Kisalföld logö

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 8°C | 19°C Még több cikk.

Kilencmilliárdból újul meg Hódmezővásárhely belvárosa

Két év alatt európai uniós, állami, önkormányzati, egyházi és jelentős mértékben magánbefektetői forrásból, összesen 9 milliárd forintnyi beruházás valósul meg Hódmezővásárhely belvárosában - közölte Lázár János (Fidesz) polgármester kedden az alföldi városban.

A közgyűlés három éve döntött a híres vásárhelyi festőről, Tornyai Jánosról elnevezett város rehabilitációs programról, amelynek célja az ingatlanok és közterek megújítása mellett, hogy a hagyományokat folytatva Hódmezővásárhely az Alföld egyik kulturális centrumává váljon - mondta a politikus sajtótájékoztatóján.

Az önkormányzat 2,88 milliárd forint értékű fejlesztést valósít meg a belvárosban, ennek 85 százalékát pályázati támogatás fedezi - tudatta a polgármester.

2011 második felére befejeződik a művelődési központ felújítása és bővítése. Elindult a múzeum épületének teljes rekonstrukciója és a közgyűjtemény látogatóbarát fejlesztése, s hamarosan elkezdődhet az intézményeket összekötő Dr. Rapcsák András utca közterületeinek rendezése is - sorolta a város központját érintő önkormányzati beruházásokat Lázár János.

Szintén uniós támogatással újítják föl a református ótemplomot, a rekonstrukció költsége 271 millió forint - közölte a polgármester.

Magánforrásból, 1,25 milliárd forintból - 377 millió forintos pályázati támogatással - épült föl a város első négycsillagos szállodája a Gingko-Sas hotel. Befektetői tőke bevonásával indul el a Hód-Udvarház projekt, több mint 20 ezer négyzetméteres alapterületen háromszintes, háromszáz férőhelyes mélygarázst alakítanak ki. A háromszintes épületben éttermek, irodák, üzletek, szórakozóhelyek, lakások kapnak majd helyet. A beruházás tervezett költsége 4,7 milliárd forint - mondta a politikus.

A belváros rehabilitációját követően a jelentős részben halmozottan hátrányos helyzetű családok lakta Szent István és Szabadság tér és környékének megújítását nevezte a következő fontos önkormányzati feladatnak a polgármester.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tarlós visszaállítaná a pszichiátriai intézetet

Vissza kell állítani a bezárt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet (OPNI) Tarlós István… Tovább olvasom