Kisalföld logö

2017. 11. 21. kedd - Olivér 3°C | 9°C Még több cikk.

Kitelepítések a Köröszugban

Továbbra is Szelevény a legveszélyeztetettebb település az árvíztől fenyegetett három köröszugi kistelepülés közül, de van rá esély, hogy sikerül megvédeni – mondta Lamperth Mónika hétfőn Kunszentmártonban, egy ideiglenes gátnál.
A belügyminiszter – aki a Kormányzati Koordinációs Bizottság operatív törzsének elnöke – hangsúlyozta: a vízügyi igazgatóság, a katasztrófavédelem és az önkormányzatok nagyon jó együttműködésben védekeznek, de a kormány által korábban elrendelt veszélyhelyzetet továbbra is indokolt fenntartani. A veszélyhelyzet miatt vált fontossá az emberek kitelepítése – tette hozzá Lamperth Mónika.
„ Jártam otthonukat elhagyni kényszerült családoknál, akik türelmesen viselik, hogy lakóhelyüktől, házaiktól távol töltik a napokat. Szeretnének visszamenni, erre azonban csak az árvíz levonulása után, teljes biztonság esetén lesz lehetőség” – fogalmazott.
A térségben tapasztaltak alapján elmondta: a másik két település, Tiszasas és Csépa egyes mélyebben fekvő részei csak egy gátszakadás bekövetkeztekor kerülnének víz alá.
A magasabb településrészeken a lakók nem hagyták el házaikat, erre csak akkor kerül sor, ha a veszély nagyobb lesz.
Tegnap tovább nőtt az árvíz miatt kitelepítettek száma, eddig 2428 embernek kellett elhagynia otthonát. Továbbra is 337 települést veszélyeztet az árvíz, ezen belül 79 településen van rendkívüli árvízvédelmi készültség.
Lamperth Mónika szól arról, hogy a védekezéshez a kellő pénz is rendelkezésre áll, a kormány által gyorssegélyekre elkülönített 300 millió forint sem fogyott még el. Eddig Jász-Nagykun-Szolnok megye két települése – Kunszentmárton és Tiszabura – kért és kapott összesen 5,6 millió forint gyorssegélyt – jelezte a belügyminiszter, aki az ideiglenesen kitelepített lakosokat befogadó kunszentmártoni tornacsarnokba és az árvízi védvonalakra is ellátogatott. (mti)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Minden zsák homok után számláznak

Az árvízi védekezés a becslések szerint 20 milliárd forintba is belekerülhet. A költségeket az állam… Tovább olvasom