Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 22°C Még több cikk.

˝Kétszer ne rúgjanak a dolgozókba˝

Győr-Moson-Sopron - Az adómentes juttatások adómentességének tervezett megszüntetése érzékenyen érinti a dolgozókat, a minap is ezt erősítették meg a legnagyobb szakszervezeti konföderáció tagjai elnöküknek, aki azt ígérte: minden eszközt bevetnek, hogy megakadályozzák.
– A kormány tervezett intézkedéseit nem megakadályozni akarjuk, de több ponton a megváltoztatásukat akarjuk elérni – szögezte le a Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke lapunknak nyilatkozva. Hozzátette: a munka terheinek, adójának és járulékainak csökkentésével egyetértenek, de azzal nem, hogy ez a nagyobb jövedelműeknek kedvez és épp az évi 1,7 millió forint alatt keresőket duplán sújtja, „kétszer rúg beléjük". Pataky szerint az adósáv határának eltolása elvesz tőlük és még ráadásul az adómentes juttatások adómentessége is megszűnne. Pedig tagjaik tapasztalatai alapján az étkezési jegy, az üdülési csekk, az iskolakezdési támogatás, az ajándékutalvány beépült a bérekbe. Erre a tervezett változtatásra a legérzékenyebbek tagjaik, ezt erősítették meg a szakszervezeti tisztségviselők elnökükben a közelmúltban tartott megyénkbeli fórumon.

– Ne csak a munkáltatók terheit, járulékaikat csökkentsék, a munkavállalókét is, hiszen az előző megszorítás is a dolgozók puttonyából vett el – mondta Pataky, aki tárgyalt az Országos Érdekegyeztetési Tanácsban (OÉT) a miniszterelnökkel, aki azt mondta: „meghallotta, megértette" a munkavállalói oldalt. Az egyeztetés az OÉT-ben március 6-án folytatódik. Az MSZOSZ elnöke szerint minden eszközt bevetnek, hogy befolyásolják a dolgozók érdekében a tervezett változtatásokat. Sztrájkra a leépítések miatt nem gondolnak, de szándékuk nyomatékosítása miatt további gyűlésekre, demonstrációkra, parlamenti képviselők megkeresésére, aláírásgyűjtésre az adómentes juttatások megmaradásáért igen. Testületi állásfoglalásaikat eljuttatják a döntéshozóknak és Pataky megjegyezte: külföldön van példa arra, hogy a szakszervezetek e-mailekkel árasztják el az illetékeseket.

Önkéntes pénztárak

A Stabilitás Pénztárszövetség nyugdíjpénztárak, egészség- és önsegélyező pénztárak nevében elutasítja a munkáltatói hozzájárulás tervezett megadóztatását, úgy véli, az a munkáltatói hozzájárulás elmaradását, az önkéntes pénztári rendszer összeomlását, az emberek öngondoskodásba vetett hitének elvesztését, a magyar állampapírpiac állandó vevőinek elvesztését vonná maga után.


Olvasóink írták

  • 2. Komissar 2009. március 01. 16:09
    „Én nem értem ezt az elvtársat. Az adósáv eltolása 1,7 és 3 millió közé 17% csökkentést hozott a munkavállaló számára.”
  • 1. Domestic 2009. február 28. 19:26
    „Nyugalom elvtársak!
    Nem lesznek a béren kívüli juttatásaitok megadóztatva!
    MIVEL NEM LESZ ILYEN JUTTATÁSOTOK!
    (és kész! Máris meg van oldva a probléma!)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az életé az előny

Nyugat-Dunántúl - Közvetlenebb kommunikációt tervez a rendőrség a lakossággal a baleset- és a… Tovább olvasom