Kisalföld logö

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -1°C | 9°C Még több cikk.

Két energiaszolgáltatót bírságoltak meg a számlák miatt

Két energiaszolgáltatót bírságoltak meg a számlák formai hiányosságai miatt, de a jövő héten további cégek ellen is várhatóak ilyen döntések - írta a Magyar Nemzet.
A lap keddi számában a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság közlésére hivatkozva írták, hogy a megbüntetett szolgáltatók 8, illetve 10 millió forintot fizetnek, ha a határozat jogerőre emelkedik.

A lap értesülése szerint a két szolgáltató az Elmű és a GDF Suez.

A hivatal vizsgálata tizenegy egyetemes szolgáltató ellen indult. A február 19-én hatályba lépett új számlaképnek egyedül az E.ON tudott határidőre eleget tenni.

A lap megjegyzi, hogy a jelenleg milliós nagyságrendű bírság összege az Országgyűlés által április végén elfogadott jogszabály alapján milliárdosra is nőhet, mert csekkenként 10 ezer forintos kötbér kiszabását teszi lehetővé, ha a szolgáltatók számlái nem felelnek meg az előírásoknak.

Olvasóink írták

  • 2. miracle 2013. május 07. 14:50
    „pozdorja
    Majdnem eltaláltad. Bele sem írták. Nagyon helyesen egyébként.
    Az alapszín hiányáért meg - ugyanis jelenleg az is fehér - kapják majd a következő büntit.
    Mindegy nemsokára úgyis változik megint, oda kell még írni, hogy éljen a Párt és hogy szavazz a Fideszre.”
  • 1. pozdorja 2013. május 07. 13:11
    „Biztos nem megfelelő narancssárga színű volt a "megtakarítás ebben az évben" számlarész. Meg különben sem volt rajta sapka.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tűzifával üzérkedő vállalkozásokra csapott le a NAV

Több vállalkozás is "fantom magánszemélyek" nevére szólóan hozott be tűzifát az országba. Tovább olvasom