Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 25°C Még több cikk.

Kobayashi Ken- Ichiro Győrött

November 26-án, kedden a Győri Nemzeti Színházban Kobayashi Ken- Ichiro lép színpadra 19.00 órától.  Vezényel: Kobayashi Ken- Ichiro. Közreműködik zongorán: Kobayashi Ayano. Infó: www.filharmonikusok.hu. Részletes műsor itt.
Kobayashi Ken- Ichiro
Műsoron:

Frédéric Francois Chopin:
e-moll zongoraverseny, op. 11I. Allegro maestoso II. Romanze - Larghetto III. Rondo - Vivace.
Pjotr Iljics Csajkovszkij: V. (e-moll) szimfónia, op. 64 I. Andante - Allegro con anima II. Andante cantabile, con alcuna licenza III. Valse. Allegro moderato IV. Finale. Andante maestoso

Chopin
Chopin
több olyan művet is komponált, amely zenekarra és zongorára készült, de ezek közül csak kettőt nevezett zongoraversenynek, s ezek jelölése is félreértésre adhat okot. A keletkezés időrendjét tekintve az e-moll zongoraverseny a későbbi, igaz nem sokkal, mert Chopin az 1830-as év elején kezdte komponálni, és szeptemberben fejezte be.
Kiadására 1833-ban került sor, bemutatására pedig még a komponálás évében, tehát 1830. október 11-én.

Varsóban játszotta el a szerző, harmadik, egyben élete utolsó hazai koncertjén, meglehetősen nagy sikerrel. (A ma másodikként sorszámozott, de valójában első, f-moll zongoraversenyt egy évvel korábban, 1829-ben írta, de jócskán megkésve, csak 1836-ban jelent meg nyomtatásban 21-es opus-szám alatt. Innen tehát a felcserélt számozás.) Chopin zenekarkezelési tudása - ez sokat emlegetett zenetörténeti közhely - nem állt arányban azzal az utolérhetetlen mesteri fokkal, ahogy hangszerével, a zongorával bánt. Barátja és igaz híve, Liszt Ferenc sem rejtette véka alá véleményét: "Szép concertókat és szonátákat írt, ámde nem nehéz e műveiben felismerni, hogy több bennük az akarat, mint az ihlet."

Chopint nyilvánvalóan a megfelelni vágyás is hajtotta e kompozíciók megírásakor, hiszen egy mindössze 19-20 éves fiatalember akár tanulófeladatnak is tekintheti versenymű írását. Feltételezhetjük, hogy Chopin ennyire fiatal korában, széles körű nemzetközi koncert- és zeneszerzői tapasztaltok nélkül még nem szűkítette tudatosan működésének horizontját a zongorára és lehetőség szerint a kisebb műformákra. De bizonytalanságáról maga is beszámol egy levelében: "Most olyan tudatlannak érzem magam, mint amikor még nem is ismertem a billentyűket. Ez a darab túl eredeti, a végén még meg sem fogom tudni tanulni." Az önkorlátozás annyira nem sajátja még Chopinnek, hogy már a művet indító zenekari bevezetés puszta mérete is nagyszabású zongoraversenyt ígér.

Három fődallam is megszólal benne, lépten-nyomon virtuóz zongoratechnikai bravúrok kápráztatják el a hallgatót, de mindezt csak a háttérből támogatja a zenekar, nincs szó valódi párbeszédről, egyenrangú szereplőkről. Itt még a formálás is konvencionális, a Beethoven műhelyében kiérlelt szonátaforma-típust követi. A lassú tétel leginkább a Mozart-zongoraversenyek lassú tételeinek atmoszféráját idézi fel, de Chopin saját noktürn-világának hangjait is kihallhatjuk belőle. Szinte bizonyosak lehetünk benne, hogy a tételnek önéletrajzi ihletése volt. Konstancja Gladowska énekesnőhöz fűzte ekkoriban Chopint szenvedélyes, plátói szerelem, és a tétel merengő karakterei mögött felsejlik az imádott hölgy portréja. A zárótétel az f-moll zongoraverseny finálé tételéhez hasonló módon a lengyel népzenéből meríti alapanyagának jelentős részét.

