Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 9°C | 11°C Még több cikk.

Kiállítás a Kócsagvárban

Magyarországon az első fotóklubok egyikeként éppen száz éve, 1906-ban alakult meg a Soproni Fotóklub. A jubileum alkalmából összeállított tárlatot a nyári, soproni bemutatkozást követően mától a Fertő–Hanság Nemzeti Park központjában is láthatják az érdeklődők.
A klubnak jelenleg harminchárom tagja van, tizenéves kezdők és a hetvenes éveikben járó, tapasztalt fotósok. Amatőrök és fotóművészek, elhivatottak és érdeklődők. Egy közös dolog köti össze mindannyiukat, a fotózás szeretete.
– Július első hetében mi adtunk otthont a Fotóművészeti Nyári Egyetem programjainak. Az egyhetes alkotótábor során a nemzeti parkba is ellátogattunk, akkor vetődött fel egy ottani kiállítás lehetősége – meséli Folcz Tóbiás fotóművész, a klub vezetője.
A „100 év 100 alkotó 100 kép” jubileumi gyűjteményt a Festőteremben már láthatta a közönség, október 23-ig pedig a sarródi Kócsagvárban nézhetik meg az érdeklődők.
– Az egykori tagoknak köszönhetően a klub már az ötvenes években nemzetközileg ismertté vált és az országban is a legjobbak közé emelkedett. Az elmúlt időszakban újabb fénykorunkat éljük, több kiállításon és pályázaton szerepelnek sikerrel a tagjaink – mondja Folcz Tóbiás.
A fiatal fotóművész elárulta, hogy kedvenc képe Diebold Károly Pulykatojás című, 1932-ben készült fotója. – Ez a kép egy eredeti darab, számtalan kiállításon szerepelt már. A hátoldala tele van ragasztva matricákkal, mindegyik matrica egy-egy elismerés nyoma.
Az összegyűjtött képek között találkozni Angyalfi Andor, Csik Ferenc vagy Csatkay Endre alkotásaival csakúgy, mint a mai tagok munkáival. – Egyre többen csatlakoznak hozzánk és egyre jobb, színvonalasabb képek születnek. Hetente találkozunk, előadásokat szervezünk, kiállításokra, pályázatokra készülünk.
A Kócsagvárban ma délután három órakor nyíló kiállítás október 23-ig látható, utána november 2-án a soproni Szent György utcában lévő Wrenkh Ede Közösségi Ház ad otthont a tárlatnak. A klub tagjainak munkáiból pedig október 20-án nyílik kiállítás a Hotel Fagusban.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

SMS 09.12.

Tovább olvasom