Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Kistérségi újrázás

Ismét elnököt választott a Csornai Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa. Az újrázásra a megyei közigazgatási hivatal szólította fel a grémiumot, 0,3 szavazat hiánya miatt.
Október 18-án tartotta tisztújító ülését a Csornai Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa. Mint beszámoltunk róla (Kisalföld, 2006. október 20.), a társulás elnökének Aller Imre kónyi és Turi György csornai polgármestert jelölték. A hosszas szavazási procedúra utáni eredményhirdetéskor kiderült: Aller Imre tizenegy, Turi György huszonegy voksot kapott. S akkor Zöld Péter a szavazatszámláló bizottság részéről bejelentette, hogy a kétharmados többséghez „huszonegy egész háromtized” szavazat kell. Ám Aller Imre és Turi György külön megbeszélése után bejelentették, hogy az utóbbi az elnök. Két alelnököt is választottak, Aller Imre és Szalay Imre, Bősárkány első embere személyében.
Időközben a megyei közigazgatási hivatal kifogást emelt, mivel az elnök nem kapta meg a kétharmados többséget. Ezért hétfőn újra összeült a társulási tanács, hogy pontot tegyen a vitatott kérdésekre. Ezúttal egy jelöltet állítottak Turi György csornai polgármester személyében, akit most egyhangúlag harmincegy szavazattal választottak elnöknek. A két alelnök ismét Aller Imre és Szalay Imre lett. Az elnökség tagja Szabóné Szűcs Ildikó markotabödögei polgármester. Egy hely azonban még kiadó az elnökségben, mivel a jelöltek közül senki sem kapta meg a kétharmados többséget. Így a vezetőtestület várhatóan a társulási tanács legközelebbi ülése után lesz teljes.
Mivel a pénzügyi bizottság megválasztása az október 18-i ülésen rendben lezajlott, ezért nem volt szükség ismétlésre. Tehát a bizottság elnöke a rábatamási Szabó István, tagjai a győrsövényházi Hokstok Imre és a bágyogszováti Takács Csaba.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csak zárt ülésen voltak láthatók Szilvásy bizonyítékai

A kancelláriaminiszter szerint egyértelmű bizonyítékok vannak arra, hogy nem a rendőrség "tolta rá"… Tovább olvasom