Kisalföld logö

2016. 10. 01. szombat - Malvin 13°C | 23°C

Kézbesítők sztrájkja: bíróságra megy a Posta

A Magyar Posta jogalap nélkülinek tekinti a kézbesítők sztrájkját. 134-en nem vették fel a munkát.

A Magyar Posta jogalap nélkülinek tekinti a Kézbesítők Szakszervezete által kezdeményezett sztrájkot, s ezért még kedden bírósághoz fordul - mondta Tomecskó Tamás, a cég szóvivője kedden az MTI-nek.

Hozzátette, reggel 134-en nem vették fel a munkát posta 36 ezer alkalmazottja közül.

A szóvivő elmondta, a sztrájk leginkább Miskolcot és Szegedet érinti, de az ebből adódó problémákat megoldják, a szolgáltatásokban sehol sincs fennakadás.

Tomecskó Tamás beszámolt arról is, hogy az elégséges szolgáltatásokról kedden 10 órára meghirdetett egyeztetésen a Kézbesítők Szakszervezete nem jelent meg.

A Magyar Postánál működő Kézbesítők Szakszervezete december 22-től határozatlan ideig sztrájkot hirdetett azért, hogy minden dolgozó egyszeri 100 ezer forintot kapjon a társaság által értékesített ingatlanok bevételéből. A szakszervezet szerint elsősorban az üdülők és a budapesti Krisztina körúti Postapalota, valamint a Szugló utcai székház elidegenítéséből származó bevételből kell részesíteni a dolgozókat.

A Magyar Posta Zrt.-nél a napokban született meg a 2010. évi bérmegállapodás, amit Szűts Ildikó, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója jelentett be. Akkor a vezérigazgató elmondta, hogy a megállapodást a Kézbesítők Szakszervezete ugyan nem írta alá, de a jövő évi béremelésért ők sem sztrájkolhatnak, mert a reprezentatív szakszervezetek aláírásával érvényes a jövő évi bérmegállapodás.

A Kézbesítők Szakszervezetének követelése, hogy az ingatlanbevételből részesedjenek, téves felfogás - mondta Szűts Ildikó. A jóléti ingatlanok eladásából 508 millió forint bevétel származott, miközben 590 millió forintot fordítottak jóléti ingatlanok felújítására. A székházak eladásából befolyó bevételből pedig - a tulajdonos döntése értelmében - a postai liberalizációra való felkészülést segítő beruházásokat kell finanszírozni.

Korábban: Alig sztrájkoltak

Nincs fennakadás a kézbesítók sztrájkja miatt, és nincs országos támogatottsága a munkabeszüntetésnek.

Kevesebb mint 100 kézbesítő nem vette fel a munkát kedden reggel a 11 ezerből a Magyar Postánál, a munkabeszüntetésnek nincs országos támogatottsága, s nincs fennakadás a szolgáltatásokban sem - mondta Tomecskó Tamás, a cég szóvivője kedden az MTI-nek.

Hozzátette: Budapesten a tízet sem éri el a sztrájkolók száma, Nyugat-Magyarországon valamivel többen mint tízen nem vették fel a munkát, míg Kelet-Magyarországon néhány tucatnyian.

A postának összesen mintegy 36 ezer dolgozója van.

Tomecskó Tamás elmondta, hogy a sztrájk leginkább Szegedet érinti, ahol emiatt egy-egy dolgozó kézbesítőnek nagyobb területet kell ellátnia.
A Magyar Postánál működő Kézbesítők Szakszervezete december 22-től határozatlan ideig sztrájkot hirdetett azért, hogy minden dolgozó egyszeri 100 ezer forintot kapjon a társaság által értékesített ingatlanok bevételéből. A szakszervezet szerint elsősorban az üdülők és a budapesti Krisztina körúti Postapalota, valamint a Szugló utcai székház elidegenítéséből származó bevételből kell részesíteni a dolgozókat.

A Magyar Posta Zrt.-nél a napokban született meg a 2010. évi bérmegállapodás, amit Szűts Ildikó, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója jelentett be. Akkor a vezérigazgató elmondta, hogy a megállapodást a Kézbesítők Szakszervezete ugyan nem írta alá, de a jövő évi béremelésért ők sem sztrájkolhatnak, mert a reprezentatív szakszervezetek aláírásával érvényes a jövő évi bérmegállapodás.

A Kézbesítők Szakszervezetének követelése, hogy az ingatlanbevételből részesedjenek, téves felfogás - mondta Szűts Ildikó. A jóléti ingatlanok eladásából 508 millió forint bevétel származott, miközben 590 millió forintot fordítottak jóléti ingatlanok felújítására. A székházak eladásából befolyó bevételből pedig - a tulajdonos döntése értelmében - a postai liberalizációra való felkészülést segítő beruházásokat kell finanszírozni.

Olvasóink írták

  • 3. Lobbo71 2009. december 23. 08:22
    „49. ha te is nettó 80ezret keresnél, te is félnél.”
  • 2. 49. 2009. december 22. 16:05
    „Akkor nem sztrájkolnak, mikor a nyugdíjakat hordjak ki, mert félnek, hogy egy jelentős bevételtől esnének el.”
  • 1. Csetneky 2009. december 22. 10:43
    „A mi kézbeítőnk biztosan dolgozik. Találkoztam vele.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Drágul a gázolaj

Magyarország - Csak a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát emeli bruttó 4 forinttal szerdán a… Tovább olvasom