Kisalföld logö

2017. 11. 18. szombat - Jenő 3°C | 8°C Még több cikk.

Kezdődhet a florascás rekultiváció

Régió - Mintegy 385 millió forintból tizenkét Győr-Moson-Sopron, illetve Vas megyei folyékonyhulladék-lerakó telepét rekultiválja a Florasca Környezetgazdálkodási Kft. A támogatási szerződést a minap írták alá.
Évek óta húzódik a soproni Florasca Környezetgazdálkodási Kft. egykori folyékonyhulladék-lerakóinak felszámolása. A cég önerőből nem tudta finanszírozni a rekultiváció költségeit.

A cég a közelmúltban az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében 327 millió forintos támogatást nyert el.

A pályázathoz 57 millió forint önrészre volt szükség. A támogatási szerződést a minap írták alá Sopronban.

– Győr-Moson-Sopronban májusban, Vas megyében pedig még ebben a hónapban elkezdődhet a telepek felszámolása – tájékoztatta a Kisalföldet Fullajtár István, a kft. ügyvezető igazgatója. – Egy-egy rekultiváció két és fél hónapig tart, egyszerre két lerakó felszámolásán dolgozunk. Így a tervek szerint a munkával az év végéig végzünk. Ezt követően három-öt évig tart a megfigyelési időszak, ennek végén döntenek majd a hatóságok, hogy szükségesek-e újabb beavatkozások.

Fullajtár István hozzátette: Vas megyében három telep felszámolása nem fért bele a mostani projektbe. Az ártalmatlanítás költségeire várhatóan még idén újabb támogatási pályázatot adnak be.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orbán Viktor: Új világrend születik

Ma már nem az a hír, hogy válság van, hanem az, hogy egy új világrend születik, amely remélhetőleg… Tovább olvasom