Kisalföld logö

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 2°C | 9°C Még több cikk.

Kidobta a nyolcadik emeletről két gyermekét egy nő

Kidobta egy panelház nyolcadik emeletéről két kisfiát egy debreceni asszony, miután összeveszett férjével. Az asszonynál négyoldalas búcsúlevelet találtak.
Kidobta két kiskorú gyermekét egy panelház nyolcadik emeletéről egy anya, majd a gyerekek után ugrott vasárnap este kilenc óra körül Debrecenben.

Összevesztek

A nő állítólag összeveszett a férjével, és hat gyermekük közül a két legkissebbel - a két év körüli kisfiúkkal - elment otthonról.

Később a Tócos kerti lakótelepen a Derék utca 22. szám alatt egy tízemeletes ház nyolcadik emeleti folyosójának ablakából az ikreket kidobta, majd maga is utánuk ugrott.

A tragédiában az anya és a két gyerek is életét vesztette. A helyszínen hosszú ideig próbálták újraéleszteni az egyik gyereket, de nem sikerült, belehalt súlyos sérüléseibe.

Nem a panelházban laktak

Az anyánál négyoldalas búcsúlevelet is találtak, írja a Hajdú Online. A megyei portál úgy tudja, hogy a hat gyermeket – a legidősebb is csak 16 éves – nevelő asszonyt elhagyta a férje, akit a nő azzal fenyegetett meg telefonon, hogy öngyilkos lesz, ha nem tér vissza hozzájuk.

A Haon információi szerint a család nem a Derék utcán lakott, de azt nem tudni, hogy miért ezt a helyszínt választotta az asszony. A férfi nem volt jelen a tragédia bekövetkeztekor.

A hármas halál körülményeit a rendőrség vizsgálja.

Forrás: Index.hu
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Portugália önti formába a német elnökség reformszerződését

Mától lép hivatalba az Európai Unió új soros elnöksége. Portugália Németországot váltja, és a fő… Tovább olvasom