Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 23°C Még több cikk.

Kerámiaműhelyt adományoz

Kálmán Imre soproni energetikus és keramikus a maga alkotta műhelyét Böjte Csabáéknak, az erdélyi gyerekek megsegítésére ajánlja fel. Tegnap elkezdődött a műhely szétszerelése és szállíthatóvá tétele.
– Kerámiaműhelyemet valamennyi berendezésével együtt saját magam hoztam létre, mintegy hétéves munka gyümölcseként. Akad benne fénysugarakkal működő mintaformázó készülék, agyagmegmunkáló, szárító- és égetőkemence is, ez utóbbiból rögtön négy. Utcanév- és intézménytáblák, házszámok és címerek, egyházi vonatkozású emléktáblák kerültek ki a műhelyemből – mutat körbe Kálmán Imre energetikus-keramikus, aki már a visszavonulásra gondol.
„ Hamarosan nyugdíjba megyek, s úgy döntöttem, az egész műhelyt és az általam megvalósított, szabadalmaztatott technológiát Böjte Csabáéknak ajánlom fel.”
– Hálót szeretnék adni az erdélyi hátrányos helyzetű fiatalok és árvák támogatására létrejött alapítványnak, nem halat – folytatta az adományozó, aki elmondta: Böjte Csabáék örömmel fogadták a kezdeményezést. Végül úgy látták jónak, ha nem Dévára, hanem Szovátára, az ottani karitatív gyermekintézménybe települne át a műhely.
– Szováta amúgy is közel áll a szívemhez, hiszen tőle alig 15 kilométerre fekszik szülőfalum, Makkfalva. Két-három hétre magam is Szovátára utazom majd, hogy ismereteimet átadjam – tette hozzá Kálmán Imre.
A szovátai gyermekintézményből érkeztek Sopronba Köteles Zoltán és Kertész Péter, Böjte Csaba atya segítői, nevelők. – Ilyenre még nem volt példa, hogy valaki egy egész műhelyt adományozzon nekünk. Mivel műszaki képzettséggel rendelkezünk, az atya minket küldött, hogy a szétszerelésnél és a kamionba való elhelyezésnél segédkezzünk – mondták. – A munka legalább két hétig is eltarthat. Kiváló ötletnek tartjuk a kerámiaműhely odaajándékozását, hiszen a kézművesség elsajátításával szakmát tanulnak a fiatalok. Mindez a tehetségesebbeknek akár megélhetést biztosíthat: a híres fazekasközség, Korond alig 16 kilométerre fekszik tőlünk. Másrészt a szabadidő kreatív eltöltéséhez és a hagyományőrzéshez is nagy segítséget nyújt a soproni ajándék.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

rabóczki balázs a sportkórház lakója

A budapesti Sportkórház lakója Rabóczki Balázs, az FC Sopron kapusa. A hálóőr alapos kivizsgáláson… Tovább olvasom