Kisalföld logö

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 2°C Még több cikk.

Kolláth György: a nyugdíj mindenkit megillető alapjog

Kolláth György szerint a nyugdíj az Alkotmánybíróság korábbi határozatai szerint mindenkit megillető alapvető jog, így annak korlátozására csak kivételesen kerülhet sor.

Az alkotmányjogász a Népszabadságnak és a Világgazdaságnak nyilatkozott. Kolláth György a Népszabadságnak azt mondta: a javaslatot az alkotmánybírák által alkalmazott szükségességi és arányossági teszt alapján lehet vizsgálni, ám egy ilyen lépést nem lehet sem elkerülhetetlennek, sem arányosnak minősíteni.

Az alkotmányjogász szerint a gazdaság helyzete a magán-nyugdíjpénztári tagokkal szembeni súlyos diszkriminációt bizonyosan nem indokolja, s a foglalkoztatottak által választható nyugellátási formák (az állami alap és a magánpénztárak) efféle megkülönböztetése sem magyarázható.

Nincs olyan alkotmányos elv, amelyre ilyen intézkedést alapozni lehetne, ami szerinte nem más, mint büntetés: aki nem a kormány szándékai szerint cselekszik, az elveszíti a munkáltatói járulék alapján amúgy alanyi jogon járó nyugellátása nagyobb részét - mondta.

Kolláth György úgy látja, hogy a tulajdonhoz fűződő jogot nem iktatták ki az alaptörvényből, itt pedig egyfajta államosítási kísérlet folyik.

Államosítani éppen lehetne - teszi hozzá -, de csak teljes és azonnali kártalanítás mellett, amelynek a várható hozamokra is ki kellene terjednie.

A Világgazdaságnak azt mondta: "a tegnapi bejelentés rendkívül szélsőséges, már nemcsak az eddig is gondokat okozó tulajdonjog aggályokat veti fel, hanem alanyi jogoktól fosztja meg a munkavállalók egy részét".

Hozzátette: Magyarországon alanyi jognak minősül a nyugdíjellátás, ami bíróság előtt kikényszeríthető.

Olvasóink írták

39 hozzászólás
12
  • 39. elemér 2010. november 26. 09:38
    „30. h.sz. szocdem

    "Egy ürhatalmat akarsz leminősíteni, lehülyézni? Azt ami a nagy ámerikádat már szőröstül bőröstül megvette??? Na nemán..."

    Miért ne, és hogy jön a cipő az asztalra ? Hány bázisuk van nekik, mert nekünk 700 a világkörül.;))”
  • 38. elemér 2010. november 25. 20:28
    „Persze ha Eurot használlnak akkor nemlesznek ilyen ingadozások. Problémák akkor is lesznek, mert a legjob a saját pénz ami stabil. Ilyen a Svájci frank, Angol schilling, vagy dollár. Görögöknél ott volt a probléma hogy az Euro nem saját pénzük. Rizsásoknak se jó az a sok dollár.;))”
  • 37. load 2010. november 25. 20:18
    „29. elemér
    Jól emlékszel.”
  • 36. Ejepatkány 2010. november 25. 19:58
    „Sok sol FIDESZ imádo!
    Ez a pénz a mit most elloptok tölünk kb három évre elég útánna mit talál ki a párt felemeli hetven évre a korhatárt mert nem lessz mit elvegyen teremteni pedig nem tud!”
  • 35. elemér 2010. november 25. 19:38
    „30. h.sz. szocdem

    "A szakmunkás bérek vonatkozásában - ott van bértábla, és egyre drágább a termelő szakember - csak annyit szeretnék neked elárulni, hogy a tatabányai AGM évek óta Kínai piacra gyárt gépeket , Angol cég alvállalkozójaként.. (Mert mi olcsóbbak vagyunk már mint a kínai ak."

    Itt megint tudatzavarban vagy. Németek sok ipari müszert és gépeket szálitottak nekik és most mindenki a német gatyaszorritást példázgatja. Igy kell csinálni, mert igy növekszik az export. Paul Krugman nobel dijas gazdaságszakértö ezt elmagyarázta a világnak. Tény hogy a rizsásoknak csak az van amit nyugatrol kaptak. Ha nem társultak velük, vagy nem tudtak valamit ellopni, akkor az ott nincs. Igy van ez a AGM cuccaival is.

    "Egy ürhatalmat akarsz leminősíteni, lehülyézni? Azt ami a nagy ámerikádat már szőröstül bőröstül megvette??? Na nemán..."

