Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Két épületen múlik a volt kaszárnya felújítása

Tizenhat év alatt nem sikerült rendbe tenni a Frigyes-laktanyát. Most van egy befektető, aki üzletet és kihívást lát a volt szovjet kaszárnya felújításában. Legutóbb azonban az örökségvédelmi hivatal megbüntette, a terveit korábban rendre visszadobta. A város már nem tulajdonosa az ingatlannak, s úgy tűnik, kiszállt ebből a csatározásból. Vagy mégsem? A feleket a Kisalföld egy asztalhoz ültette: Balogh József győri polgármester mellett helyet foglalt Michael Leier, a befektető és Figler András, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Soproni Irodájának vezetője.
– Frigyes-laktanya: Az első szó, ami az eszükbe jut...
Balogh József: – Húzódik.
Michael Leier: – A szomszédom.
Figler András: – Győr legnagyobb műemlék-

együttese.
– Nekem tizenhat év. Önök szerint mi, vagy ki a legfőbb oka annak, hogy az ingatlan tizenhat év alatt ahelyett, hogy épült volna, csak tovább pusztult?
B. J.: – Bonyolult, sokszereplős ügy, változó feltételekkel. Én nem nevesíteném, hogy ez a tizenhat év kinek a felelőssége. Az lényegesebb, hogy most van egy jó vállalkozó, a város rugalmasan áll az ügyekhez, s ha a műemlékvédelemtől is rugalmas hozzáállást kapunk, akkor a probléma megoldódik.
F. A.: – Én úgy látom, a legfőbb probléma az volt, hogy már a hasznosítás kérdését sem döntötték el. Hiába voltak különböző elképzelések, ezek megvalósítására eleve nem volt lehetőség. Az évek során olyan befektető is akadt, aki számára a laktanya épületegyüttese csak ürüggyé vált egy másik beruházás érdekében, magyarán áruházat akart. Az első befektető, aki számára a laktanya az ok is, az Michael Leier.
M. L.: – Annyi az előnyöm, hogy én nem tizenhat éve konfrontálódom a kérdéssel, hanem csak néhány hónapja. Megpróbálom a legjobbat kihozni ebből: irodaközpontként értékesíteni a laktanyát. De nem tartozom az álmodozók közé, akik szép terveket dédelgetnek, de nem csinálnak tizenhat évig semmit. Gazdasági érdekeim is vannak, persze, nem tudok egy magánhadsereget ott állomásoztatni.

