Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 12°C Még több cikk.

Kompromisszummal jut vízparthoz Balatonvilágos

Kompromisszumot kötött Balatonvilágos képviselő-testülete a Belügyminisztérium egykori vízparti üdülőjéhez, a Kék Balatonhoz csere révén hozzájutó befektetővel, így július végétől egy szolgalmi úton bárki lejuthat az üdülő 174 méter hosszú vízpartjához.

Nagy Miklós, a képviselő-testület egyik független tagja az MTI-nek kedden azt mondta: példaértékű egyezség született, a befektető bizonyos megkötésekkel ugyan - rendezvényeket nem lehet tartani, horgászni nem lehet, továbbá állatot és járművet bevinni tilos -, de hozzájárult ahhoz, hogy bárki számára hozzáférhető legyen a 10 méter széles vízparti sáv, ahová egy szolgalmi úton keresztül juthat le a lakosság és az üdülők.

A terület rendbehozatalát, füvesítését az önkormányzat vállalta, amely padokat és szemétgyűjtőket is kihelyez. A partszakaszt a tervek szerint július második felében nyitják meg, ünnepélyes keretek között. Mivel kijelölt fürdőhely nem lehet a magántulajdonú területen, mindenki saját felelősségére mehet a vízbe - tette hozzá Nagy Miklós.

Fekete Barnabás, Balatonvilágos (független) polgármestere a döntés során egyedüliként szavazott a kompromisszumos megoldás ellen. Szerinte a jó megoldás az lett volna, ha a terület az önkormányzat tulajdonába kerül, s addig is fenntartja az általa korábban elrendelt változtatási tilalmat, amely lehetetlenné teszi a már lebontott Kék Balaton felparcellázott helyének további hasznosítását.

A polgármester az ügyben tavaly a Legfőbb Ügyészséghez fordult, mert az állami tulajdonú Kék Balaton üdülő úgy került csere révén magánkézbe, hogy a település nem gyakorolhatta elővásárlási jogát a partszakasz sétánnyá alakításához, noha az jogszabályi kötelessége.

Balatonvilágosnak 2004, a vízpart-rehabilitációs tervek elfogadása óta törvényi lehetősége és feladata parti sétány kialakítása, amelyre - több más balatoni önkormányzattal együtt - azért nincs lehetősége, mert a feladat végrehajtásához nem biztosítottak állami forrást, a település önereje pedig ehhez kevés - mondta a polgármester. Balatonvilágoson ez a kérdés azért is neuralgikus, mert a község speciális helyzetbe került, öt kilométernyi partszakaszát végig beépítették, csak egy kis strandja maradt. A település üdülőközössége és lakossága ezért is harcol évek óta a hajdani kormányüdülő-komplexum, a Club Aliga nyitottságáért, és igényt tartott volna a Kék Balaton 174 méteres partszakaszára is - magyarázta Fekete Barnabás.

A polgármester beszámolója szerint az ügyészség a Kék Balaton ügyében lezárta a vizsgálatot, jogszerűnek és értékarányosnak találva a csereügyletet. Álláspontja szerint csere esetén nem, csak adás-vételnél kell az önkormányzat elővásárlási jogát biztosítani. A polgármester ezzel szemben továbbra is úgy látja, a vagyonkezelő és a befektető kijátszotta az elővásárlási jogot, de az ügyletet az új kormány még felülvizsgálhatja.

A képviselő-testület szerint ebben a helyzetben a legbölcsebb kompromisszum született azzal, hogy feloldják a változtatási tilalmat a vízpart és az oda levezető út szolgalmi jogáért cserébe - mondta Nagy Miklós, a képviselő-testület tagja. Mint kifejtette, a "köznép" a vízpartot örökös szolgalmi joggal veheti birtokba, ami csak akkor szűnik meg, ha arról mint jogosult lemond. A partszakasz megvásárlására úgysem lett volna pénze az önkormányzatnak, elővásárlási joggal sem, ám, ha a jövőben lesz rá forrás, még mindig megveheti azt. A hosszú évekig tartó pereskedés helyett viszont az emberek már az idén nyáron lejuthatnak a Balaton partjára - érvelt a képviselő.

Páljános András, a csereügylet révén a hajdani Kék Balaton tulajdonosává váló Aranyföveny Szolgáltató Kft. ügyvezetője (aki a céget tulajdonló Reneszánsz Kőfaragó Zrt. vezérigazgatója is egyben) az MTI-nek megerősítette, hogy egyezség született az önkormányzat és a cég között. Hozzátette, ennek a feltételei egyelőre nem teljesültek, mert az önkormányzat még nem tett semmit az érintett partszakasz rendbetételéért, azt egyelőre csak a sitt-lerakók vették birtokba. Álláspontja szerint az egyezség akkor léphet életbe július végére, ha az önkormányzat teljesíti a feltételeket.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Horgásztóba fulladt egy 15 éves fiú

Belefulladt a horgásztóba fürdőzés közben egy 15 éves fiú kedd délután a Szabolcs-Szatmár-Bereg… Tovább olvasom