Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Két holttestet találtak a leégett érdi házban

A tűzoltók az oltás során egy leszúrt és egy megvert holttestre bukkantak.
Bűncselekmény áldozata az a két ember, akit péntek hajnalban a tűzoltók találtak meg egy érdi családi ház oltása után. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen – tájékoztatott a főkapitányság szóvivője péntek délután.

Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, hogy a rendőrséget a tűzoltók értesítették, hogy egy középkorú pár holttestére bukkantak. A 43 éves nő és az 52 éves férfi az elsődleges adatok szerint élettársak voltak, az orvos szakértő megállapítása szerint halálukat idegenkezűség okozta – közölte a szóvivő.

Hozzátette, hogy a rendőrség boncolást rendelt el, és szakértők bevonásával vizsgálja a körülményeket, az adatgyűjtés, a tanúkutatás és -kihallgatás jelenleg is zajlik.

Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az érdi tűzoltókat egy földszintes, száz négyzetméteres családi házhoz riasztották, mert teljes terjedelmében égett a tetőszerkezete. A két holttestet az épület belsejében találták meg, miután eloltották a tüzet. A katasztrófavédelem vizsgálja a tűz keletkezésének okát – tette hozzá.

Korábban írtuk:

Lángoló házhoz hívták a tűzoltókat Érden a Szilfa utcában - írja a Velvet.

MTI Fotó: Mihádák Zoltán
MTI Fotó: Mihádák Zoltán

Az oltás során két holttestet találtak, az egyik leszúrták, a másik megverték. Még nem tudni, hogy gyilkosság történt, vagy veszekedés közben gyulladt ki az épület. A helyszínelés még tart.

Csámpai Attila, Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta: a tüzet az érdi hivatásos tűzoltók két vízsugárral eloltották. A a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat tűzvizsgálat keretében fogja megállapítani a tűz keletkezésének okát.

MTI Fotó: Mihádák Zoltán
MTI Fotó: Mihádák Zoltán

Beluzsárné Belicza Andrea a Velvetnek elmondta, a bevont orvosszakértő szerint a két ember halálát idegenkezűség okozta, ezért emberölés miatt ismeretlen tettes ellen büntetőeljárás indított a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A sport helyzetéről tárgyalt Orbán a MOB vezetőivel

A megbeszélésen a sport helyzetéről, a magyar sportolók eredményeiről is szó volt. Tovább olvasom