    Ez olyan nevetséges, hogy felesleges megválaszolni.”
  • 34. elemér 2010. november 25. 19:26
    „Nézd szocdem én nem vitatkozom veled, mert kitörlik. Te olyan messze vagy a realitásoktol, hogy felesleges nekem veled vitatkozni. Tájékoztatatást vagy a Kisalföldtöl vagy a kinai kommunista párttol kapod.”
  • 33. elemér 2010. november 25. 18:27
    „Na látom hogy tovább fulyod hülyeségeidet. Az Amerikai társadalom az multikulti és a Kinaiakat nagyon jól ismerem régóta. Már suliban is együtt jártam velük. Ezek haza járnak, egyetemeken ott tanitanak és üzleteik vannak, Hong Kong, Kina és dél kelet Ázsiában. Aztán minden valamire való ujság angolul megvan a net-n. Kinában pedig az angolt nyomják ép úgy mint az Unioban és a nagyvilágban.

    Ha ott megakarsz élni a városban, akkor a gyári fizetésböl csak küszködsz. Lakás 1 háloszobával a külvárosban havi 55,000 Forint. Akkor még enni is kell, meg fizetni a számlákat. Te nem a Mercedesztöl hanem a Kinai kommunista párttol kapod a tájékoztatást.

    http://www.numbeo.com/cost-of-living/country_result.jsp?country=China”
  • 32. szocdem 2010. november 25. 17:35
    „27. hozzászólás mindigatutit 2010.11.25. 16:29

    lehet,hogy majd az új alkotmány is elfér egy söralátéten"

    ezt sajnálnám...
    Egyrészt azért mert a mai alkotmányt egy Riesz nevü, képzett szocdem jogász nevéhez kötjük, és ez a zutolsó szilárd pontja a társadalomnak, ami elválasztja az önkénytől, és a neolibsik "elfekvőjétől" az örökös rabszolgatábortól..

    Másrészt meg azért, mert egy söralátéten szereolő alkotmányban nem férnek el az emberi jogok, az állami kötelességek az állampolgárokkal szemben. csak az állampolgári kötelességek.

    Pl: dolgozz, kussolj, fizess! ez épp betakarja, szép olvasható betükkel..”
  • 31. szocdem 2010. november 25. 17:30
    „egyébként Kolláth Györgynek - mint mindíg - igaza van.

    Korábban én is felvetettem már egy másik topicban, hogy a magánnyugdíj pénztári megtakaritás magántulajdon, és csak akkor veheti el az állam, ha kártalanitja az embereket.

    Kolláth ezt megtoldotta - mint jogtudó - azzal. hogy a hozamokat is ki kellen fizetni.
    Szóval nem csak azt a pénzt lopja el a Fidesz ami a számlán van, hanem a várható jövedelmét is.

    Ne felejtsétek el, ha valódi szocdem kormány lesz, azzal együtt kell majd tőle visszaigényelni! (Mert ugye ezért a pofátlan büntettért jót kell állni majd a valóban demokratikus hatalomnak!)”
  • 30. szocdem 2010. november 25. 17:24
    „25. hozzászólás elemér 2010.11.25. 15:53

    Egyszerüen nem hiszem hogy a Mercedes szakértői ilyen tökkelütöttek. Ez valami sajtóhiba lehetett, és szocdem bekapta mint kacsa a nokedlit."

    Nem biza, nem az!
    Te ott ámérikába azt hiszed, hogy qva okos dolgokat tucc a pízről aszondani. Ez néha így van, néha meg nem. Most a másik néha van! A merci vezére azt nyilatkozta, hogy a kínai pénz foylamtos emelkedése miatt számitásba sem vették a bérkülönbségeket ami most is már csak 20%al alacsnyabb a Magyar átlagbérnél..

    Lehet hogy valamit elszámoltak.

    A kínai minimálbér - ott nincs adó - valóban harmincvalahányezer Ft ÁTSZÁMOLVA de belföldi vásárlóértéken kb 6x-os az értéke!
    Magyarországon a netto minimál bér meg (amit hazaviszel) - mert itt van adó - 50 ezer Ft körül van.

    A szakmunkás bérek vonatkozásában - ott van bértábla, és egyre drágább a termelő szakember - csak annyit szeretnék neked elárulni, hogy a tatabányai AGM évek óta Kínai piacra gyárt gépeket , Angol cég alvállalkozójaként.. (Mert mi olcsóbbak vagyunk már mint a kínai ak.

    Egy ürhatalmat akarsz leminősíteni, lehülyézni? Azt ami a nagy ámerikádat már szőröstül bőröstül megvette??? Na nemán...”
  • 29. elemér 2010. november 25. 17:01
    „26. h.sz. load

    "Ez tényleg egy betyáros bravúr, mert a kormányváltás után június, július, augusztusban emelkedett 20 ezer milliárd fölé."

