Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 13°C Még több cikk.

Kivizsgálják, hogy szolgálnak-e ki fiatalkorúakat a trafikokban

Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár felkérte Gyulay Zsoltot, az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját, hogy vizsgálja ki, a nemzeti kiskereskedelmi trafikhálózatban szolgáltak-e ki 18 évnél fiatalabbakat.
Ezt azután jelentette be hétfőn a Kormányzati Információs Központ (KIK), hogy az RTL Klub július 14-i híradójának beszámolója szerint nyolc vizsgált trafikból hatban kérdés nélkül szolgálták ki a híradó 16 éves próbavásárlóját.

A KIK közleményében hangsúlyozza: "a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvény elfogadásával a jogalkotó szándéka egyértelmű volt. A 18 év alatti fiatalok nem vásárolhatnak és nem is tartózkodhatnak a Nemzeti Dohányboltokban".

Az államtitkár egyben arra kérte fel Gyulay Zsoltot, hogy amennyiben valós alapja van a híradóban bemutatottaknak, "akkor a törvény szellemében eljárva, 48 órán belül az érintett kiskereskedelmi egységek koncesszióját vonassa vissza".

Lázár János egyben azt kérte, hogy az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. haladéktalanul vegye fel a kapcsolatot az illetékes állami szervekkel, és még július folyamán kezdjék meg az országos szintű ellenőrzéseket a jogszabályok betartása és betartatása érdekében.

Olvasóink írták

37 hozzászólás
12
  • 37. koppenhágó 2013. július 17. 20:41
    „ez most még eléggé felkapott dolog, én inkább az öszödi beszédre lennék
    kíváncsi, ki adta ki :D
    csak arról hallgattok :D :D
    egyébként van máshol is európában ilyen dolog hogy csak tabakban vehetsz
    dohányt és ha 3 kor bezár bizony nem cigizel aznap hiába megy a hiszti....”
  • 36. pozdorja 2013. július 16. 20:19
    „Csak azt nem értem, miért kell a Lázár meg ez a "nonprofit" (hahaha...) izé a szabályok és törvények betartásához. Hol az ellenőrző szerv? Nem végzi a munkáját? Fel kell számolni...”
  • 35. Bagoly11 2013. július 16. 17:47
    „Miért gondolták,hogy a mostani trafikosok becsületesek?Jó hogy adnak fiatal korúaknak is,abban van a pénz,több fiatal dohányzik mint felnőtt!A kaszinókba meg csak fideszesek mehetnek belépőkártyával!”
  • 34. Pretorianus 2013. július 16. 17:41
    „33. Legs 2013.07.16. 16:41
    Tudom, hogy nem...
    De nem baj,legalább olvassa. Még ha nem is fogja fel.”
  • 33. Legs 2013. július 16. 16:41
    „31. Pretorianus 2013.07.16. 13:12

    Gondolod,hogy megérti?”
  • 32. Legs 2013. július 16. 16:40
    „27. gonzo 2013.07.16. 08:33

    Ezt inkább szánalmasnak tartom.Nem dohányozhatsz a buszmegállóban,de casino-ban igen.Hogy is van ez?”
  • 31. Pretorianus 2013. július 16. 13:12
    „26. pancser 2013.07.16. 08:31
    Nobel díjak közt is hatalmas a különbség. A Hemingway remekmű, kontra "magyar" fércmű...
    Obama béke díj :))) kontra Teréz anya...
    Tudod, megérdemelt díj, kontra megvett... :)))”
  • 30. Tapmancs 2013. július 16. 09:59
    „26. pancser

    Kezeltesd már a Jobbik-fóbiádat, fidesztroll!”
  • 29. Joebacsi70 2013. július 16. 08:44
    „25. Tündenéne 2013.07.16. 08:06
    2. Joebacsi70 2013.07.15. 14:56
    "Hát ha visszavonják a jogot, akkor nem."
    Ugyanmár, úgy adták ki az engedélyeket soron kívül, hogy a hiánypótlásokat is majd teljesítik valamikor.
    Haveroktól nem vonunk vissza semmit sem.

    " 4. bumburnyák 2013.07.15. 15:15
    Ha nem is tartózkodhat a boltban (elvileg!) fiatalkorú, akkor nyilván azt se tud venni."

