Kisalföld logö

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 2°C | 7°C Még több cikk.

Kétharmad nélkül is megy: átírta az alaptörvényt az Anonymous hackercsoport

Átírták az alaptörvénynek az Alkotmánybíróság (Ab) honlapján elérhető szövegét a magukat az Anonymous csoporthoz tartozónak nevező hackerek.
Átírták az alaptörvénynek az Alkotmánybíróság (Ab) honlapján elérhető szövegét a magukat az Anonymous csoporthoz tartozónak nevező hackerek - írta vasárnap az Index.

Az Ab sajtófőnöke délután azt közölte az MTI-vel, hogy a szervert ideiglenesen leállították, így a honlapot jelenleg nem lehet elérni. Sereg András korábban az MTI-nek azt mondta: délben értesültek arról, hogy hackertámadás érte a testület honlapján az alaptörvény szövegét, de úgy látják, hogy az oldal többi tartalma rendben van.

A dokumentumot eltávolították az oldalról, és igyekeznek minél előbb újra közzétenni a helyes szöveget. Megjegyezte, ha kell, megteszik a szükséges lépéseket a történtek miatt. Az Ab délután eljuttatott az MTI-hez egy közleményt is, amelyben a testület szóvivője azt írta: az Alkotmánybíróság honlapját vasárnapra virradó éjszaka törték fel.

A szervert leállították, és az illetékes hatóságok bevonásával megkezdték a károk felmérését - közölte Sereg András, hozzátéve, hogy a biztonsági problémák megoldása után a honlap hamarosan ismét elérhető lesz.

Az Index hírportál vasárnap kora délután közölte, hogy hackerek több bekezdéssel kiegészítették az alaptörvény Nemzeti hitvallását és az utána következő fejezeteket az Ab honlapján. Beleírták például a szövegbe azt - idézték -, hogy az informatikában dolgozók 32 évesen a fizetésük 150 százalékával nyugdíjba mehetnek, továbbá azt is, hogy az Anonymous és más önszerveződő informatikai csoportok, egyének kötelezhetők arra, hogy az országot érő külső és belső fenyegetések ellen fellépjenek. "Valljuk, hogy a zsarnok eszmék, uralkodók, diktátorok csupán a történelem rövid szakaszai, mely zsarnokságot a nép bármikor elmozdíthat, lázadhat ellene" - egészítették ki az Ab honlapján elérhető alaptörvényszöveget a hackerek.

Az Anonymous az elmúlt hónapokban számos internetes támadást hajtott végre világszerte, és egyre inkább ismert biztonsági cégek, bűnüldöző és egyéb kormányzati szervek ellen összpontosítja kalózakcióit.

A csoport januárban több órára megbénította az amerikai igazságügyi minisztérium és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) portálját, és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) honlapja elleni támadás elkövetőjeként is jelentkezett. Az Interpolnak szerdán sikerült letartóztatnia a hackercsoport 25 tagját Európában és Dél-Amerikában.

Olvasóink írták

  • 9. Dwatson 2012. március 05. 18:07
    „Beleírhatták volna a rokkantnyugdíjak visszaállítását,a MNYP visszaadását...”
  • 8. Lara50 2012. március 05. 13:07
    „Jól tették!!!”
  • 7. bojtár 2012. március 05. 12:29
    „szép munka”
  • 6. stug 2012. március 05. 10:42
    „Anonymous üzenet a magyar néphez!

    http://pastebin.com/6bGSh7iK”
  • 5. db 2012. március 05. 10:31
    „Gratulálok nekik, ha máshogy nem megy, legalább ilyen eszközökkel kell egy kis fricskát mutatni ennek a szarházi kormánynak.”
  • 4. Mankapunka 2012. március 04. 20:14
    „Viccesek a srácok a 32 évükkel és a 150 %-os nyugdíjukkal-”
  • 3. knifemaster 2012. március 04. 19:23
    „http://www.fixhd.tv/video.php?id=701

    A 12. perctől lesz érdekes, még nekünk is üzennek...”
  • 2. kenderice 2012. március 04. 18:56
    „Végre egy kis jó hír!”
  • 1. tovari 2012. március 04. 17:45
    „http://www.youtube.com/watch?v=QnAqt65BLSQ”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fico szerint Malina Hedvig hazudik

Robert Fico szerint nem történtek meg azok a dolgok, amelyeket Zák-Malina Hedvig a megveretésével… Tovább olvasom