Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Kitüntették a fotóklubot

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium Csokonai Vitéz Mihály közösségi díjjal tüntette ki a Soproni Fotóklubot. Ez alkalomból Budapesten a fotóklub kiállítást is nyit szombaton.
Hiller István kulturális és oktatási minisztertől Csokonai Vitéz Mihály közösségi díjat vehetett át a Soproni Fotóklub hétfőn. A díjat évente öt közösségi és hét egyéni kategóriában adják ki a kulturális és művészeti élet különböző területein tevékenykedőknek, valamint civil szervezeteknek és egyesületeknek.
– A soproni a legrégebben működő ma is aktív fotóklub, éppen tavaly ünnepeltük a százéves évfordulónkat – mondta el a Kisalföldnek Folcz Tóbiás, a fotóklub vezetője. – Az elmúlt öt év alatt a Soproni Fotóklub tagjai zsűrizett pályázatokon több mint ötszáz képpel szerepeltek. Hét különböző országos vagy regionális pályázatot, kiállítást rendeztünk, tizenhárom alkalommal mutattuk be közösen képeinket, és tagjaink huszonkét egyéni kiállítást rendeztek. Tavaly fotóművészeti tábort is rendeztünk, talán ezeknek is köszönhető, hogy éppen a mi egyesületünknek ajánlották fel az elismerést.
A soproni klub az első olyan díjazott, amely fotóművészeti tevékenységért részesült az elismerésben. A díjra – melyet az Iparművészeti Múzeumban vehettek át – az előző ciklus kulturális bizottsága terjesztette fel. – Ebből az alkalomból Budapesten, a Marczibányi Téri Művelődési Központban szombattól a Soproni Fotóklub kiállítása is látható lesz, ahol minden díjazott bemutatkozhat. Mi a hatvan legjobb felvételünket állítjuk ki – tette hozzá Folcz Tóbiás, aki azt is elmondta, Sopronban legközelebb február 11-én nyílik tárlatuk az új alkotásaikból az Erdélyi Házban. Tavasszal pedig fotópályázatot írnak ki soproni és környéki fotográfusoknak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vásárol szezon végi kiárusításokon?

Tovább olvasom