Kisalföld logö

2017. 03. 31. péntek - Árpád 5°C | 18°C Még több cikk.

Két eladási ár, visszavont építési engedély, leállított kivitelezés

Sikersztorinak még jóindulattal sem nevezhető a Tesco csornai beruházása. Az áruházlánc üzlete ma is félkész állapotban van az egykori Csukás-pálya területén. Kérdések merültek fel már az ingatlan értékesítésével kapcsolatban is, aztán az építési engedély megjárta a bíróságot. Az áruház nyitásának időpontja pedig még mindig bizonytalan. Összeállításunkban a Tesco-ügy jelentősebb állomásait gyűjtöttük össze.
A történet 2004 januárjában kezdődött, amikor Csorna képviselő-testülete értékesítésre jelölte ki a 19.024 négyzetméteres Csukás-sporttelepet a Bartók Béla utcában, a 86-os főút mellett. Akkor még a település vezetői sem tudták, ki lesz a vevő, csupán annyit: kereskedelmi célra hasznosítják.
Az üzlet megköttetett, az ingatlan elkelt. A csornaiak kíváncsian figyelték az építkezést és megindult a szóbeszéd. 2005 májusában aztán „hivatalos” fórumon is elhangzott a városban az akkor már régóta terjedő híresztelés: az önkormányzat 100 millió forint körüli összegért értékesítette a területet egy mosonmagyaróvári ingatlanközvetítőnek, aki állítólag 250 millióért adta tovább a Tescónak. Alig egy hónappal később újabb „folyománya” lett az ügynek. A Bartók Béla utcaiak demonstráltak az áruház építése miatt, mert otthonaik nyugalmát féltették a növekedő forgalomtól. Akciójukat többször is megismételték. 2005 júniusában az ismert csornai építési vállalkozó, Major Nándor is „bejelentkezett” Tesco-ügyben. P az, aki közvetlen szomszédja a Csukás-pályának. Azt is kifogásolta, hogy a polgármesteri hivatal kihagyta az áruházépítéssel kapcsolatos engedélyezési eljárásból. Major Nándor később a közigazgatási hivatalhoz fordult, kérve, vizsgálják meg a kiadott építési engedélyt. A hivatal erre visszavonta azt, a kivitelezést le is állították. Ezután a Tesco építtetője a közigazgatási bírósághoz fordult. Akkor azt nyilatkozták: egyelőre „vizsgálják” a csornai áruház építése körül kialakult helyzetet. A vételárról nem nyilatkoztak, mivel az üzleti tranzakciók nem publikusak. Idén januárban pedig azt közölték: 2006-ban már valószínűleg nem nyit ki a csornai áruház. A közigazgatási hivatallal kapcsolatos perről nem kívántak nyilatkozni, annyit még elárultak, hogy „Major Nándor úrral a Tescónak külön vitája nincsen”.
Az ügy nem maradt meg a kisváros határain belül. Idén tavasszal Kapuvárról írtuk, hogy Tesco építését tervezik a településen. Dr. Biró Péter polgármester örült a hírnek, szerinte előnyös lenne az áruházlánc megjelenése. A reménykedők azonban ismét csalatkoztak: a Tesco PR-osztálya megírta: jelenleg nem aktuális egy kapuvári Tesco építése.
Itt tart most a nagy érdeklődést kiváltó ügy. Az épület az egykori Csukás-pályán áll, mellette a jelzőlámpák – az arra járó autósok bosszankodására – működnek. De hogy mikor tolhatjuk bevásárlókocsijainkat az áruház polcai között, egyelőre senki nem tudja, legalábbis nem mondja...
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Húsz szanyi gól

Tovább olvasom