Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Kisteherautóval ütközött egy kocsi - Egy halott

Egy 34 éves férfi halt meg abban a közlekedési balesetben, amely a 37-es számú főúton Gesztely és Újharangod között történt.


Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője ismertetése szerint nem sokkal 12 óra után egy személygépkocsi és egy kisteherautó ütközött össze frontálisan, a személyautót vezető férfi életét vesztette a balesetben.

A forgalmat Újharangod felé terelik, a helyszínelés jelenleg is tart, a rendőrség pedig a baleset szemtanúinak jelentkezését várja.

Hét autó ütközött

Hét gépkocsi, köztük egy mentőautó ütközött össze a sűrű ködben a 38-as főúton.


Hét gépkocsi, köztük egy mentőautó ütközött össze a sűrű ködben a 38-as számú főút virányosi szakaszán péntek délelőtt; a balesetben legalább ketten megsérültek - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.

A főút virányosi vasúti átjárójánál előbb két személygépkocsi ütközött és a sérültekért érkező mentőautónak nekicsúszott egy másik személyautó, majd egy kamion is - mondta Fülöp Gergely.

Hozzátette: az ütközéssorozatnak még nem volt vége, mert a baleset miatt feltorlódott gépkocsisor végén újabb két gépkocsi összeütközött.
A százados a sérültek pontos számáról egyelőre nem tudott adatot közölni.

A ütközéssorozat miatt a 38-as számú főutat teljesen lezárták a fordalom elől Rakamaz és Virányos között.

Kamion és személyautó ütközött

Súlyos baleset miatt teljes az útzár Kiskunfélegyháza és Csongrád városa között, a 451-es úton, ahol kamion és személyautó ütközött frontálisan a sűrű ködben - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel pénteken.

A teherjármű Kiskunfélegyháza felől haladt Csongrád irányába, amikor vezetője előzésbe kezdett, de azt nem tudta időben befejezni, és frontálisan ütközött a vele szemben szabályosan közlekedő személyautóval - mondta Szenti Szabolcs. Az elsődleges adatok szerint a kocsiban ketten súlyosan megsérültek, a kamion vezetőjének nem esett baja.

A baleset egy rosszul belátható kanyarban történt. Az érintett útszakaszt a helyszínelés és a műszaki mentés idejére a rendőrség teljes szélességében lezárta.

Kamion borult

Két embert kórházba szállítottak, amikor több személygépkocsi ütközött az M5-ös autópálya 104-es kilométerénél péntek reggel.

A Szeged felé tartó oldalt le van zárva - közölte a rendőrség az MTI-vel.

A köd miatt bekövetkezett balesetsorozat helyszínéhez közel egy kamion az oldalára borult, ott senki nem sérült meg - mondta Nyíkos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A műszaki mentés és a helyszínelés idejére teljesen lezárták az autópálya érintett szakaszát, emiatt óriási a torlódás.

Olvasóink írták

  • 8. Imcsi 2010. február 20. 20:38
    „Felix! Itt nem véletlenről és figyelmetlenségről van szó!”
  • 7. Mankapunka 2010. február 19. 15:51
    „Na de Felix!!!!!!!!!”
  • 6. LuciusCorneliusSullaFelix 2010. február 19. 15:32
    „Megint a vétlen maradt ott :((((
    Bocs az előzőért...”
  • 5. Imcsi 2010. február 19. 15:28
    „Rosszul belátható kanyarban előzni és balesetet okozni, ráadásul ködben és kamionnal : remélem ott helyben le is lőtték azt a kamionost!”
  • 4. Diák 2010. február 19. 13:21
    „Hogy ez a lila MILKA tehén mit nem okoz!”
  • 3. Mankapunka 2010. február 19. 12:27
    „Volt köd rendesen egy-két helyen éjjel.Simán lehetett látni előre,hogy lesz köd.

    lolita sajnos igazad van.Ez a hülye köd.Még jó,hogy nem a Nesquik nyuszira fogták rá.”
  • 2. CsakZsófi 2010. február 19. 10:33
    „Egyszer nem lehetne csak a megyéről írni? Jobban érdekelne itt mi a helyzet mint a Csongrádi utakon..”
  • 1. lolita 2010. február 19. 10:31
    „Hat igen a köd miatt,vegtere valami baromsagot kikell talalni bar lehet az auto volt a hibas,de a soför semmi esetre sem.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Darabolós gyilkos - 3 napig aprította a szomszédját

R. Zsolt agyonverte 67 éves főbérlőjét, korábban, pedig meggyilkolta és feldarabolta szomszédját,… Tovább olvasom