Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 22°C Még több cikk.

Kifogásolja a pókertörvényt a Magyar Poker Szövetség

Kifogásolja az e hét elején elfogadott "pókertörvényt" - azaz a még 1991-ben hozott, a szerencsejáték szervezésről szóló törvény módosítását - a Magyar Póker Szövetség, és ezért Sólyom László köztársasági elnökhöz fordult, kérve az államfőt, hogy a törvényt megfontolásra küldje vissza a parlamentnek.

Minderről Tatár Gergely, a Magyar Póker Szövetség elnöke tájékoztatta pénteken az MTI-t.

Közölte azt is: az elfogadott törvénymódosítás elleni tiltakozásul demonstrációt szervez a szövetség jövő kedden, azaz december 22-én, 14 órakor a Ferenciek terén, az aluljáróban, ahol rögtönzött pókerversenyt is tartanak.

A Magyar Póker Szövetség vezetője szerint az elfogadott új jogszabály módosítás csak látszólag könnyíti meg - liberalizálja - a pókerversenyek szervezését. Annak valódi célja az, hogy visszaterelje a játékosokat a kaszinókban található pókerasztalokhoz.

Ennek egyik jele - említette példaként Tatár Gergely -, hogy a nevezési díjat 50 ezer forintban maximálta a törvény, és korlátozta a játékhelyek, azaz az asztalok számát is 10 darabban.

Ezért - azaz a törvényben rögzített korlátozás miatt - a Magyar Póker Szövetség szerint Magyarországon nem lehet jelentős nemzetközi versenyeket szervezni. Így ezek elkerülik az országot, holott ezek a versenyek ugyanolyan ismertséget biztosítanának Magyarország számára, mint a Forma-1.

Ez szerinte nem piac-konform szabályozás, megfojtja a kaszinókon kívüli pókeréletet Magyarországon. Ez pedig senkinek nem jó, mert a játékszervező nem tud gazdaságosan versenyeket szervezni, a játékos nem válogathat a játék lehetőségek között az állam pedig nem kapja meg az elmaradt bevételek utáni adót - mondta.

A szövetség javaslata az volt, hogy vezessenek be tételes adót - mint például Szlovákiában, ahol 500 euró, vagyis 125-140 ezer forint évente és asztalonként az adó mértéke -, amely 400-500 kártyaasztal működtetését tenné lehetővé a pókerkártya-termekben. Ez mintegy ezer embernek biztosítana munkalehetőséget.

Természetesen a vállalkozások az asztalok díja mellett a szokásos vállalkozásokat terhelő adókat is fizetnék az államnak.
 
A szakember jelezte: a póker nem hagyományos szerencsejáték, mivel a szervezők jutalékért szervezik és bonyolítják le a versenyeket. A szervező ugyanis nem vesz részt a játék folyamatában. Magyarországon jelenleg mintegy 160 bejegyzett pókeregyesület, -klub működik, és az elnök számítása szerint mintegy 300-400 helyen szerveznek versenyeket.

Az úgynevezett élő játékosok száma mintegy 40 ezerre tehető az országban, az online, azaz az interneten játszókkal együtt, összesen mintegy 200 ezren pókerezhetnek az országban. A pókerjátékban forgó összegekről pontos felmérések nincsenek - mondta az MTI-nek Tatár Gergely -, ám azt a pókerszövetség elnöke többmilliárd forintra becsüli.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elfogták a Karcag előtt történt halálos baleset okozóját

Elfogták azt a román állampolgárt, aki szabálytalan előzésével halálos balesetet okozott péntek kora… Tovább olvasom