Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Konstruktív bizalmatlansági indítvány: április 6.

A MSZP-s képviselők a jelenlegi tervek szerint április 6-án hétfőn nyújtják be a parlamentnek a Gyurcsány Ferenc elleni konstruktív bizalmatlansági indítványt és április 14-én (a húsvétot követő kedden) szavazhat róla az Országgyűlés - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vasárnap az MSZP elnökségi ülése után.
A kormányfő hangsúlyozta: az MSZP nyitott, nemzeti kormányt szeretne alakítani, amely a jelenleginél szélesebb társadalmi, szakmai, politikai háttérrel és átfogóbb programmal rendelkezik. A szocialisták tárgyalódelegációja - Gyurcsány Ferenc pártelnök, Lendvai Ildikó frakcióvezető és Simon Gábor választmányi elnök - egy ilyen új kormány kereséséről kezdi meg a tárgyalásokat a négy ellenzéki párttal és az esetleges megállapodást az április 5-i rendkívüli kongresszusán erősítheti meg az MSZP.

A pártelnök kérdésre válaszolva elmondta: volt szó konkrét nevekről a vasárnapi elnökségi ülésen, de nem árult el egyet sem. A Független Hírügynökség a kormányfőhöz közeli forrásokból úgy értesült, hogy nincs olyan forgatókönyv, amely szerint Gyurcsány Ferenc maradna a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: a konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal a teljes kormány mandátuma megszűnik és az új kormányfő nevezheti meg az új tárcavezetőket is. Ugyanakkor addig az időpontig a jelenlegi kormány teljes hatáskörben rendelkezik majd, így nem szakad meg a teljes körű kormányzás Magyarországon. Az MSZP elnöke szerint a kormány által február 16-án bejelentett javaslatoknál az új kormánynak többet kell tennie és szélesebb területeken, mint azt korábban tervezték, mert a gazdasági válság is elhúzódóbb és mélyebb lesz a korábban vártnál. Gyurcsány Ferenc kérdésre válaszolva hangsúlyozta: gyors és minél szélesebb megállapodásra törekednek majd. Arra a kérdésre, hogy mi történik ha nem sikerül a parlament többségének megfelelő jelöltet találni Gyurcsány azt válaszolta: "meg fogunk állapodni."