    Kocsmában bezzeg tartózkodhat 18 éven aluli az alkoholisták között és még ki is szolgálják (nem alkohollal) törvényesen.”
  • 28. dödike 2013. július 16. 08:41
    „A fagyi visszanyal.”
  • 27. gonzo 2013. július 16. 08:33
    „22.Legs,és még nincs vége,most azon agyalnak,mégis kellene legalább 10 városba kaszinó.Tudod,amiket azért csukattak be,hogy ne oda talicskázd a pénzed:)Aztán most inkább mégis!:))Mégis kellene az a pénzecske!:))

    Komolyan semmi nem fekete vagy fehér,de mostanság röhejes amit művelnek:)”
  • 26. pancser 2013. július 16. 08:31
    „24. Legs 2013.07.15. 22:31
    Senkin nem kíváncsi bajtársaidon kívül a véleményedre! írogass arra honlapra!
    Annak küld meghívót bárki akinek akar. Majd ha a Jobbik meghívja Nobel díjas írónkat egy író-olvasó találkozóra akkor majd beszélgethetünk esetleg reális alapokon.”
  • 25. Tündenéne 2013. július 16. 08:06
    „2. Joebacsi70 2013.07.15. 14:56
    Hát ha visszavonják a jogot, akkor nem.

    4. bumburnyák 2013.07.15. 15:15
    Ha nem is tartózkodhat a boltban (elvileg!) fiatalkorú, akkor nyilván azt se tud venni.”
  • 24. Legs 2013. július 15. 22:31
    „komolyan mondom nem kapok szikrát!

    Listázza a Fidesz a sztársportolókat
    Szerző: hvg.hu

    "A névsor azon sportolók nevét tartalmazza, akiket a Fidesz különféle rendezvényekre, például kongresszusra meghívni szándékozott abban a reményben, hogy az eseményen részt vesznek" - mondta viszont a Blikknek Kubatov Gábor pártigazgató.

    A Blikk nem közölte, mikor készülhetett a lista, amelyen Egerszegi Krisztina úszó, Borkai Zsolt tornász és Balczó András öttusázó mellett például szerepel még Gyulay Zsolt volt kajakozó is, aki jelenleg a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. és a Hungaroring Sport Zrt. vezetője is.

    Ezt nem hiszem el!!Egy olimpiai bajnok a dohánykonszern feje?Miről beszélünk?Egyáltalán van itt értelme beszélni bármiről is?”
  • 23. pancser 2013. július 15. 22:05
    „22. Legs 2013.07.15. 21:43
    Mit zagyválsz itt össze vissza, le fogod ellenőrizni a feleséged vagy a lányod kire szavaz?
    Nem kell bemutatkoznod, tudjuk, hogy jobbikos vagy.
    A trafikot majd megszokják, már aki dohányzik. Abban nincsenek kétségeim, hogy a fiatalok ezután is hozzá fognak jutni a bagóhoz, bár azért körülményesebben és talán kevesebben.”
  • 22. Legs 2013. július 15. 21:43
    „A földtörvény,a trafik,a Vámosi menekülttábor nekem betette a kaput.Kedves fidesz-kdnp.szavazok másra.Nem csak én,az egész családom.Mínusz 5,”
  • 21. Legs 2013. július 15. 21:36
    „Jó pár trafikban megfordultam.Lehet nem ott ahol kellett volna.Ahol voltam eddig ott dohányt,újságot,némi édességet árultak.Most már alkoholt is árulhatnak!Hogy is van ez?”
  • 20. Hyppolit 2013. július 15. 21:29
    „Hiheteltlenül röhejes ez az egész, amit a cigaretta árulásával művelnek. Én nem dohányzom, de tiszetletben tartom, akinek ingerenciája. Mindenhol egyen-logo, tejüveg, bent halk-visszafogott kiszolgálás. Olyan a hangulat, mint egy temetésen. Az már bizonyos, hogy az összes ellenpárt egyik választási kampánypontja lesz jövöre: a cigarettavásárlás-kamara-viccüzletek megszüntetése...”
  • 19. Dwatson 2013. július 15. 21:21
    „Falun névről ismer mindenki mindenkit,a gyerekek korát is és a szülők foglalkozását is tudják többnyire,talán ez lehet az oka,hogy esténként a buszmegállóban közösen szívják a cigit.”
  • 18. Legs 2013. július 15. 21:14
    „Bíztam a fideszben,reménykedtem.Tudtam nem lehet mindent rendbe tenni pár hét alatt de ez már sok.Elég volt.Ugyanolyan mutyi banda mint az mszp-szdsz.A kdnp-ről inkább nem is beszélek.Ezek valóban csuhások,de .hogy nem keresztények az biztos.”
37 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

PM: a kormány bedöntötte a hulladékszolgáltatást

A Párbeszéd Magyarországért véleménye szerint a kormány "bedöntötte" a teljes hulladék-közszolgáltatást, de nem épített fel helyette új rendszert. Tovább olvasom