Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Kitűzték Budaházy és a Magyar Gárda perét az LB-n

December 3-án tart nyilvános ülést a Legfelsőbb Bíróság (LB) Budaházy György büntetőperében, december 15-ére pedig a Magyar Gárda feloszlatásának ügyét tűzték ki.

A sajtó munkatársai mindkét nyilvános ülésen csak előzetes regisztrációval vehetnek részt - tudatta honlapján a Legfelsőbb Bíróság. Az Erzsébet híd forgalmát 2002-ben egy hétköznap reggel leállított személygépkocsikkal akasztotta meg néhány tucatnyi demonstráló.

A Fővárosi Bíróság a híd lezárása ügyében egy éve közérdekű üzem megzavarásának kísérlete miatt harminc nap közérdekű munkára ítélte jogerősen Budaházy Györgyöt és öt társát. Ennek a büntetőügynek a felülvizsgálati eljárásában tart nyilvános ülést december 3-án az LB. Budaházy Györgyöt egy másik eljárásban tucatnyi internetes írása miatt nem jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Bíróság alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete vádjával.

Azt az ügyet fellebbezések folytán a Fővárosi Ítélőtábla tárgyalja majd másodfokon. Budaházy György hónapok óta előzetes letartóztatásban van, mert az ügyészség gyanúja szerint 2007 elején egy Hunnia mozgalomnak nevezett csoportot hozott létre és vezetett azért, hogy országgyűlési képviselők elleni támadásokkal, őket megfélemlítve befolyásolják a parlamenti döntéseket. A Magyar Gárda Egyesület feloszlatása ügyében december 15-én tart nyilvános ülést a Legfelsőbb Bíróság.

A 2007 júniusában bejegyzett egyesület feloszlatása érdekében még az év decemberében indított polgári pert a Fővárosi Főügyészség, mert álláspontja szerint a Magyar Gárda Egyesület működése sértette mások emberi méltóságát. A Fővárosi Bíróság 2008. december 15-én kihirdetett elsőfokú ítéletében elrendelte az egyesület feloszlatását. A szervezet fellebbezését követően a Fővárosi Ítélőtábla 2009. július 2-án részben eltérő indokokkal helyben hagyta és jogerőre emelte az elsőfokú döntést, de a feloszlatás hatályát kiterjesztette a Magyar Gárda Mozgalomra is.

Az ítélőtábla az egyesület, illetve a mozgalom tevékenységét vizsgálva azt állapította meg, hogy annak rendezvényei közvetlenül és ténylegesen fajgyűlölő és kirekesztő megnyilvánulásokkal a közrendet és a köznyugalmat támadták, és ennek következtében sérült a biztonsághoz és szabadsághoz való jog. Mint kimondta, ez akkor is így van, ha közvetlen fizikai erőszak nem történt, de annak fenyegető veszélye fennállt.

A faji megkülönböztetés és a kirekesztés a demokratikus rendet alapjaiban támadja, és az betiltással (feloszlatással) szankcionálandó. Az egyesület felülvizsgálati kérelme elsődlegesen a Fővárosi Bíróság és a Fővárosi Ítélőtábla határozatainak hatályon kívül helyezését és az ügyészségi kereset elutasítását kéri a Legfelsőbb Bíróságtól.

