Kisalföld logö

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 14°C Még több cikk.

Kitűnő a Balaton vize

Folytatás az 1. oldalról.

Az északi part legnagyobb strandján, a balatonalmádi „Wesselényin” jártunk, ahol körülbelül kétezren voltak tegnap délután. Ez sajnos még az elmúlt évek statisztikájánál is rosszabb, na és persze töredéke a húsz évvel ezelőtti látogatottságnak. Pedig az idő ideális: 33 fokot mutatott a hőmérő, 23 fokos volt a víz.

Vendégek múlt péntek óta

A balatonalmádi önkormányzat strandja hivatalosan már május 15-én megnyitotta kapuit, de emlékezve a mögöttük hagyott hetek délutánjaira, a büfések jobban jártak volna, ha ki sem nyitnak és nem üzemeltetik a drága hűtőket. Nagyobb számban csak a múlt pénteken kezdtek el érkezni a vendégek, jórészt diákok, akiknek ezer forintba kerül a hetibérlet. A napijegyet 300 forintért árulják – nem csak itt, szinte minden balatoni strandon. Német vagy más idegen szót nem hallunk, talán csak azért, mert kint később van vége a tanévnek, mint nálunk.
A Szij testvérek négy napra utaztak a Balatonra Győrből, baráti társaságukkal egy üdülőben szálltak meg. Általában dél körül mennek ki a strandra, ahol öt-hat órát töltenek.

Simogató és tiszta

Szij Beáta és Borbála, valamint az enesei Szakits Dóra úgy számolja, néhány ezer forintból kijönnek ezen a héten. Enni-inni nem a strandon szoktak, és egyébként sincsenek nagy igényeik, legfeljebb sétahajóznának egyet, mielőtt hazajönnek. A harmadikos és végzős diákokból álló társaság szerint kitűnő a Balaton, évek óta nem volt ilyen simogató és tiszta a vize.
„ Hazaiakat” találni egyébként nem volt nehéz feladat a Kisalföldnek, mivel a vendégek jelentős része vagy Pápa, vagy Veszprém, vagy pedig Győr térségéből érkezik a Wesselényi strandra. Tőlünk ruccant le egy napra a háromgyerekes Végh család is. Végh Szabolcs úgy számolja: körülbelül ötezer forintot költenek ezen a napon, ennyiből a két óvodás és a hétéves gyerek igényeit is ki lehet elégíteni. Az ötezerben természetesen nincs benne a benzinköltség. A család egyébként még elmegy a Balatonra idén, mert befizetett egy almádi faházba hat éjszakára, ezért összesen 35 ezer forintot kér a vendéglátó főszezonban.

Kisebb menü 350-ért

Nincsen drágaság. Ami régen igaz volt, ma már nem állja meg a helyét. Háromszázötvenért kisebb menüt is adnak, a rendes adag pedig 600 forint. Még néhány jellemző adat: a kukorica 200, a palacsinta 100, a hot dog 300 forintba kerül. 180-ért kávét és üdítőt lehet inni – tehát ugyanúgy, mint itthon. Mégis kevés a vendég, tavaly a főszezonban is 7000-en lehettek a Wesselényin. Az itteni büfések a rendszerváltás előtti forgalomra emlékeznek vissza a legszívesebben, akkor húszezer vendégtől volt hangos a part. Ám a vállalati strandok – ahová korábban csak az adott dolgozók léphettek be – megnyíltak, és így már nem mindenki a Wesselényit rohamozta meg. Aztán emlékszünk, következett a mélypont és vele az ellenreklám: hogy „ne menjünk a Balatonra”. Szerintünk pedig érdemes.
A Kisalföld több balatoni településen is kapható. Ha előfizetését kívánja átirányítani, tárcsázza a 80/504-504-es ingyenesen hívható számot, vagy a 96/504-509-et.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újraéledt a futballélet a Kühne-pályán

Öt évvel azután, hogy megszűnt a Mofém–Kühne labdarúgócsapata, most Mosonmagyaróvári Ifjúsági… Tovább olvasom