Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Ki lesz az LMP frakcióvezetője? - Schiffer még gondolkodik

Egyelőre egyetlen jelentkező van az LMP parlamenti frakcióvezetői székére, a posztot jelenleg is betöltő Jávor Benedek.
Egyelőre egyetlen jelentkező van az LMP parlamenti frakcióvezetői székére, a posztot jelenleg is betöltő Jávor Benedek, de nem kizárt, hogy a tisztségért meg kell harcolnia elődjével, Schiffer Andrással - olvasható a hétfői Népszabadságban.

Mint a napilap írja, a tisztségről a Lehet Más a Politika képviselőcsoportjának szeptember 7-ei tisztújításán döntenek.

A lap pártbeli forrásai azt állítják: kevéssé valószínű, hogy Jávor kihívót kap a tisztújításon, de kétségtelen, hogy a posztot korábban betöltő Schiffer Andrást sokan kapacitálják az utolsó hetekben.

Jávor Benedek a Népszabadságnak azt mondta: egyelőre egyedüli induló a posztra, de egészen a tanácskozás kezdetéig érkezhetnek még jelölések.

Schiffer András a lapnak úgy fogalmazott: továbbra sincs eldöntve semmi az ügyben, így nem tud egyértelműen válaszolnia arra, hogy szeptemberben újra indul-e a posztért vagy sem. "Mérlegre kell tennem, hogy frakción és párton belül, illetve kívül is kiknek és mennyivel tartozom. Mérlegelni kell az elmúlt egy hónap ezzel kapcsolatos sajtónyilatkozatait is. Azoktól, akik a folytatásra kapacitáltak, egyelőre időt kértem" - mondta.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A nyár utolsó napjaira még több helyen 30 fok körüli meleg ígérkezik

A hidegfront hatására hétfőre országszerte megszűnik a hőség, de több helyen keddtől, a nyár utolsó napjaira ismét 30 fok körüli maximumok várhatók. Tovább olvasom