztus 5. és 14. között kilenc csecsemő halt meg.

Velkey György közölte: a magas koraszülési aránnyal összefüggően a csecsemőhalálozások száma is ebben a három megyében a legmagasabb. Példáként említette, hogy tavaly Borsod-Abaúj-Zemplénben a csaknem hétezer szülésre 49 csecsemőhalál jutott, míg például Vas megyében kétezerre 12.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház koraszülött-osztályán történt halálesetek miatt Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn rendkívüli vizsgálatot rendelt el az intézményben. A Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézetet pedig arra utasította, hogy a vizsgálat idejére függessze fel beosztásából a kórház főigazgatóját. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár hétfő este Miskolcon kijelentette: a kórház koraszülötteket ellátó osztályának bezárása nem indokolt, az esetleges fertőzésekkel kapcsolatban folyamatban vannak a vizsgálatok, amelyeket mindenre kiterjedő gondos mintavétel alapján kell elvégezni.

Velkey György a konkrét esetről annyit tud, hogy a vizsgálat még folyamatban van. A kórházszövetség elnöke azt mondta: a másfél hét alatti kilenc halálozás soknak számít, de úgy véli "könnyen lehet véletlen egybeesés is". Például a melegfront mindig fokozza a koraszüléseket - jegyezte meg, hozzátéve: az egyik budapesti kórházban is előfordult olyan, hogy az átlagosnál jóval több koraszülött miatt már nem tudtak újabbakat felvenni.

A miskolci megyei kórház szerdán tájékoztatta az MTI-t, hogy újabb koraszülött halt meg az intézmény koraszülöttintenzív-osztályán. A kórház közleménye szerint az egyik kritikus állapotban lévő csecsemő hunyt el, aki már hónapok óta intenzív kezelés alatt állt, és többszörös súlyos hasi műtéteken esett át. Kiemelték: a gyermek a korábban meghalt koraszülöttekkel semmilyen közvetlen kapcsolatban nem volt. Ápolása során mindvégig izoláltan kezelték, külön ápolói személyzet figyelte, egyébként a gyermeksebészeti osztályon is hosszan kezelték. Születésétől kezdődően igen alacsony volt az életesélye - hangsúlyozta a kórház.

Velkey György ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a koraszülöttek - különösen a kis súlyúak - már születésükkor olyan állapotban vannak, mint az intenzív osztályon kezelt, legsúlyosabb állapotú felnőtt betegek, azaz rosszak az életesélyeik.

A kórházszövetség elnöke kitért arra is, hogy a koraszülések okával nagyon sokat foglalkoznak a szakértők. A tanulmányok általában azt állapítják meg, hogy a szociálisan rosszabb helyzetű, rosszabb higiéniai viszonyú, rosszabb táplálkozású, rendezetlenebb életformájú nőknél, például a túlságosan fiatal anyáknál, illetve mindezen körülmények halmozódása esetén nagyobb a koraszülés esélye.

14:36 - Tárgyilagos tájékoztatást kérnek a kórházban működő szervezetek

Tényszerű, tárgyilagos és pártatlan tájékoztatást kérnek a médiaszolgáltatóktól a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban működő szakmai, illetve érdekképviseleti szervezetek - áll a testületek vezetői által aláírt közös közleményben, amelyet csütörtökön jutattak el az MTI-hez.

Az aláírók elismerik a média társadalmi kontrollban betöltött szerepét, ám megdöbbenve értesülnek azokról a "találgatásokra okot adó riportokról, az egyoldalú tájékoztatásról", amelyek a vizsgálat befejezése előtt megzavarják az intézményben kezelt betegek nyugalmát, a dolgozókat pedig elbizonytalanítják.

A megyei kórház szakszervezeti bizottsága, a közalkalmazotti tanács, az orvosi és szakdolgozói kamara helyi szervezeteinek vezetői szerint az intézmény dolgozóit többször is atrocitás érte munkahelyükön és lakókörnyezetükben a történtek miatt.

Álláspontjuk szerint a híradások jelentősen csorbítják az alulfinanszírozott és túlhajszolt orvosok, valamint szakdolgozók jó hírnevét, valamint a betegek bizalmát. Hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy a háromezer dolgozót foglalkoztató intézményben továbbra is biztosított a zavartalan egészségügyi ellátás.

Augusztus 5. és 14. között kilenc koraszülött csecsemő halt meg a miskolci megyei kórházban. A halálesetek miatt Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn rendkívüli vizsgálatot rendelt el az intézményben. Emellett a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézetet arra utasította, hogy a vizsgálat idejére függessze fel beosztásából a kórház főigazgatóját, Csiba Gábort.

