Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Kissingerrel találkozott a miniszterelnök

Közel egy órát kávézgatott a magyar kormányfő a világ egyik legbefolyásosabb külpolitikai szakértőjével, Henry Kissingerrel a parlamenti dolgozószobájában. Nixon elnök egykori külügyminisztere gratulált a szocialisták választási győzelemhez, de kerülte, hogy a magyar belpolitikáról beszéljen. Helyette bírálta Európát.
A találkozót Henry Kissinger kezdeményezte - mondta az [origo] kérdésére László Boglár, a miniszterelnök szóvivője. Gyurcsány Ferenc a parlamenti dolgozószobájában fogadta Richard Nixon elnök egykori nemzetbiztonsági tanácsadóját, majd később külügyminiszterét. Kissinger és a magyar kormányfő közel egy órát kávézgattak, "beszélgetésük olyan közvetlen stílusú volt, mint a miniszterelnök blogja" - fogalmazott a szóvivő.

László Boglár közlése szerint globális ügyekről beszélgetett a két politikus. Kérdésünkre, hogy a hazai választásokról, a magyar külpolitikáról és a határon túli magyarok helyzetéről volt-e szó, azt felelte, hogy nem, mindössze gratulált a vendég a választási győzelemhez. "Nagyon picit szóba került a magyar-amerikai viszony, Kissinger arra volt kíváncsi, hogy miként értékeli azt Gyurcsány" - mondta a szóvivő, aki szerint teljes volt az egyetértés abban, hogy évek óta kiváló a két szövetséges kapcsolata.

A kormányfő blogjának ide vonatkozó bejegyzésében erről nem olvashatunk, ellenben Európa és Amerika viszonyáról hosszabban írja Gyurcsány, hogy mit gondol erről Kissinger. "Azt mondja, hogy Európának és Amerikának nem egymással kellene foglalkoznia, hanem észre kellene venni, hogy hihetetlen tempóban erősödik Ázsia. Egyre inkább Ázsia diktálja majd a versenyt (...) büszkék vagyunk ugyan arra, amit eddig elértünk, de ez a büszkeség nem lesz elég ahhoz, hogy a következő évszázadban is érvényesítsük mindazt, amit mi képviselünk a világ gondolkodásában, kultúrájában" - írja a miniszterelnök.

Gyurcsány a Kissingertől elhangzottakkal kapcsolatban idézi még a tanácsadó közismerten kritikus véleményét Európáról. "Mi európaiak folyamatosan csak ki akarunk venni a közösből. (...) Kissinger szerint amíg el vagyunk foglalva magunkkal, addig a világ elrobog mellettünk. Aztán legfeljebb úgy járunk, mint sok letűnt kultúra, sok letűnt nemzet, amelyek képtelenek voltak megérteni, hogy a világot lehet, a világot tudjuk befolyásolni, de nem tudjuk a képünkre formálni" - olvasható a blogban.

A találkozó nem négyszemközti volt, azon részt vett Somogyi Ferenc külügyminiszter, George H. Walker, az Egyesült Államok budapesti nagykövete és Simonyi András washingtoni magyar nagykövet, valamint a kormányfő külpolitikai főtanácsadója. Henry Kissinger egy cég meghívására töltött néhány napot Budapesten.

Lencsés Csaba
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

egy-egy gól mindenütt

Tovább olvasom