Túl szigorú és merev a műemlékvédelem

– A felelősség szót a polgármester úr mondta ki először. Ha már itt tartunk, a városnak van-e, s ha igen, mekkora felelőssége abban, hogy éveken keresztül olyan befektetőknek adott zöld utat, akik az első kapavágás előtt továbbálltak, de hónapokig/évekig húzták az időt?
B. J.: – Nem felelős ezért. Fontos a múlt tisztázása: a laktanyát még a győri városi tanács kérte és kapta vissza a Németh-kormány idején. Műemléki védelem alá először csak két épület, a tiszti kaszinó és a Hunyadi utcai front került, még 1994-ben. A város ezután adta oda a laktanyát az Universitas alapítványnak, annak tudatában, hogy az nem kíván itt egyetemet létesíteni, hanem eladja az ingatlant. A Mischek cég meg is vette az épületegyüttest, a műemlékvédelem azonban ezután megváltoztatta álláspontját, és az utolsó tégláig védelem alá helyezte az épületet, ami teljesen új helyzetet eredményezett. A városnak mindig is az volt az elképzelése, hogy a belvárost a Frigyes-laktanya többfunkciós hasznosításával bővíti. Az igaz, hogy a grandiózus terveket volt, hogy nekünk kellett visszafognunk, hisz húszezres bevásárlóközpontot nem lehet ide építeni. De ez csak a kisebb gond, a nagyobb az, hogy túl szigorúnak és rugalmatlannak tartjuk a m űemlékvédelmi álláspontot. Nem értem például, hogy a volt fegyverraktárat és fogdaépületet miért nem lehetett másfél év alatt levenni a műemlékvédelmi listáról. Leier úr pedig nem kér többet.
F. A.: – Mielőtt válaszolnék erre, csak egy mondat: azért került az egész épület műemléki védelem alá, mert a város 1999-ben a helyi védelmet – ami szintén garantálta volna az oltalmat a laktanya számára – megszüntette. Így a hivatal kénytelen volt lépni.
B. J.: – Ez nem igaz. Abban az időben több szakértő véleményét kikértük, s ők azt mondták, ez nem műemlék, ezért nem is volt szó arról, hogy városképi védelem alá helyezzük. Nem volt ilyen döntésünk. Az volt a baj, hogy amint magántulajdonba került az ingatlan, a műemlékvédelem bekeményített.
F. A.: – Arról a kezdetektől vita van, hogy mely épületeket kell megtartani és melyeket nem. A másfél évről annyit: a védelem alóli döntést nem államigazgatási, hanem jogalkotási eljárás előzi meg. Hozzám szeptemberben érkezett először konkrét, írásos kérelem erre vonatkozóan. Az eljárást megindítottuk, de nem rajtunk múlik, hogy mi lesz a vége. Szakértőkből álló bizottság értékel először, majd pedig a miniszter dönt erről.
– Lát esélyt arra, hogy elfogadják?
F. A.: – Viták vannak erről. Mindkét épület kiváló és szép ház, hiába terjesztik azt, hogy romos állapotban vannak. De mi is tisztában vagyunk azzal, hogy Leier úr mennyit áldoz a felújításra, s hogy ezért nyilván ő is gazdasági hasznot remél. Igen, az egyetlen beépíthető terület, amelyet szabadon lehetne hasznosítani, az az a terület, ahol a lőporraktár van. Ez akadályozza a további hasznosítást – ezt mérlegeljük is. A fogda és a Hunyadi utca 13. számú épület megtartását viszont mindenképpen indokoltnak látom.

Ablakot kicsit arrébb, aztán vissza

M. L.: – Fontos tisztázni néhány dolgot: eddig három bizottság elé vittünk terveket, mindegyiket elutasították. Nem az én hatásköröm eldönteni, hogy műemlékvédelmi oltalom alá kell-e helyezni bizonyos épületeket, de nemzetközi építészeket foglalkoztatok, akik azt mondják, a XIX. században épült laktanyarészek olyan állapotban vannak, hogy azok sok esetben már nem újíthatók fel. Nem számítógépek, hanem emberek vagyunk; bizonyos dolgokat logikusan kell megoldani. Most ön, Figler úr, azt mondja, a fogdát és a Hunyadi utcai épületet – mely szerencsére nem a miénk, hanem a városé; gratulálok is hozzá a polgármester úrnak – védelem alá kell helyezni. Ilyet az mond, aki még egyetlen fillért sem fektetett a laktanyába.
„ Most itt, tanúk előtt kijelentem, ha a műemlékvédelem azon az állásponton marad, hogy nem lehet lebontani a volt fegyverraktárat és a fogdaépületet, akkor egyetlen további eurót sem fektetek a laktanyába. És biztosak lehetnek abban, hogy a műemlékvédelmi hivatal megmarad, de az épületek összedőlnek.”
F. A.: – Ennél sokkal rosszabb állapotú épületeket is sikerült felújítani. Ez jó tervező és pénz kérdése.
M. L.: – Még valamit hadd mondjak arról, hogyan mennek itt a dolgok. Az egyik bizottság azt mondja, az általunk benyújtott terv szép és jó, csak az ablakot tegyük egy kicsit arrébb. Megtettük. A következő bizottsági ülésen azonban ez az úr már nem ült ott, s a másik azt mondta, a régi helyen jobb volt. Ezek tények, így történt. Így nem lehet dolgozni.
– A műemlékvédelem két tűz közé került. Mit szól az ultimátumhoz?
F. A.: – De Leier úr, azok a tervek, melyeket eddig a tervtanács elé vittek, műemléki szempontból elfogadhatatlanok voltak. Pedig a főtiszti épület kivételével a műemlékvédelem csak a külső homlokzat hű rekonstrukciójához ragaszkodik, a belső terekben a beruházó szabadon gazdálkodhat. Ehhez képest a tervezőjük üvegpasszázsokat képzelt el az udvaron s átépítette volna a homlokzatokat. Ezt nem támogathattuk.
B. J.: – Én már láttam hasonlót Párizsban, a