Olvasóink írták

28 hozzászólás
12
  • 28. arrabonai 2009. március 23. 10:21
    „Új választást, aztán új alkotmányt és visszahívható képviselőket.
    Egységkormány mszp dominanciával? Nyilván érdekbarátaiknak is világos, hogy nem tükrözné a nép szándékait egy ilyen formáció. De ugyanakkor hol érdekli ez az mszp-t és érdekbarátait.
    Csupán tovább feszítenék húrt, általános elfogadást nem nyerne más megoldás, csak az új választás. De itt sem árt odafigyelni. A történelem már megmutatta pár módját a választások elcsalásának, vagy elkerülésének...”
  • 27. benő100 2009. március 22. 20:29
    „27. hozzászólás TakácsTamás 2009.03.22. 20:05
    tisztára nyald viktorka valagát...”
  • 26. TakácsTamás 2009. március 22. 20:05
    „Ez poén akart lenni, kisokos?
    A Viktor nevét azért nem kellene ezzel a szarkupaccal egy lapon említeni...”
  • 25. metermester 2009. március 22. 19:47
    „Szeva viki, fecó vagyok.
    Mia pálya?
    Tegnap beadtam a kulcsot.
    Basszus, én most nem tudom átvenni
    Nem gond a bokor, meg a mdf megoldja.
    Nem kurud el?
    Nem.
    Az mdf-s bulit mi találtuk ki.
    Holnap dobjál be egy oszlatást.
    Ok.
    Szeva.
    Szeva. Hívsz majd.
    Hívlak
    Mikor?
    Majd ha szükségem lesz rád.
    Ok.”
  • 24. TakácsTamás 2009. március 22. 18:58
    „Milyen kitartás? Annak, amit Gyurcsányék műveltek, már a negyedéért el kellett volna zavarni őket! Megvártuk amíg tönkrevágták az egészségügyet, szétverték a tömegközlekedést, bezártak egy csomó postát, iskolát, óvodát, kizsigerelték az önkormányzatokat, tönkretették a magyar vállalkozókat...
    Nem kell itt már várni semmire!
    Ezt a Gyurcsányt meg az egész MSZP-s bandát vitriollal kellene elirtani a hatalomból. Lánggal, hogy írmagjuk sem maradjon. Előrehozott választásokat! Csak ez a jó megoldás!”
  • 23. katalinka 2009. március 22. 18:47
    „"menti" Valahol igazad van Orbánéknak több kitarartás kellett volna gyurcsival szembe de inkább kivonult fecó meg táncolt most aztán a népet huzza mindenki az utca embere rak rendet akkor nagy baj lessz de lehet arra játszanak.”
  • 22. C3PO 2009. március 22. 18:14
    „Üdv. mindenkinek!
    Nézzétek meg az alábbi előadást. 10x10 perc, de megéri végignézni.
    http://www.youtube.com/watch?v=v8Zf-lgi5tY&feature=PlayList&p=AAB9C3D1E9E4391D&index=0&playnext=1”
  • 21. comet 2009. március 22. 18:10
    „bocsi a replayekért, lefagyott a gépem.”
  • 20. comet 2009. március 22. 18:08
    „18 Kami45 -a két barátnő, mármint Ibola és Fodor Gabriella pártjai is ugyananak a polipnak egy-egy karja amiből az MSZP is kinőtt. Csápolhatnak egymás ellen, de egy tőről valók. A polipnak a napokban egy lábat elvesztett, figyelni kell nehogy újat növesszen.”
  • 19. comet 2009. március 22. 18:08
    „18 Kami45 -a két barátnő, mármint Ibola és Fodor Gabriella pártjai is ugyananak a polipnak egy-egy karja amiből az MSZP is kinőtt. Csápolhatnak egymás ellen, de egy tőről valók. A polipnak a napokban egy lábat elvesztett, figyelni kell nehogy újat növesszen.”
  • 18. comet 2009. március 22. 18:08
    „18 Kami45 -a két barátnő, mármint Ibola és Fodor Gabriella pártjai is ugyananak a polipnak egy-egy karja amiből az MSZP is kinőtt. Csápolhatnak egymás ellen, de egy tőről valók. A polip a ja napokban egy lábat elvesztett, figyelni kell nehogy újat növesszen.”
  • 17. Kami45 2009. március 22. 17:37
    „17. hozzászólás comet 2009.03.22. 17:11
    "Remélhetőleg az ellenzék most már összefog és kisöpri a mocskot a parlamentből."
    Ne légy naiv milyen ellenzék? Ibike és Gabika nem ellenzék, ők 120-as nyelvcsapásokkal nyalnak Fecónál.”
  • 16. comet 2009. március 22. 17:11
    „időt húz a szélhámos. A kormánya megbukott, tönkre tette az országot, de még mindig nem hajlandó átadni a kormányzást, ameddig lehet ott akar lenni bagázsával a húsostál mellet. Remélhetőleg az ellenzék most már összefog és kisöpri a mocskot a parlamentből.
    Ha elismerte hogy megbukott, miért akadályozza a megujhodás lehetőségét?
    Mert kapzsi senkiházi, a társaival együtt. Bízik a diktatúrájábn meg a drazsékból épített igazság(talanság)szolgáltatásban, pedig már repednek a falak.”
  • 15. jockey 2009. március 22. 16:51
    „Szánalmas színjáték hülyegyerekeknek! Mondjanak le, takarodjanak és azonnal új választást kiírni! Ez az egyetlen értelmes lépés, ami még kihúzhat bennünket onnan, ahová ez a hazaáruló bagázs taszította az országot.”
  • 14. Gazficko 2009. március 22. 16:31
    „118899.myminicity.com/tra”
  • 13. gyakor 2009. március 22. 15:38
    „Ludmilla (5-12) Eddig úgy tudtam, hogy a fórum egyéni véleményeket tartalmaz. Az esetleges idézetek "" közé teendők. 6-10 hozzászólásai fémjelzik személyét.
    Egyéni véleményem: Gyurcsánék lépése egy nagy blöff a túlélésre. Orbánék csabdában vannak! Az MDF nem tudja hova nyaljon, ezért minden irányba lengeti a nyelvét. Az SZDSZ meg úgy ahogy van árulók hada.
    A magyar nép pedig tovább tűr és hallgat!”
  • 12. Ludmilla 2009. március 22. 14:57
    „Bogár László: "azonnal az utcára kell vonulni, s követelni az előrehozott választásokat"
    Pontos stratégia mentén történik minden, Gyurcsány már útjában áll azoknak a globális erőknek, amelyek a jelenleginél is nagyobb fokozatba akarják állítani az erőforrás-szivattyúkat - állítja Bogár László, aki szerint csak egy szemfényvesztő trükköt láthattunk. A professzor szerint a Reformszövetség programját akarják helyzetbe hozni, ebben a játékban Bokros Lajos is csak egy statiszta. Azonnal óriási tömegben kellene az utcára vonulni és tiltakozni a most kibontakozó oligarchikus mutyizás ellen, az előre hozott választások mellett - állítja Bogár.
