Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Kit válasszak? 20 éves mélyponton a biztos szavazók aránya

Az idén húsz éve nem látott mélypontra, 40 százalékra süllyedt a magukat biztos szavazónak vallók aránya.
Az idén húsz éve nem látott mélypontra, 40 százalékra süllyedt a magukat biztos szavazónak vallók aránya, miközben a választásra jogosultak ugyanekkora hányada nem talál olyan pártot, amelyet támogatni tudna - olvasható a HVG számára készített évzáró Medián-elemzésben.

Mint írták, a választópolgárok nagy része annyira kiábrándult a politikából, hogy valószínűleg el sem menne szavazni. Az a csoport, amelyik biztosan részt venne a választáson és választani is tudna a pártok közül, jelenleg a választókorú lakosságnak alig a harmada.

Míg tavaly a felfokozott várakozások után némi elbizonytalanodás volt érzékelhető, az idén egyértelműen "lejtőre került a kormány tevékenységének megítélése" - derül ki az elemzésből.

A közvélemény-kutató cég hozzátette: már tavaly novemberben is többségben voltak azok, akik úgy érezték, hogy Magyarországon rossz irányba mennek a dolgok. A választások évfordulóján az arányuk már meghaladta a 60 százalékot, az év végére pedig megközelítette a 80 százalékot, így már csaknem eléri a választások előtt mért szintet.

Az elemzés szerint komoly figyelmeztetés lehet a kormány számára, hogy még a kitartó kormánypártiak meghatározó része (43 százaléka) is úgy érzi, az országban rossz irányt vettek a dolgok.

A Medián kitért arra: a helyzet különlegességét az adja, hogy a kormány romló megítélése ellenére még most is a kormánypárt a legnépszerűbb. A választani tudó "biztos" szavazók körében a Fidesz támogatottsága az év nagy részében az 50 százalékot is meghaladta. A kormányoldal ugyanakkor a "megnyugtató" előnyéből is folyamatosan veszített az év során, a támogatottsága ebben a körben decemberre 43 százalékra mérséklődött - írták.

Az elemzés szerint a kiábrándultságból az ellenzéki pártok közül a Jobbik profitált a legtöbbet, támogatottsága a teljes népességen belül az év elején mért 7-8 százalékról 11-12 százalékra nőtt.

A Medián hozzátette: a szocialisták támogatottsága az év során 12 és 17 százalék között ingadozott, Gyurcsány Ferenc új pártja decemberben 3 százaléknyi szimpatizánst tudhat maga mögött. A Demokratikus Koalíciónak (DK) és az MSZP-nek együtt már csaknem ugyanannyi támogatója van, mint az MSZP-nek volt októberben. Eközben az LMP támogatói bázisa az év elején mért 3 százalékos szintről 4-6 százalékosra nőtt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Drágul a sertéshús

Az élő sertés áremelkedése ugyan megállhat, de ez még nem épült be az átadási árakba, ezért a húsok… Tovább olvasom