Louvre-ban...
– Maradjunk az ultimátumnál...
F. A.: – Azt kell világosan látni, miért áldozzuk fel ezt a két épületet. Erre vonatkozóan elfogadható építészeti elképzeléseket nem láttunk.
B. J.: – Ne haragudj, de a tervtanács világosan megmondta, hogy amíg ebben a két műemlékvédelmi kérdésben nem születik döntés, nem hajlandó tovább az üggyel foglalkozni. Most meg konkrét terveket kértek a beruházótól. Mégis hogyan?
M. L.: – Nekem fontos, hogy Figler úr kimondta, hogy az épületek belsejében szabadon dolgozhatunk. Felfoghatnám engedélynek is. Csakhogy itt a kezemben egy írásos határozat, amely szerint a lépcsőket ki kell bontani, s a modern előírásoknak megfelelő szabványos modell helyett csak az eredetihez hasonlót szabad visszaépíteni. A festésnek pedig neki sem állhatunk, amíg nem kapunk személyesen öntől erre engedélyt. Ez hogy van akkor?
F. A.: – Néhány perccel ezelőtt úgy kezdtem a mondatot, hogy „a főtiszti épület kivételével...” Arra valóban szigorúbb előírások vonatkoznak.
M. L.: – Nekem az a bajom, hogy biztonsági szempontból olyan feljárót kell építenem, amely megfelel a XXI. századi előírásoknak. De ön XIX. századit kér tőlem... Pedig ugyanaz a célunk: ezt a négy épületet meg szeretnénk őrizni a városnak. S hiába akarok jót, csak büntetést kapok. Próbálják egyszer gazdasági szemmel, s ne csak egy álmodozóéval nézni az épületet.
F. A.: – A bírságot engedély nélküli bontásért és építésért kapta a cég.
– Ugorjunk tovább. Ha mégis megkapják az engedélyeket, s végre építkezhetnek, mi a garancia arra, hogy Győrben el tudnak adni újabb lakóházakat és irodaépületeket, amelyeket ide terveznek?

Költözzenek oda a győri hivatalok

M. L.: – Ez a legfontosabb kérdés. Már most nekiállhatok takarékoskodni, hogy a befektetésem működjön... A város előírja, hogy garázsokat kell építenem; a műemlékvédelem viszont megtiltja, hogy mélygarázst tervezzek, illetve a romos és használhatatlan, de útban lévő épületet – a lőszerraktárat – lebontsam, hogy lehessen hol parkolni. Hogy csináljak garázst, ha az épületeket nem tudom hasznosítani? De jó, lépjünk tovább: nem vagyok a polgármester tanácsadója, de azt mondom, hogy az önkormányzatnak folyamatosan be kellene ruháznia. Konkrétan is fogalmazhatok: az önkormányzat irodáinak tökéletes hely lehetne a felújított Frigyes-laktanya.
B. J.: – Köszönöm a tanácsot, de irodaházaink vannak és az önkormányzat nyolcmilliárd forintot, a költségvetés negyedét más beruházásokra fordítja.
– Abból a szempontból viszont érdekes, amit Leier úr mond, hogy a laktanya felújítása, s ha beindulna az élet az irodákban, a szállodában, a lakásokban, csattanós választ adhatna azoknak, akik szerint Győr megrekedt a fejlődésben. De fordítva is igaz: ha nem történik semmi, akkor felerősíti ezeket a hangokat.
B. J.: – De Győr fejlődése soha nem rekedt meg. Sok más is ad, illetve adhat még választ erre a felvetésre. Mi azért adtuk el a laktanyát, hogy befektetők tegyék rendbe. Amivel tőlünk telik, segítjük a beruházót, de azt nem ígérem meg, hogy közvetlen önkormányzati pénzt is erre fordítunk. Ilyen alapon ugyanis minden vállalkozó benyújthatná a számlát. De kitaláljuk, miként lehet állami és EU-s pénzt lehívni. Nem lesz könnyű, mert csak akkor pályázhatnánk ezekre a támogatásokra, ha a mi tulajdonunkban lenne az épületegyüttes. De tizenegy éve semmi sem a miénk. Csak a probléma.
– A műemlékvédelem akkor már nem szól bele, hogy milyen lakások, irodák épülnek oda?
F. A.: – A védelem az épület külső megjelenésére és a térszerkezet fenntartására vonatkozik. Bent tehát szabadon tervezhet a befektető. S még valami: mélygarázst tőlünk lehet építeni. Ez ellen semmi kifogásunk nincs. Most kiderült, Leier úr nem tartaná elképzelhetetlennek, hogy a győri hivatalok a laktanya területére költözzenek. De nekem is van ötletem a hasznosítással kapcsolatban: el tudnám képzelni, hogy turisztikai, kulturális központtá is váljon a laktanya. Győr érdekes színfoltja lehetne ez az ingatlan.
M. L.: – Persze, lehet ott akár egy ilyen központ is, de mindennek a kulcsa a parkolás, s a lőszerraktár. De hiába ismeri a műemlékvédelem tizennégy éve a problémát, még mindig két év kell ahhoz, hogy döntést hozzon a legfontosabb, a védettség esetleges megszüntetésének kérdésében. Öntől függünk, Figler úr. Ha maga támogatja ezt, Budapesten is gyorsabban döntenek.
F. A.: – Ami rajtam múlt, abban gyors és szakszerű döntés született eddig is.

