Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 8°C Még több cikk.

Kétmillió forint bírság a Somogy Megyei Önkormányzatnak

Kétmillió forintra bírságolta a Somogy Megyei Önkormányzatot a Közbeszerzési Döntőbizottság - olvasható a Közbeszerzési Értesítőben.
Az Állami Számvevőszék azért kezdeményezett eljárást a megyei önkormányzat ellen, mert nem írt ki közbeszerzési eljárást az olyan munkákra, amelyeket csak így lehetett volna elvégeztetni. A kötelező közbeszerzés kikerülésének egyik technikája, hogy akinek ajánlatot kellene kérnie, az feldarabolja a munkát akkora részekre, amelyek már nem esnek bele a törvény értékhatárába. A jogalkotók is ismerik ezt a trükköt, ezért tiltják az ilyen közbeszerzés-elkerülést.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ez év tavaszán bukkant olyan építési szerződésekre a Somogy Megyei Önkormányzatnál, amelyek gyanúsnak tűntek. A munkák között volt - egyebek mellett - festés-mázolás, burkolás, szigetelés és általános építési munka is. Ezeket több épületen, több vállalkozó végezte, összesen nettó (áfa nélkül) 30,2 millió forint értékben. Az ÁSZ úgy vélte, hogy a munkákat egybe kellett volna számítani - miután azok a felújítás-korszerűsítés körébe tartoznak - és közbeszerzést kellett volna kiírni rájuk.

A Közbeszerzési Döntőbizottság viszont azt állapította meg, hogy az egyes munkákat külön-külön is megversenyeztethette volna az önkormányzat. Az egyszerű közbeszerzés értékhatára - a munkák elvégzése idején - 10 millió forint volt, így ilyen eljárásokat alkalmazhatott volna az önkormányzat, minden nehézség nélkül. Az ilyen kis munkákat nem kell meghirdetni, elég három vállalkozót felkérni ajánlattételre, így az egész procedúra pár nap alatt lezajlik.

Miután az önkormányzat mellőzte a közbeszerzést - ami súlyos jogsértésnek minősül -, és a jogsértés nem is reparálható már, ezért a döntőbizottság 2 millió forint bírságot szabott ki.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jogi tanácsadás

Győr. A Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete hivatalos helyiségében (Árpád út 44.) ma délután 3 és 4… Tovább olvasom