    Úgy emlékszem azért mert valami ostobaságot csinálltak.;))”
  • 28. elemér 2010. november 25. 16:49
    „Adósságot a hazai termeléshez viszonyitják. (GDP vs. National debt) Tessék igy néz az ki a vizuális embernek. A szinek %-ot képviselnek. Ezek szerint Mo. adósság 71-90% között mozog. Ügye hogy az USA nem is néz ki rosszul az uniohoz viszonyitva, pedig lassan 10 éve háboruzik. Aztán ha a versenyképességet nézzük, az USA ragyog.

    http://www.visualeconomics.com/gdp-vs-national-debt-by-country/”
  • 27. mindigatutit 2010. november 25. 16:29
    „lehet,hogy majd az új alkotmány is elfér egy söralátéten”
  • 26. load 2010. november 25. 16:02
    „14. Túrabakancs
    "A magyar államadósság most a napokban csökkent 20.000-milliárd forint alá, emiatt
    azt mondani hogy a Fidesz teszi tönkre az országot nem több mint lázítás."
    Ez tényleg egy betyáros bravúr, mert a kormányváltás után június, július, augusztusban emelkedett 20 ezer milliárd fölé.”
  • 25. elemér 2010. november 25. 15:53
    „Egyszerüen nem hiszem hogy a Mercedes szakértői ilyen tökkelütöttek. Ez valami sajtóhiba lehetett, és szocdem bekapta mint kacsa a nokedlit.”
  • 24. elemér 2010. november 25. 15:39
    „16. h.sz. szocdem

    "A MAGYAR FIESZ ABSZURDISZTÁNNAK SEMMI KÖZE SINCS A NYUGATHOZ!!!"

    Látom hogy butaságaidat itt továb osztod.

    "a Mercedes szakértői szerint is már csak 20-al:)) (Azért épitették ide a gyárukat mert kaptak baksist, meg a kínai bérek 2 év mulva meghaladják a magyart)"

    Szóval te ezt a hülyeséget a Mercedes szakértöitöl tudod. Gazdasági szakértök és a Kinai kimutatások ezt cáfolják. Kinai gyári munkás átlag fizetése emelkedett Februárban havi 23,500 forintrol 30,344 forintra.

    http://www.nytimes.com/2010/02/27/business/global/27yuan.html

    "vagy a korrupcio Mo.-n a legmagasab" IYlet télleg ne állíts, mert nálunk is magasabb a korrupció többafrikai országban.. (Európában perse a magyar bugris korrupt vezetők viszik a primet)

    Ezt te megint honnan szoptad, mert nekem ez ujság ? Szerintem ujságot te a Kisalföldön kivül nem olvasol.;))

    Ami most Franciában megy figyelik a Németek és a nyugatiak. Szeretnék a privát nyugdijat mint extrát bevezetni mindenhol. Nyugdij hogy ne legyen, ilyesmi politikailag elképzelhetetlen. Az a párt aki ezt teszi az bukik.”
  • 23. miracle 2010. november 25. 15:30
    „Túrabakancs 2010.11.25. 14:06
    "Érdekes hogy amikor a Gyurcsány-Kóka "házaspár" bevezette a költelező
    magánnyugdíjas rendszert, akkor senki sem ágált ellene!"
    Még szerencse.
    Ahogy a fidesz is úgyhagyta 98-2002 között. Felejtünk?”
  • 22. Phobos 2010. november 25. 15:00
    „http://hvg.hu/itthon/20101125_igy_jar_akit_megved_fidesz#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2010_11_25”
  • 21. Komissar 2010. november 25. 14:50
    „Túrabakancs 2010.11.25. 14:06
    Elvtársom.
    Ami most végnapjai felé közeleg, azt anno 1997 végén szavazták meg.
    És ´98 április 1 napi dátummal írtad alá a szerződést, ha akkor nem töltötted be a 47-et.
    És 12 év alatt szép summa gyűlhetett össze benne ha ezek a dilettánsak erre is ráteszik tolvaj kezeiket.”
  • 20. _Ria 2010. november 25. 14:34
    „Most akkor visszalépjek vagy sem? Mindenki csak az észt ossza, meg hogy Te döntöd el, meg stb.De igazából senki nem tudja a frankót.Vagy igen?”
39 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pótalkatrészeket vásárol a Paksi Atomerőmű Zrt. az ellenőrző rendszerhez

Pótalkatrészeket vásárol a Paksi Atomerőmű Zrt. nettó 424 ezer 639 euróért (nagyjából 116 és fél… Tovább olvasom