Jövőre elkészülhet a négy épület

– Meddig tart a türelme és a pénze, Leier úr?
– A pénzem már tegnap elfogyott... A türelmem a jó isten tudja, meddig tart még. De komolyra fordítva a szót: a laktanya nem a legjobb befektetésem lesz, az biztos. De végig szeretném csinálni.
– Ha egy év múlva ismét leülnénk ehhez az asztalhoz, mit jósolnak/remélnek: miről beszélhetnénk?
B. J.: – Én bízom Leier úrban.
M. L.: – Az biztos, hogy a cégem központját addigra odaköltöztetem. Szeretném bebizonyítani, hogy a Leier tud olyat, amit az oroszok húsz évvel ezelőtt tudtak.
B. J.: – Szerintem többet.
M. L.: – Az a kérésem – még egyszer –, hogy a műemlékvédelemtől kapjak elég támogatást a munkámhoz. S akkor mindenki büszke lehet a ma még szégyenfoltnak számító Frigyes-laktanyára.
F. A.: – Én azt remélem, egy év múlva a négy épület teljes egészében elkészül. Ebben garancia

Leier úr személye. Tőle csak annyit kérek, hogy nyugodtabban és egymás rendjét tiszteletben tartva dolgozzunk együtt. Ahogy egyébként eddig is.
B. J.: – Nem csak bóknak vagy humoros zárásnak szántam azt a mondatomat, hogy bízom Leier úrban. P volt eddig az egyetlen, aki nekiállt a felújításnak. De a nagy örömünnep előtt még nagyon fontos tisztázni egy kérdést: el kell választani a laktanyát a pályaudvar ügyétől. A korábbi beruházó kérésére ezt a kettőt még együtt kezeltük, de most már világosan látszik, hogy nem működik. Nincs itt a Volán, amely eddig írásban sem igent, sem nemet nem mondott. Számomra ez azt jelenti, hogy erős fenntartásai vannak a pályaudvarra vonatkozó kereskedelmi szolgáltatóegység létesítésével kapcsolatban. Ha engem kérdeznek, azt mondom: ehhez nem fog hozzájárulni. Ha tehát szétválasztjuk – Leier úr törekvéseinek megfelelően – a laktanyát a nyolc éve forszírozott autóbusz-pályaudvar ügyétől, akkor is lehet megoldás. S én ezt támogatom. Nem vagyok szakember, de azt ígérhetem, hogy amiben tudok, közbenjárok. Jó lenne az ügyet lezárni, s választ adni arra a kérdésre, hogy a hat védett műemléki épületből négy vagy öt lesz-e. S végül valami személyes: én 1983-ban elhatároztam, hogy a zsinagógát rendbe teszem. Huszonhárom évembe tellett. A Frigyes-laktanya ügyének megoldását nem szeretném huszonhárom évig elhúzni.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kitiltaná a motorosokat az erdőből?

Tovább olvasom