    Semmiképpen nem szabad pozitív jelentőséget tulajdonítani Gyurcsány szombati lépésének - állítja Bogár László az MNO-nak. Könnyen lehetséges, hogy ez a bejelentés még elsődleges szinten is szemfényvesztő trükk, ,,meglehetősen abszurd, hogy Gyurcsány személy szerint vállalta a kezdeményezést" - mondja Bogár, hiszen szerinte ha ezek után sem tudnak a pártok megegyezni egy új kormányfőről, ,,Gyurcsány széttárhatja a karját, azt mondva: én vagyok az egyetlen megoldás.
    A professzor szerint ,,nem tört meg a jég", és szerinte a polgári oldal nem hiheti, hogy győzött, vagy hogy ez egy ,,önmagában jó lépés". Sőt az is megtörténhet - állítja Bogár - hogy a magyar nemzet számára most jön az igazi fekete leves. ,,Nem arról van szó, hogy Gyurcsány Ferenc megtört". Bogár úgy látja, hogy a globalitás erőinek és lokális kiszolgálóinak van egy pontos stratégiája annak érdekében, hogy a magyar társadalom ne legyen képes felszabadulni a jelenlegi, gátlástalan kifosztás alól. A cél nem más, mint a minden eddiginél durvább szivattyúk üzembe állítása, ,,ám az kétségtelen, hogy ennek most már, legalább is a jelenlegi státusában útjában állt Gyurcsány Ferenc" s ezért most egy pontosan megtervezett ,,trükkel úgy alakítják át az egész folyamatot, hogy szabad utat engedjenek annak a személynek és struktúrának, törekvésnek", ami minden eddiginél jobban képes a társadalom további globális kifosztására.
    Teljesen bizonyos, hogy olyan személyt keresnek, aki kíméletlenül végigviszi a Reformszövetség által elkészített programot - fogalmazott Bogár felvetésünkre, aki szerint egy, a kegyetlen megszorításokat előterjesztő grémiumot támogató figurában gondolkodhat-e a kormányzó elit. Bogár szerint a Reformszövetség a lokális kifosztók olyan közös konstrukciója, amelyben benne van maga Gyurcsány is. A Reformszövetség létrehozásának célja, hogy ,,egy intézményt alkossanak" annak a törekvésnek a szolgálatába, hogy ,,legyen egy nagy tekintélyű külső erő, amire Gyurcsány mutogathat". A nagy tekintélyű tudósok, uralmi struktúrák nyomása alatt még nekem is meg kell hajolnom - nagyjából ezt próbálhatja meg ebben a dimenzióban közvetíteni Gyurcsány Bogár szerint. Azt próbálja meg elhitetni a társadalommal, hogy ,,nem én vagyok aki akarja ezeket a brutális reformokat" - folytatja a professzor.
    Maga a Reformszövetség is egy cinikusan és pontos tervek szerint létrehozott konstrukció - állítja Bogár, amely szerinte nem hogy szembemenne Gyurcsánnyal, de a kollaboráns oligarchia ,,közösen létrehozott gyermeke".
    Bokros, a statiszta?
    Bokros Lajos szerepére utalva Bogár úgy fogalmazott, hogy ,,ő egy olyan statiszta, akire lehet mutogatni, hogy az ő koncepciója ellenében a Reformszövetség programja sokkal emberségesebb. Lehet rá mutogatni, hogy ő az a kihallgató tiszt, aki össze-vissza rugdos, mi viszont kedvesen cigarettával kínálunk". A Reformszövetség környékéről ,,elővarázsolt" kormányfő-jelölttel majd mindezt nemzet-mentésként tudják bemutatni, mint ami majd segít az országon - véli Bogár László.
    Matematikailag valószínűsíthető, hogy az MDF és az SZDSZ teljes támogatásával áll az ügy mögé. Az MDF-SZDSZ-MSZP tandemnek elvileg többsége van a parlamentben; az országra rászabadíthatnak egy olyan újabb elnyomó diktatúrát, ami ,,a Bokrosnál mégis csak egy sokkal emberségesebb rendszer, ami mögött ott az értelmiség és az egymással szemben álló pártokat is összehozza". Gyurcsány ezen lépésével a Reformszövetség és az általuk támogatott új kormányfő diadalmasan bevonulhat a parlamentbe. Bogár szerint Gyurcsány, ha ezt keresztül tudja vinni akkor győzött, a magyar társadalom azonban veszített.
    Készen áll a nemzetellenes nagykoalíció
    Jelentősen felgyorsulhatnak a negatív folyamatok - állítja a közgazdászprofesszor arra a felvetésünkre, hogy ezzel a lépéssel jelentősen gyorsulhat a társadalom lepusztítása és a nemzetállam további züllesztése. A ,,Reformszövetség nevében az MSZP-SZDSZ-MDF nemzetellenes nagykoalíció készen áll egy olyan embert a kormányfői székbe ültetni, aki könyörtelenül véghezviszi a teljes kifosztáshoz szükséges intézkedéseket".
    Bogár szerint Gyurcsány két legyet üt egy csapásra: bebetonozza magát MSZP-elnökként, és megvalósul az általa és a globális főhatalom összeállított nemzet és életellenes program. Teljes evidencia, hogy az egyetlen lehetőség az előre hozott választások megtartása, Bogár szerint minden eszközzel emellett kell kiállni. Azonnal óriási tömegben kellene az utcára vonulni és tiltakozni a most kibontakozó oligarchikus mutyizás ellen.
    (MNO)
    Kuruc. info vélemény: Kedves és igen tisztelt Bogár úr. Önnek jó kapcsolatai vannak a Fidesszel és vélhetően Orbán Viktorral is. Arra kérnénk Önt, hogy vesse latba tekintélyét, s kérje meg a Vezénylő Tábornok urat, hogy szólítsa utcára híveit. A sajtón keresztüli üzengetés, úgy látszik nem elég, remélhetőleg hallgatnak Önre. Amennyiben megpróbálná és elutasításra talál, úgy arra kérnénk, írja meg nekünk milyen indokokra hivatkozva tették ezt. Levelét, ígérjük, bizalmasan kezeljük.”
  • 11. Ludmilla 2009. március 22. 14:53
    „Tömeges megmozdulásra buzdít a Civil Nemzeti Csúcs
    ,,Váltsák le a neoliberális politikát!"

