Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Kinyitnak a pincék húsvéthétfőn Bólyban

Jézus feltámadását követő megjelenésének Lukács evangéliumában részletezett történetét idézik fel húsvéthétfőn a Baranya megyei Bólyban az Emmausz-járás megtartásával, amelyet az idén is folklórműsorok színesítenek.

Az Emmausz-járás több mint száz évre visszanyúló, eredendően bólyi német népszokás. Húsvéthétfő délelőttjén a baranyai kisváros pincefaluja mellett elterülő Kálvária dombon szabadtéri szentmisével kezdődik a rendezvény. Az ünneplés kora délután a pincesoron folytatódik, ahová az évszázados hagyomány szerint kivonulnak a családok. A helyi és környékbeli szőlősgazdák pincészetei nyitott ajtókkal és a táj jellegzetes boraival várják az érdeklődőket.

A bólyi rendezvényhez zenés folklórműsor társul. Húsvéthétfőn a Batthyány-Montenuovo-mauzóleumban délután fél háromtól a Bólyi Vegyeskar, Beck Angéla, Preisz Viktória és Scheich Viktória ad koncertet. A Kántor réten három órakor népi játszóház kezdődik. A pincefaluban ugyanekkor különböző helyszíneken a Bólyi Harmonika Együttes, a Sátorhelyi Néptáncegyüttes és a Borkóstolók Zenekar, négykor a Dorfmusikanten zenekar lép fel. A bólyiak által ápolt hagyomány egy bibliai esemény emlékét őrzi. Lukács evangéliumában olvasható, hogy Jézus feltámadása másnapján, húsvéthétfőn a Jeruzsálemből Emmauszba vezető úton találkozott két tanítványával. Nem ismerték fel benne mesterüket, de vacsorát és szállást ajánlottak fel Jézusnak. A tanítványok csak ekkor ismerték fel, és a történet szerint ők vittek hírt a megváltó feltámadásáról Jeruzsálembe.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyöngyöspata - Két nő összeverekedett a faluban

Mentőautóval szállítottak a hatvani kórház traumatológiai osztályára egy idős gyöngyöspatai nőt,… Tovább olvasom