Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 12°C Még több cikk.

Kisautók és nagy hiányzók

Szombaton délben nyílt és kilenc nappal később, vasárnap este zárja kapuit Magyarország legnagyobb gépjármű-bemutatója, az Automobil 2005 Budapesten a kőbányai Hungexpón.
A Peugot 907-es tanulmány autója Fotó: Miskolczi Róbert
A rendezők több mint százezer látogatóra számítanak, még úgy is, hogy a nagyok közül, a Mercedes, a BMW és az Audit, a VW-t, a Seatot, valamint Skodát magába foglaló Porsche-csoport sem szerepel autóival a kiállításon. Van viszont új, a Cadillac és a Corvette, s a nagy visszatérők egyike a hazai eladási lista éllovasa, a Suzuki.

Kicsit töpörödött a minden páros esztendőben, röviddel Frankfurt után jelentkező budapesti autókiállítás, amely immár tizennyolcadik a sorban. Elmaradt a szokásos, nagy tempót diktáló sajtónap, amelyen félóránként követték egymást a sajtótájékoztatók – igaz, helyette szombaton délelőtt 9 és 12 óra között valóban zavartalanul dolgozhattak a szakújságírók, fotósok. Mintha a sajtóanyagok is vékonyodtak volna, kevesebb volt a CD, de ez az internet korában, ahol minden márka komoly sajtószobát működtet a világhálón, már nem meglepő.

Világpremier nem jutott Budapestnek – két éve még Renault-haszonjármű debütált a magyar fővárosban –, ám sok modell egyenesen Frankfurtból érkezett, s így nem maradtunk híján az újdonságoknak.

A Chevrolet-nél már látható az Aevo, ez a modell a még más márkanévvel megismert Kalost váltja jövőre. A tágas Citroën-stand dísze a felsőkategóriás, bátor és jövőbe mutató vonalvezetésű C6, de a márka teljes modellpalettáját felvonultatja, indulva a Toyota, Peugeot, Citroën hármas ikrek egyik tagjától, a C1-től.

A nagyságról, az erőről és persze az amerikai életérzésről szól a Corvette bemutatója, sokliteres motorokkal – itt nyoma sincs a benzinválságnak. A Renault-csoporthoz tartozó Dacia szerényebb, de ez inkább csak a
Regisztrációs adó

A regisztrációs adóval kapcsolatos új törvénytervezet kedvez az idős, korszerűtlen autók behozatalának, jelentős adóbevétel-kiesést és környezeti veszélyt idéz elő – foglalta össze a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) állásfoglalását a szervezet elnöke szombaton Budapesten. Győző Gábor szerint a törvény kétszáznál több márkakereskedés és hatezer munkahely megszűnését idézné elő. Az MGE elnöke a Budapesti Autószalon megnyitója alkalmából tartott sajtótájékoztatón értelmezhetetlennek nevezte a törvénymódosítás azon indoklását, amely szerint az adónem nem EU-konform. Hamisnak nevezte azt a kitételt, miszerint az adó a magyarországi és külföldi autók között tesz különbséget. Mint mondta, a regisztrációs adó a környezetre ártalmas autókat sújtja a környezetbarát járművekkel szemben.  
modelleken, mint a kiállítási standon vehető észre. A Fiatnál az új Punto áll a középpontban, de unikumként ott a 4x4-es Panda is. A Ford óriási területű, látványos standdal és a Focus-sorozat új csúcsváltozatával fogadja az érdeklődőket.

A Honda nagyon beleerősített, elhozta az új, már-már űrjárműbe hajló, mégis emberi léptékű új Civicet, amely januártól vásárolható meg, de már ára is van: valamivel 4 millió forint felett lesz elérhető. Magyarországi premier a City, az új Legend, s ott áll már a standon, igaz, zárt ajtókkal, a hibridhajtású modell is.

A Kiánál az új Rio számíthat a legnagyobb érdeklődésre, no meg az egyenesen Frankfurtból érkezett, minden tekintettben megnőtt Magentis. A Mazdánál a 6-os MPS a „király", de néhány felfrissített modell mellett itt van az új MX-5 is, ami elődjeihez hasonlóan sikeres lehet. A Nissan csúcsragadozója a 350Z sportkocsi, de mellette már ott a roadster is. A Micrából számos változatot bemutatnak standon, melynek igazi újdonsága a jövőre már nálunk is megvásárolható Note.

Szimulátor a Citroen-standon Fotó: Miskolczi Róbert
Az Opel óriási területtel és számos, egyenesen Frankfurtból hozott modellel jelentkezik a kiállításon, legérdekesebb persze az Antara GTC tanulmányautó, amelyből már felsejlik a következő esztendők Opel-irányvonala. A fantasztikus filmekbe illő rajzolatú kocsi számos meghökkentő megoldást tartogat, hogy abból jó néhány hamarosan az autós hétköznapok része legyen.

A Peugeot-nál a 907-es tanulmányt és a körülötte serénykedő hölgyet övezte a legnagyobb figyelem, de a hármas ikrek 107-ese is nagy érdeklődést váltott ki. És nem hagyható ki a sorból a szépségdíjas 407-es kupéváltozata sem. A Renault-nál az új Clio a fő szám, ami akkorát nőtt, hogy alig hasonlít elődjére, s gyakorlatilag már kapható a márkakereskedőknél. A standról természetesen nem hiányozhat a Forma–1 sem, hiszen idén Alonso felért a csúcsra, s a konstruktőrök versenyét is a Renault nyerte.

A Suzuki nem takarékoskodik sem a modellekkel, sem a hellyel a budapesti autószalonon, a nagy újdonság ezúttal a Grand Vitara. A kisebb pedig a magyarországi piacvezető modell, a Swift dízelmotoros változata, valamint az 1,6-os Sport. A Toyota sem szerénykedik, prémiummárkája, a Lexus csodálatos modelleket mutat be, köztük az új IS-t. A hármas ikrek közé tartozó Aygo miniautó méretben a Yaris alá megy, minimális túlnyúlásokkal, szokatlan formával, s méretéhez képest csodaszámba menő belső térrel.

Praktikusan

A Budapesti Autószalonon 8 ország 215 kiállítója vesz részt, 31 ezer négyzetméteren. A vasárnap estig nyitva tartó kiállítás 10 és 18 óra között látogatható, kivéve szombaton, amikor este nyolckor zárnak a kapuk. A napijegy 1500, a kedvezményes (diák, nyugdíjas) 1000 forint, a családi (2 felnőtt, 2 gyerek) 3000. A kiállításra utazók a Volánbusz és a MÁV járatain 50 százalékos menettérti kedvezményben részesülnek 


Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Véradók figyelmébe

Győrszentiván. Ma délután 3 órától este 7 óráig kiszállásos véradásra várják a véradókat a helyi… Tovább olvasom