Kisalföld logö

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos 0°C | 9°C Még több cikk.

Keresik a nőt, aki hátba verte Gyurcsányt

Egészen pontosan azt a nőt, aki aki tavaly szeptemberben a rendőri vezetők perének első tárgyalása előtt, a bíróság bejáratánál ököllel hátba ütötte a volt miniszterelnököt.
A felhívás szerint az ügyben hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt folytatnak nyomozást.

A bíróság épülete előtt 2013. szeptember 17-én a Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesülete elnevezésű társadalmai szervezet tartott nyilvános demonstrációt, a tüntetésen részt vett a keresett nő is.

A nő átlagos testalkatú, 60-70 év közötti, 150-165 centiméter magas, az elkövetés idején sötétbarnára festett, rövid hajat viselt.

A Központi Nyomozó Főügyészség Győri Regionális Osztálya kéri, hogy aki információval rendelkezik a nőről, jelezze azt számukra.

A rendőri vezetők büntetőperében Bene László nyugalmazott rendőr altábornagyot, volt országos főkapitányt, Gergényi Péter nyugalmazott rendőr vezérőrnagyot, volt budapesti főkapitányt és tucatnyi társukat a 2006. őszi fővárosi eseményekkel összefüggésben vádolja az ügyészség, és többnyire felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott velük szemben. A vádhatóság szerint a parancsnokok bűnössége elsősorban intézkedések, illetve az eseményeket követő felelősségre vonások elmulasztása miatt állapítható meg. A vádlottak az eljárás során tagadták bűnösségüket.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Aknagödörben halt szörnyet egy nő Budapesten

Az asszony még vasárnap eshetett a vízóraaknába, a balesettel kapcsolatban nem merült fel… Tovább olvasom