Kisalföld logö

2018. 05. 25. péntek - Orbán 17°C | 25°C Még több cikk.

Kik csinálják a hazai politikát?

Sertéstenyésztő, egyetemi-főiskolai tanár, polgármester és profi politikus egyaránt tagja a Csongrád megyei képviselőcsoportnak. A térség az innen startoló 14 honatya mellé további 2, szegedi kötődésű politikusra is számíthat – a május 16-án megalakuló Országgyűlésben. Az MTI által összegyűjtött parlamenti csemegéket helyi specialitásokkal is kiegészítettük.
A Tisztelt Házban a 386 honatya közül 108, a Csongrád megyei kötődésű 16 képviselő közül 7 újoncként ül a padsorokban. Fotó: MTI
Sokan élnek a politikából – derül ki a képviselői életrajzokból. Civil munkája a 14 megyebeli közül 8 képviselőt (a polgármester Botka Lászlót, Bedő Tamást, Buzás Pétert, Lázár Jánost, Nagy Sándort, Nógrádi Zoltánt, Szirbik Imrét, az alpolgármester Kozma Józsefet) az önkormányzathoz, vagyis a helyi politikához, 2 személyt (az MSZP-alelnök Ujhelyi Istvánt és az SZDSZ országos tanácstag Sándor Klárát) a pártpolitikához köt. A Tisztelt Ház új tagjai közül az MSZP-ből 17, a Fidesz–KDNP-ből 28 jelölt büszkélkedett azzal, hogy mandátuma mellett dolgozott. Nálunk a három egyetemi-főiskolai oktató (Géczi József, Kozma, Sándor) mellett mezőgazdász Farkas Sándor és Kispál Ferenc.

Iskolái befejezése óta csakis politizál: Botka, Lázár és Ujhelyi.
Idegen nyelvi ismerettel az MSZP padsoraiba kerülők közül 60, a Fidesz–KDNP képviselői közül 16 dicsekedett saját életrajzában. Csongrád küldöttei közül például Szirbik német-, Sándor töröktudása a csemege.

Az Országgyűlés legidősebb képviselője a Fidesz–KDNP színeiben mandátumot szerzett Horváth János (1921). Rajta kívül az MSZP soraiban helyet foglaló Vitányi Iván (1925) töltötte be 80. életévét. A mi egyéni választókerületi képviselőink közül Buzás és Vincze László is 1952-ben született. Az új parlament legfiatalabb tagja Nagy László (1983), aki az MSZP parlamenti csoportjában foglal helyet. Életkora alapján őt követi a Fidesz-frakcióhoz tartozó Ágh Péter (1982) és Koszorús László (1981). Nálunk 1975. évi születési dátumával Lázár és Ujhelyi a dobogós.

Müller és Vastagh

A már ismert hét Csongrád megyei szocialista képviselő mellett két további, Szegedhez kötődő MSZP-politikus: Szabóné Müller Tímea, aki a Pest megyei területi, és Vastagh Pál, aki az országos listáról nyert mandátumot.

– Lehetőségeimen belül mindent megteszek Csongrád megye, azon belül Szeged további fejlődéséért – nyilatkozta lapunknak Szabóné Müller Tímea. A 33 éves szocialista politikus már nem lakik Szegeden, de ízig-vérig szegedinek érzi magát.
– Szegedtől nem szakadtam el, gyakran járok a megyeszékhelyen, ahol jelenleg is van lakásom. Természetesnek tartom, hogy fokozottan figyeljek a dél-alföldi régióra, azon belül Csongrád megyére. Arra az elmúlt években is volt példa, hogy a régió fejlesztésére benyújtott pályázatok sikeréért a koalíciós pártok képviselői együtt érveltek – nyilatkozta lapunknak Vastagh Pál. A hatvanéves politikus, a Horn-kormány volt igazságügyi minisztere, az Országgyűlésnek 1990 óta tagja. Vastagh Pál megjegyezte, a közös fellépést nem úgy kell elképzelni, hogy a Csongrád megyei képviselők a hétfőn megalakuló MSZP-frakcióban külön csoportot alkotnak.

O. Z. 

A politikusok családtagjairól – az önéletrajz szerint – annyi tudható, hogy 4 gyereket Szirbik, 3 utódot Buzás és Ujhelyi nevel; házastársról nem szól Bedő és Sándor szövege. A legnagyobb, 6 gyerekes családdal a Fidesz 4 képviselője büszkélkedhet, 5 gyereket jobbról 5 és balról 1 házaspár nevel.

Az új Országgyűlés 386 tagjából a nők száma 40 (10,4 százalék). Közülük a legtöbben, 25-en az MSZP frakciójában ülnek majd. A Fidesz–KDNP színeiben 12 nő szerzett mandátumot, míg az SZDSZ-ben 2, az MDF-ben pedig 1 nőképviselőt találunk.

A hobbijukról nemigen írnak életrajzukban a képviselők. Mindössze annyi köztudott, hogy Kozma a Szená-torokban dalol.

Ötödik alkalommal került be a parlamentbe – 1990 óta – 27 képviselő. Közülük 11-et most a Fidesz–KDNP támogatott, 2-en az MDF-frakcióban, 6-an – közte a Csongrád megyei kötődésű, de nem innen mandátumhoz jutott Vastagh Pál – az MSZP soraiban ülnek, míg az SZDSZ-ben 8-an vannak a rendszeres ismétlők között. A megyéből startoló képviselők közül a legtapasztaltabbnak Géczi számít, aki 1991 óta honatya.

Az Országgyűlés 386 képviselője közül Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke az egyetlen, aki 1990 óta ötödik alkalommal ugyanabban az egyéni választókerületben (Pest megye, 12. választókerület, Szigetszentmiklós) szerzett mandátumot. A 2006. április 9-én és 23-án megválasztott Országgyűlésben 108 fő – a mi 14 képviselőnk közül 6 személy – még soha nem volt honatya. A Fidesz–KDNP támogatásával 48, az MSZP-ből 51, az SZDSZ soraiból 5, az MDF mandátumával 3, függetlenként pedig 1 újonc honatya vehet majd részt a parlament május 16-i alakuló ülésén.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bókok nőknek

Nézem és azon gondolkodom, kegyed tetszik-e már nekem vagy igyak még? Még több bók itt. Tovább olvasom