Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 2°C | 8°C Még több cikk.

Kína számára megnyílt a Windows

A Microsoft megállapodást írt alá a kínai kormánnyal, amelynek értelmében Kína az elsők között tekinthet be a Windows operációs rendszer forráskódjába.
A kínai kormány korábban bejelentette, hogy a Microsoft megoldása helyett inkább a Windows-rivális Linux operációs rendszert preferálja, mivel annak forráskódja szabadon hozzáférhető. Egyes kormányok, mint például a kínai, attól tartanak, hogy a zárt forráskódú szoftverek, mint amilyen a Microsoft Windows, hátsó kapukat tartalmazhatnak, amelyeken titkos információkat szerezhet meg illetéktelenek.
A China Information Technology Security Certification Center intézet pénteken azonban aláírt egy szerződést a Microsofttal, amelynek értelmében az ország is részt vehet a szoftveróriás januárban bejelentett Government Security Program (Kormány Biztonsági Program) projektjében. Mint Wu Shizhong, az intézet igazgatója elmondta, az IT biztonság kulcsfontosságú a kínai kormány számára. "A Microsoft GSP lehetővé teszi számunkra a forráskódhoz való hozzáférést, illetve az igényelt technikai információ megszerzését. A projekt emellett szorosabb kapcsolatot épít ki Kína, és a Microsoft között. A Microsoft jelentős lépést tett affelé, hogy megértsük szoftvereinek biztonsági rendszereit" - tette hozzá a vezető.
Bill Gates, a Microsoft elnöke kétnapos pekingi látogatása során közölte, örömmel tölti el a szerződés megkötése. "Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy olyan információkkal lássuk el a kínai kormányt, amelynek birtokában könnyebben biztosítható az IT infrastruktúra biztonsága. A most megkötött szerződést jelentős lépésnek tekintjük Kína, illetve a Microsoft kapcsolatában" - mondta Gates.
A Microsoft vezetője látogatása során Jiang Zemin kínai elnökkel is tárgyalt, aki közölte, Kína örömmel fogadja a Microsoftot, és minden olyan óriáscéget, amely befektetéseket hajt végre az országban, és növekedést eredményez.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Álláskeresés - recesszió idején

Több ezer munkanélküli, egyre kevesebb megüresedő pozíció. Ha valaki betartja az álláskeresési… Tovább olvasom