Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Kiszabadították a német asszonyt Kabulban

Az afgán biztonsági erők kiszabadították Kabulban azt a német fiatalasszonyt, akit szombaton raboltak el terroristák. Az állítólag állapotos 31 éves asszony szabadulásának hírét már német hivatalos források is megerősítették.
Kiszabadították Kabulban a szombaton elrabolt német túszt, egy állítólag terhes állapotú fiatalasszonyt. Berlinben Frank Walter Steinmeier külügyminiszter hajnalban megkönnyebbült hangon megszólalva mondott köszönetet az afgán biztonsági erőknek, amelyek, személyesen a belügyminiszter és a kabuli rendőrfőnök közvetlen irányításával megrohamozták a házat, ahol az emberrablók túszukkal együtt tartózkodtak. Mindenesetre a harmincegy éves nő, egy keresztényi segélyszervezet aktivistája már a német követségen van.

Az ügy ettől függetlenül meglehetősen homályos, szombaton egy kabuli kisvendéglőben evett a fiatalasszony férjével, midőn fegyveresek rájuktörtek és csakis őt elhurcolták. A férjet békén hagyták. Aztán egészen gyorsan, már tegnap videót is közzétettek egy afganisztáni magántévében, amelyen néhány szót szól a nő és az egyik emberrabló. Ez utóbbi hangsúlyozza, hogy nem tálibok ők, ugyanakkor saját bebörtönzött társaik szabadonbocsátását követelik. Ennyi történt tegnap este, mára virradóra pedig már ki is szabadították a fiatalasszonyt.

Ezzel szemben a másik német túsz, egy mérnök már egy hónapja szenved bandita, terroristák fogságában ugyancsak valahol Afganisztánban. Furcsa módon azonban szintén tegnap német televízósok, ki tudja, hogyan telefonon utolérték, és az egyetlen lényegi kérdés, amit a túsz feltett: hogy miért nem fizetik ki már érte a váltságdíjat, már rég véget lehetne vetni a szenvedéseinek, ha fizetnének érte.

(Krónika hírszolgálat)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eltűnt a Dunába borult kajakos

Beleborult egy páros kajak a Dunába a Szentendrei-szigetnél, az egyik kajakozó, egy 30 év körüli… Tovább olvasom