Az e-moll zongoraverseny végét a páros ütemű krakowiak népi tánc alapozza meg, Chopin mégis kecses, nagyvilági "társalgási" nyelvet tud kialakítani belőle. Az is jellegzetesen chopini jelenség, hogy inkább rövidebb szakaszok füzéréből áll ez a tétel, mintsem nagylélegzetű formaívekből. Chopin műve befejezése után nem volt elégedetlen vele, erről egy valamivel későbbi levele tanúskodik: "Honnan ez a fiatalos találékonyság? Honnan a merészség? Honnan a lendület?" Bármennyire szokatlan, zongoracentrikus Chopin két testvér-zongoraversenye, megszületésük óta a zongoraverseny repertoár megkerülhetetlen darabjai.

Csajkovszkij
Csajkovszkij
hat szimfóniáját akarva-akaratlan két hármas csoportra osztja a mai közönség. Az első hármat viszonylag ritkán hallhatjuk, s többnyire csak a zeneszerző leghívebb rajongói emlegetik őket - a második háromtól viszont, épp ellenkezőleg, még Csajkovszkij legelszántabb bírálói sem szokták megtagadni, hogy "ezekben azért van valami". Ezt a határvonalat mintha a komponista életrajza is alátámasztaná. Az 1877-es esztendő ugyanis, amelynek végére a IV. szimfónia elkészült, a zeneszerző végleges magára maradásának ideje: Antonyina Miljukovával kötött házasságából alig három hét múltával szinte elmenekül, s legbensőbb érzéseit ezután már csak a legendássá vált patrónus-barátnéhoz, Nagyezsda von Meckhez írott leveleiben - és persze műveiben - fogalmazza meg.

Így Nagyezsdának magyarázza el a IV. szimfónia rejtett programját is, mely szerint "a szimfónia magva a bevezető gondolat, melyre aztán az egész művet felépítettem. Ez a motívum maga a Sors, a Végzet, mely utunkban áll, midőn a boldogságot keressük." A két utolsó szimfóniában aztán mintha ugyanezt a drámai alapgondolatot vetné fel ismét a komponista - az Ötödikben még reményteli végkicsengéssel, majd a "Patetikus" Hatodikban (immár a Mecknével való kapcsolat megszakadása után, halála évében) a híres záró lassú tétel sötétjébe veszve. Részben diadalmas befejezése folytán is, az V. szimfónia tételeinek formája és karaktere hagyományosnak mondható. Így - a beethoveni szimbolikát követve - a nyitótétel éles kontrasztjaiban a homo agens, a "cselekvő ember", majd a lassú tételben a homo meditans, az "elmélkedő" vagy "merengő ember" ideálja jelenik meg előttünk.
A harmadik tétel játékos keringője természetesen a homo ludens bemutatása, a feloldást pedig a magányos egyénnek a többiek közé vegyülése, homo communisszá válása jelenti. E hagyományos dramaturgia különböző stációit azonban Csajkovszkij (a IV. szimfóniával kapcsolatban idézett szavainak szellemében) jellegzetesen romantikus, Liszttől tanult gesztussal egyetlen ívvé formálja. Így a mű kezdetén lassú bevezetésként megszólalt mottótéma (melyet, alighanem Beethoven azonos sorszámú szimfóniájától ihletve, "sors-motívumként" is szoktak emlegetni) később különféle formákban ismét megjelenik: a második és a harmadik tételben amolyan memento mori funkcióban, majd a fináléban, immár dúr formájában, a végső diadal indulójaként.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elhunyt James Coburn

Életének 74. évében hétfő délután Beverly Hills-i otthonában elhunyt James Coburn Oscar-díjas… Tovább olvasom