Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Kisebb súlyú babák születnek a por miatt

A terhes nőknél a finom por belégzése kihat a magzat fejlődésére. Ezt mutatta ki egy müncheni kutatás, amelynek keretében több mint ezer anyát vizsgáltak meg.
A francia tudósokkal együtt folytatott vizsgálat eredményei azt bizonyítják, hogy a finom por belégzése csökkentheti a babák születési súlyát. A kutatásban 1016 anyát, valamint a gyermekeiket kérdezték, az utóbbiak 1998 és 1999 között Münchenben születtek. A 40 helyszínről származó mérési adatok alapján pontosítani lehetett, hogy az anyák a terhesség idején mennyi 2,5 mikrométernél kisebb átmérőjű finom porszemcsét lélegezhettek be.

Azok közül, akik nagyobb koncentrációban kapták a finom port, többen szültek 3000 grammnál kisebb babát. Hasonló összefüggés mutatható ki a dízeljárművekből származó por belégzése esetén is. A mostani az első nyugat-európai vizsgálat, amely egyértelmű összefüggést mutat ki az újszülöttek súlya és a levegőben lévő káros anyagok mennyisége között. Azok a biológiai mechanizmusok, amelyek kiváltják ezt a jelenséget, egyelőre még ismeretlenek. A finom por több száz vegyi anyagból áll, csekély mennyiségben a tüdőn át a vérbe is bekerülhet. Az is elképzelhető, hogy a por részecskéi a placentát vagy a magzat növekedéséért felelős szerveket befolyásolhatják – írja a Die Welt Online.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mozim

Tovább olvasom