Kisalföld logö

2018. 07. 18. szerda - Frigyes 18°C | 26°C Még több cikk.

Kerékpárutat építenek

Az 1200 lakosú településen, Sopronkövesden az elmúlt időszakban felújították az általános iskolát és ezzel együtt akadálymentesítették is. A településre költözők számára közművesítik a telkeket.
A tervek szerint még ebben az évben megkezdődik Sopronkövesden a Kardos-ér és a Lövő felé eső településrészen a kerékpárút megépítése. Amint befejeződik a beruházás, a helybéliek biztonságosan közlekedhetnek az egyébként rendkívül forgalmas 84-es számú főút mellett. Csupán egy helyen, a patak hídjánál kell átkelni a főúton, a többi részen pedig a főút mellett lehet majd kerékpározni. Mint azt Egyházi István polgármestertől megtudtuk, egyelőre nincs napirenden, hogy Sopronkövesd és Lövő között kiépüljön a kerékpárút.
– Az elmúlt időszakban ugyanakkor több nagy fejlesztést is végrehajtottunk – folytatta a polgármester. – Ezek közül a legnagyobb az iskola korszerűsítése és részleges akadálymentesítése volt. Ezenkívül felújítottunk négy tantermet, valamint elkészült a tornacsarnok is. Egyébként sajnálnánk, ha mindez a körzetesítés miatt kárba veszne. Éppen ezért előremenekülünk.
A polgármester hozzátette még, azért, hogy minél többen költözzenek a községbe, folytatják a telkek közművesítését. Emellett egy új utcát is nyitnak majd, hogy a lakótelepnek nevezett településrész még könnyebben elérhető legyen.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kevesebbet tejelne a Parmalatnak

Raktárat építene, létszámot is bővítene az alföldi – köztük Csongrád megyei – termelők… Tovább olvasom