Olvasóink írták

  • 8. Baradlay 2009. december 16. 00:18
    „Boszorkanyperek a 21.szazadi Magyarorszagon! (kommunista-perek)! Felnek a hazaarulok!”
  • 7. miracle 2009. november 27. 19:30
    „neduddgi
    Fölhomályosíthatnál minket, hogy milyen választási csalás volt akkor, mi derült ki?
    Mert kizárólag csak az ilyen hisztis, veszíteni nem tudó Budiházifélék fejében volt az.
    A dolgot meg nem ezért húzzák, ha nem vetted volna észre nálunk mindegy ügy addig tart, ameddig egy csiga behúzott kézifékkel felér a Mount Everestre. És nem csak most, hanem 20 éve folyamatosan.
    1 tanú nem jelenik meg: elnapolva félévre. 1 szakértő kell, mert az ügyvéd kinyögi (előre nem szólna ám, áá dehogy): elnapolva megint fél évre. Ja mégsem, 8 hónapra, mert ítélkezési nyári szünet jön, mert az JÁR a bíróságnak. Aztán meg az eredményhirdetésre is úgy megy már, mind az ügyvéd, mind az ügyész, hogy a táskában ott az előre megírt fellebbezés - kb mint a Tanú c. filmben az ítélet - szal tök fölöslegesen koptatják a szájukat, meg a billentyűzetet 2 évig, jön a következő fok, mert úgyis valaki lebbez. Méghozzá fel.”
  • 6. neduddgi 2009. november 27. 16:20
    „Amióta ezt az ügyet húzzák-vonják,már kiderült,hogy választási csalás volt akkor tényleg. Hallgatnunk kellett volna Gyurira,hogy számolják csak újra a szavazatokat! Nem segítettünk neki.
    Hát ezért húzzák a dolgot. Azt mégsem mondhatják,igaza volt Budaházynak.Nem ezt a végeredményt várja a megrendelő.”
  • 5. miracle 2009. november 27. 15:54
    „2002-es ügyön nyammognak még mindig??? És egy ilyen hihetetlen "bonyolult" ügyön. Máshol világvállaltokat érintő, szövevényes 80 ezer oldalas ügyeket lezárnak 1-2 év alatt, itt meg majd arról beszélgetnek megint, hogy mit csinált 2002 X hónap Y napján reggel 8:22-kor. tudja a rossebb kedves bíró úr, 7 éve volt már, maga emlékszik rá, hogy mit csinált aznap, nem, na ugye.
    Szerintem ezek után - mivel van még egy tonna a rovásán, amit meg kell tárgyalni - már nyugodtan elkövethet bármit, mert újabb ügyeiben már az ő életében nem fog ítélet születni, esetleg csak utólag úgy 2050 körül.”
  • 4. mauz 2009. november 27. 15:40
    „Azt mondjuk nem egészen értem, hogy egy 2002-ben elkövetett dologra kiszabott 30 nap közérdekű munka hogy a túróban lehet még bírósági téma 2009-ben?????”
  • 3. kolombela 2009. november 27. 14:23
    „Ha a Magyar Gárda megjelenése egy településen a közrend és köznyugalom megtámadása, akkor a négy-öt, vagy a tíz-husz főből álló cigány bandák megjelenését közterületen minek lehet nevezni?
    Szerintem terrornak!”
  • 2. imre1964 2009. november 27. 12:50
    „Bízom benne hogy jövőre eltünnek ezek a mocskok a kormányból és nem lesz bűn a gárda egyenruhát viselni.
    Szebb Jövőt!!!”
  • 1. hsanya 2009. november 27. 12:46
    „Témához kapcsolódó program:
    TOROCZKAI LÁSZLÓ ELŐADÁSA
    2009.DECEMBER 5. SZOMBAT 18.30 Petőfi Sándor Művház Győr,Árpád u.44. "üvegterem"
    Témái: 2006 ősz, nemzeti ellenállás,határon túli magyarság,Budaházy,HVIM,Sukoró,izraeli földfelvásárlások
    Az előadás DÍJTALAN!!!!
    Azonban, aki teheti, az akár pár száz forinttal is, kérjük támogassa Budaházy Gyuri családját valamint a Jobbik Magyarországért Mozgalom győri alapszervezetének munkáját!
    Köszönjük!
    Mindenkit szeretettel várunk!
    A program részleteit lásd később:
    www.jobbikgyor.hu”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sztrájkra készülnek az MTV-nél?

Sztrájkbizottság létrehozásáról döntött a Magyar Televízió (MTV) dolgozóinak három reprezentatív érdekképviselete. Az MTV szerint "valótlanságok sorozatával" bírálja őket Jánosi György szocialista képviselő, akinek az indítványára a 2,4 milliárdos céltámogatást is elvonták tőlük. Tovább olvasom