Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Kilencmillióért kapott új díszteret Kóny

Kilencmillió forintból díszteret alakítottak ki Kónyban, a település közepén. A beruházás része az önkormányzat faluközpont-fejlesztési programjának, ami a jövőben folytatódik.
Befejeződött Kónyban a faluközpont-fejlesztési program első üteme. A hétvégi falunapon adták át az élelmiszerbolt és az orvosi rendelő közti díszteret. A beruházás 9 millió forintba került, amiből 3,5 millió volt a pályázati támogatás, 5,5 pedig az önkormányzati önerő.
– Két évvel ezelőtt határoztuk el, hogy a településközpontot, a közterületeket rendbe tesszük – mondta a Kisalföldnek Aller Imre polgármester.

– Úgy gondoltuk, hogy több ütemben tudjuk a fejlesztést végrehajtani, a beruházás első szakasza készült el augusztusban. A bolt és az orvosi rendelő közti területen az elmúlt harminc évben játszótér volt, amit megszüntettünk. Helyette – nem messze eredeti helyétől – újat építettünk a gyerekeknek.
Az önkormányzat a dísztér kialakításához a megyei területfejlesztési tanácstól pályázaton nyert 3,5 millió forintot. Mivel a kivitelezés összesen 9 millióba került, szükség volt a községi költségvetésből biztosított 5,5 millió forintos önerőre is. Így készülhetett el a díszburkolat, a parkolók, az út, a járda, a parkosítás, a pihenőpadok és még egy kutat is telepítettek a térre.
Aller Imre hozzátette: a későbbiekben tervezik az iskola melletti, most kézilabdapályaként hasznosított terület rendbetételét, illetve a gyógyszertár előtti közpark fejlesztését.
A faluközpont kialakításához szeretnének további pályázati támogatást igénybe venni. Az előzetes számítások szerint a két területhez körülbelül negyvenmillió forintra lenne szükség.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vándorserleg

a legjobb horgásznak

A Szigetköz Horgász Egyesület augusztus 20-án, vasárnap rendezi meg 28. alkalommal Ásványrárón a… Tovább olvasom