Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 25°C Még több cikk.

Két keréken a Szigetközben

Kétmilliárd forintra pályázhatnak idén a Duna és a Tisza menti kerékpárút kiépítésére az önkormányzatok és vízügyi igazgatóságok. 3500 kilométer hosszú hálózat kiépítését tervezik a II. Nemzeti Fejlesztési Tervben. A szigetközi idegenforgalom elsősorban a kerékpáros és vízi turizmusra épít.
„ Kerékpárral páratlan” – ezzel az elnevezéssel tartottak konferenciát a halászi Babosmajorban. Majthényi Tamás polgármester megnyitójában a nemrégiben pályázati 235 millió forintból elkészült, Halászi és Darnózseli közötti nyolc kilométeres szakasz megépüléséről beszélt. Bodor Ádám, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium kerékpáros közlekedésért felelős miniszteri biztosa elmondta: két és fél millió német túrázik két keréken, s a biciklis turizmus feltételeinek fejlesztése minden kormány számára megtérülő beruházás.

Hiányos a kiépítés

Szigetköz után Győrbe érve sokan keresik az aszfaltcsík folytatását, Budapestig azonban eléggé hiányos a kiépítés. A fejlesztés egy másik lépése, hogy a magyar vasutakon megfelelő minőségű és jóval több „biciklikocsit” tartsanak fenn. Bodor Ádám hozzátette: a tizenkét európai vándorút egyike a Duna menti. A hazai 1500–2000 kilométeres útszakasz állapotának felmérése folyamatban van, fejlesztésre idén kormányzati forrás áll majd rendelkezésre. A regionális fejlesztési és a gazdasági tárca egy-egymilliárd forintot különített el: erre a Duna és a Tisza menti önkormányzatok és vízügyi igazgatóságok pályázhatnak. E két fő vonal mentén szeretnék támogatni a kerékpárutak építését: sajnos a meglévő hálózat elaprózva, elszórtan található. A bicikliutak fenntartása elvileg önkormányzati feladat, ám Bodor Ádám szerint a kormányzatnak is valamilyen szerepet kell ebben vállalnia. A mintaprojekt a Fertő tó térsége lehet. A II. Nemzeti Fejlesztési Tervben 3500 kilométer hosszú országos hálózat kiépítése szerepel.

Vízi turizmussal karöltve

Radekné Marton Lívia egy kerékpáros-szálláshelyet üzemeltet Halászin. Először három szobát, fürdőszobát, konyhát és parkolót alakítottak ki. Kiadványokban mutatják meg „magukat”, minősítették szálláshelyüket, s egyre több programot szerveznek. Csúszdát, hintát, bicikliket vettek, megalakították a halászi túrakerékpár-szakosztályt. Június harmadikán például a Halászi–Püski–Dunaremete útvonalon egy túrát szerveznek, melybe mindenki ingyenesen bekapcsolódhat.

Változatos programok

Szombath Tibor, a Mosonmagyaróvár Idegenforgalmáért Közalapítvány elnöke Szigetköz aktív turizmusáról beszélt. Mint elmondta, a kerékpáros és vízi turizmusra mutatkozik a legnagyobb igény. A lehetőségeket egységesen most már egy kiadvány formájában is be tudják mutatni. Akár egyhetes, változatos programokat tudnak kínálni az ideérkezőknek: fejlődik az idegenforgalom háttérintézménye is. Gyakran a kerékpáros és vízi turizmus összekapcsolását is javasolják.
Majthényi Tamás polgármester azt kérte a miniszteri biztostól:

az állami források a gépvásárlást is támogassák, hisz a kerékpárutak sózását, hóeltakarítását és

fűnyírását is speciális gépekkel

kell elvégezni.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A média születése: a tévézés hőskora

A hétvégi belvárosi séták közé egy-egy jobb filmet is beiktathatunk. Például Szegeden, a Belvárosi… Tovább olvasom