Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -4°C | 4°C

Kirúgták a nyelvvizsga-vásárlási ügyben érintett bv-tiszthelyettest

Megszüntette a nyelvvizsga-vásárlási ügyben érintett tiszthelyettes szolgálati viszonyát kedden a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka.
Megszüntette a nyelvvizsga-vásárlási ügyben érintett tiszthelyettes szolgálati viszonyát kedden a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BVOP) sajtóirodája pénteken az MTI-vel.

Kállai Gábor, a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-nek azt mondta: az ügyben a rendőrség közreműködésével két nap alatt ötven helyszínen tartottak házkutatást, és több millió forintnyi készpénzt, értékeket, valamint az üggyel összefüggő iratokat foglaltak le.

Tizenkilenc embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük kilencet őrizetbe vettek. A csoport négy tagját - P. Andrást, Á. Andrást, P. Tibort és H. Ádámot - csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezték, másik négy gyanúsítottnak a házi őrizetére tett javaslatot az ügyészség - tette hozzá a szóvivő.

Az eddigi megállapítások szerint P. András 2005-től megállapodott több budapesti és vidéki nyelviskola vezetőjével és tanárával, hogy anyagi ellenszolgáltatásért az általa küldött emberek valós tudás nélkül kaphassanak angol vagy német nyelvből közép-, illetve felsőfokú nyelvvizsga-bizonyítványt. Ennek érdekében az érintett vezetők az írásbeli nyelvvizsgák és a laborvizsgák előtt elküldték a megoldandó feladatokat P. Andrásnak, amelyeket vagy ő oldott meg, vagy alkalmanként 10 ezer forintért megoldatta egyik bűntársával, és továbbította ügyfeleiknek.

A vizsgán a felügyelő tanárok eltűrték, hogy ezek a vizsgázók elővegyék a náluk lévő kész megoldásokat, és azok felhasználásával töltsék ki a teszteket, míg a szóbeli vizsgákon P. András kuncsaftjainak tényleges nyelvtudás nélkül is "megfelelt" értékelést adtak, így azok megkaphatták a nyelvvizsga-bizonyítványt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fidesz-székház: őrizetbe vették a HaHa két aktivistáját

A hvg.hu információi szerint péntek reggel idézés nélkül őrizetbe vették a Hallgatói Hálózat két… Tovább olvasom