Szócska Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkára kedden azt mondta, négy csecsemő halálának tudják az okát. Az eddig elvégzett vizsgálatok során nem találtak összefüggést a halálesetek között.

Az államtitkár még hétfőn kijelentette: a kórház koraszülötteket ellátó osztályának bezárása nem indokolt, az esetleges fertőzésekkel kapcsolatban folyamatban vannak a vizsgálatok, amelyeket mindenre kiterjedő gondos mintavétel alapján kell elvégezni.

14:18 - Az igaztalan vádak miatt jogi lépésekkel él a gyermek-egészségügyi központ

Miskolc, 2013. augusztus 15., csütörtök (MTI) - Együtt éreznek azoknak a szülőknek a fájdalmával, akik gyermeküket elvesztették, a "sok igaztalan vád miatt" azonban, ha valaki a gyermek-egészségügyi központ munkájával kapcsolatban "valótlan kijelentést hoz nyilvánosságra, vagy megalapozatlan tényeket állít", azzal szemben a szükséges jogi lépéseket megteszik - közölte Nagy Kálmán, a miskolci megyei kórház gyermek-egészségügyi központjának vezetője csütörtökön, az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Nagy Kálmán felidézte: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház koraszülött-osztálya - Magyarország első ilyen osztálya - már negyvenöt éves múltra tekint vissza. Alapítása összefüggött azzal, hogy a megyében rendkívül magas volt a koraszülött-halandóság. Az osztály azóta koraszülött gyerekek ezreit mentette meg a biztos haláltól. Borsod-Abaúj-Zemplénben szervezték meg az országban először a koraszülöttek inkubátoros szállítását, amely máig is az egyik legfontosabb tényezője a koraszülöttek életben tartásának - hangsúlyozta.
Hozzátette: az osztály tavaly is sok gyógyult, jó életminőségű koraszülöttet bocsátott haza.
Az elmúlt másfél hét alatt a gyermek-egészségügyi központ koraszülött-osztályán több, igen kis súlyú koraszülött halt meg. "A közvetlen halálok eddig nincs feltárva", az egyes esetek közötti összefüggés még nem tisztázott. "Az osztály dolgozói a vizsgálatok eredményét, illetve azok értékelését szükségesnek tartják és várják" - írta a szakember.
Kifejtette: az igen kis súlyú koraszülöttek megszületésük után súlyos betegek. "Ezek a gyermekek gyenge védekezőképességgel rendelkeznek, és életkilátásuk korlátozott". Egy 1000 grammos újszülött olyan felnőttnek felel meg, akinek a súlya eredetileg 60 kiló, és betegsége miatt 20 kilót fogyott - hozott példát.
A miskolci gyermek-egészségügyi központ Magyarország egyik legjobb intézménye, amelytől sok esetben egyetemi klinikák kérnek segítséget, és olyan súlyos betegeket lát el sikeresen - égetteket, leukémiásokat, csontvelő-transzplantáltakat -, akiknek a kezelése nemzetközileg is jelentős gyógyító feladatot jelent - jegyezte meg.
"Természetesen mélységesen együtt érzünk azoknak a szülőknek a fájdalmával, akik gyermeküket elvesztették" - olvasható a közleményben.
Augusztus 5. és 14. között kilenc koraszülött csecsemő halt meg a miskolci megyei kórházban. A halálesetek miatt Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn rendkívüli vizsgálatot rendelt el az intézményben, és arra utasította a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézetet, hogy a vizsgálat idejére függessze fel beosztásából a kórház igazgatóját. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár hétfő este Miskolcon kijelentette: a kórház koraszülötteket ellátó osztályának bezárása nem indokolt, az esetleges fertőzésekkel kapcsolatban folyamatban vannak a vizsgálatok, amelyeket mindenre kiterjedő gondos mintavétel alapján kell elvégezni.

Olvasóink írták

  • 1. Goldmund 2013. augusztus 16. 10:32
    „"Okiratokat foglalt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban a Nemzeti Nyomozó Iroda "
    Na ez aztán a hír! Mégis mit vár a szerkesztő, az ujjukból szopják ki, mi történhetett?

    "A kórházszövetség elnöke kifejtette: a koraszülés aránya a legmagasabb, 11 százalék körüli Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Heves megyében."
    Különös módon pont ott, ahol nagy arányban élnek azok, akiket ha megneveznék, kimoderálnának. ;-)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy ember meghalt a Tiszakécskénél történt balesetben

Egy ember meghalt és egy másik megsérült abban a balesetben, amely kora reggel történt a 4623-as… Tovább olvasom