Kisalföld logö

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 16°C | 26°C Még több cikk.

Ki viszi a cég jó hírét?

Nagykövet, röghöz kötött, mobil középvezető, kötődő elégedetlen vagy kifelé tekintő – nem mindegy, hogy egy munkavállaló melyik csoportba tartozik. A legtöbb magyar kifelé tekinget az állásából, vagyis szinte semmivel sem elégedett a munkahelyén.

A Hewitt Inside és a Figyelő által készített Legjobb Munkahely felmérés során közel 11 ezer dolgozó részvétele alapján azt kutatták, hogy milyen csoportokba oszthatóak a magyar munkavállalók az elégedettségük és elkötelezettségüket tekintve. Majdnem minden második magyar elégedetlen a munkahelyével, de csak 28 százalékuk hagyná is ott rögtön az állását.

Nagykövetek

A magyar munkavállalók 17 százaléka sorolható a nagykövetek közé, akik a vállalatok húzóerejének számítanak, rájuk ugyanis minden helyzetben számíthat a vezetés. Elégedettségük és kötelezettségük kiemelkedően magas, kevésbé kritizálják a vállalati gyakorlatokat, belső folyamatokat, sőt szinte mindennel elégedettek a munkahelyi környezetüket tekintve. Nagyköveti feladatokat töltenek be a cégeknél, hiszen munkahelyük jó hírét messze viszik, barátaiknak is gyakran mesélnek munkájukról, ajánlva a saját vállalatukat.

Általában az idősebb korosztályt tudja húzóerőként megnyerni a vállalat, a középkorú vagy annál idősebb munkavállalókra jellemző ez az attitűd. Természetesen a felső- és középvezetők sorolhatóak leginkább ebbe a csoportba, hiszen ők már maguknak érzik a vállalat céljait, jobban tudnak azonosulni azokkal. A nagykövetek jellemzően vagy nagyon rövid ideje, vagy régóta dolgoznak a céggel: a kezdeti lendület és a biztos elkötelezettség hajtja őket. Mivel a nők általánosságban is elégedettebbek a munkahelyükkel, nem meglepő, hogy ebben a csoportban ők vannak nagyobb számmal.

Röghöz kötöttek

Azok a magyar munkavállalók, akik érzelmileg erősen kötődnek a munkahelyükhöz, ám kevésbé elégedettek, a röghöz kötött csoport tagjainak számát növelik. Elégedetlenségük ellenére nem terveznek munkahelyváltást, maradási hajlandóságuk közel akkora, mint a „Nagyköveteké". Lényeges különbség azonban, hogy jóval kevésbé motiváltak. Mindez feltehetően annak köszönhető, hogy a felsővezetőkbe vetett bizalmuk jóval alacsonyabb, és úgy érzik, hogy munkájukat sem erkölcsileg, sem anyagilag nem becsülik meg eléggé. Jövőjüket nem látják rózsásan, és bár tettre készek, szívesen dolgoznának a vállalat érdekeiért, személyes perspektívájuk és elismerésük miatt úgy érzik, megrekedtek a szervezetben.

A magyar munkavállalók 17 százaléka sorolható ebbe a csoportba. Sem az életkor, sem a beosztás, sem a munkahelyen eltöltött idő alapján sem lehet azonosítani a röghöz kötötteket, hiszen ez a fajta magatartás bármilyen korosztályra és beosztottra jellemző lehet.

Mobil középvezetők

A fiatal, legfeljebb 35 éves középvezetők alkotják ezt a csoportot, akik jellemzően az üzleti szolgáltatások vagy az IT/Telecom iparágban dolgoznak. Ők pontosan tisztában vannak a munkaerő-piaci értékeikkel, és nem haboznának váltani, ha arra kerülne sor. Maradási hajlandóságuk is igen alacsony, pedig általában kevesebb, mint öt éve dolgoznak a munkaadójuknál. Rájuk még az erős érzelmi kötődés sem jellemző, és elégedettségük sem magas. Úgy érzik munkájukban nem teljesedhetnek ki, hatás- és feladatkörük korlátozott, máshol több lehetőséget kapnának. Éppen ezért a legtöbbjük állandóan a munkahely-váltást fontolgatja. A magyar munkavállalók közül minden ötödik ebbe a csoportba tartozik.

Kötődő elégedetlenek

Ez a munkavállalói csoport ugyanolyan elégedetlen, mint a „Mobil középvezetők" tagjai, ők viszont nem szeretnének megválni a munkahelyüktől. Elégedetlenségük mellé pesszimizmus társul, ennek ellenére szinte minden tagja három évnél tovább szeretne még maradni a vállalatánál. Ők nem csak, hogy nem érzik sem anyagilag, sem erkölcsileg megbecsültnek a munkájukat, az el nem ismertség ténye fáj is nekik. Túlterheltnek érzik magukat, nem élvezik feladataikat. Vezetőikkel szemben is erősen kritikusak, a vállalat jó hírének sem tesznek jót.

A magyar munkavállalók 19 százalékára jellemző ez a fajta hozzáállás. Feltűnő, hogy ezek a kötődő elégedetlenek már legalább 10 éve egy vállalatnál dolgoznak. Feltehetően a hosszú munkaviszonyuk miatt kötődnek ennyire a vállalatukhoz, ugyanakkor életkoruk miatt (35-54 évesek) és a biztonságos állás elvesztésének félelme miatt ódzkodnak a váltástól.

Kifelé tekingetők

A legtöbb magyar munkavállaló (28 százalék) szinte alig kötődik a munkahelyéhez. Ők állítják igazán fogas kérdés elé a vállalatvezetőket és HR-eseket. Semmivel sem elégedettek, és bármelyik pillanatban otthagynák a cégüket, ha erre lehetőségük nyílna. Jellemzően a fiatalok tartoznak ebbe a csoportba, ezért érthető is, hogy 34 év alatt egyáltalán nem félnek a váltástól. Csak a munkaerő-piaci korlátok tartják vissza őket attól, hogy belevágjanak valami újba. Ők gyakorlatilag úgy dolgoznak a munkahelyükön, hogy már lélekben fel is mondtak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eltűntek egy időre!!!

TÜNDE (Survivor) valóban csalja Bucit? Vili és Tünde csak aludtak egy szobában ... Tovább olvasom