    Enyhítse az ország kiszolgáltatottságát, és változtasson az elosztási viszonyokon a bérből és fizetésből élők, a kis- és középvállalkozók javára - többek között ezt várja a Civil Nemzeti Csúcs az új kormányfőtől. A szervezet vasárnapi közleményében hangsúlyozza, hogy váltsák le a neoliberális politikát.

    A Civil Nemzeti Csúcs szervezetei a kormány antiszociális politikájával szembeni társadalmi ellenállás sikereként üdvözlik Gyurcsány Ferenc miniszterelnök távozását a kormány éléről, és követelik, hogy olyan új kormány kerüljön az ország élére, amely a válságból a társadalmi és a nemzeti érdek előtérbe állításával keres kiutat: enyhít az ország kiszolgáltatottságán a nemzetközi monopóliumokkal szemben, nem engedi meg, hogy kivigyék az országból az általunk megtermelt értékek zömét, változtat az elosztási viszonyokon a bérből és fizetésből élők, a kis- és középvállalkozók javára - írja a közlemény. Egyszóval nem a munkájukból élőkkel akarja megfizettetni a válság árát, hanem a válságot előidéző finánctőkés csoportokkal, és az őket kiszolgáló politikai körökkel.

    A Civil Nemzeti Csúcs elutasítja annak tervét, hogy az eddigi csődpolitikát új miniszterelnök folytassa. Mint a közleményben olvasható, azt követelik, hogy magát a neoliberális politikát váltsák le, és kerüljön helyébe új társadalompolitika. ,,Ebben a szellemben biztosítjuk egyetértő támogatásunkról a szakszervezeti szövetségek április 4-re meghirdetett tiltakozó megmozdulását, és mozgósítjuk a civil társadalmat arra, hogy tömegesen vegyen részt rajta" - olvasható a közleményben.

    A Civil Nemzeti Csúcs úgy látja, hogy a kiutat demokratikus irányban kell keresni, lehetővé kell tenni, hogy az emberek előre hozott választással közvetlenül dönthessenek, kiket tartanak alkalmasnak a válság leküzdésére, a társadalmi destabilizálódás feltartóztatására, az ország irányítására. ,,Önkéntes, szabad és pártoktól független együttműködési fórumunk széles nemzeti demokratikus összefogásra törekszik, mert az a véleményünk, hogy az országos gondokkal egyetlen párt sem képes megbirkózni egymaga. A Civil Nemzeti Csúcs társadalmi koalícióra törekszik, új egyensúlyt akar tőke és munka világa között, az utóbbi javára" - áll a közleményben.”
  • 10. Ludmilla 2009. március 22. 14:50
    „iDŐHÚZÁSSAL...!”
  • 9. Ludmilla 2009. március 22. 14:50
    „Ezt a süket, üres dumát!!”
28 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Demonstráció a Kossuth téren - atrocitások nélkül

Békésen, atrocitások nélkül ért véget a szombati, Kossuth téren rendezett demonstráció- tájékoztatta… Tovább olvasom