Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Képzés után előléptetés

Alasztics Gábor 1980 óta dolgozik a Rábánál. Kezdetben szerkesztőként foglalkoztatták a szerszámszerkesztésben - ma már műszaki igazgató.
Másfél éves katonai kitérő után csoportvezetőként tevékenykedett. Aztán főmérnök, műszaki technológiai vezető, majd műszaki menedzser lett. A szervezet ugyanaz volt, s bár a beosztás megnevezése változott, feladata gyakorlatilag mindvégig megegyezett. Ez év január 20-án azonban alapvető változás történt életében, gyári pályafutásában. Alasztics Gábort megbízták a Futómű Kft. műszaki igazgatói feladatainak ellátásával.

– A korábbi vezetőképzésnek rendkívül erős volt a szakmai és gyakorlati oldala, míg a tavalyi tanfolyamon elsősorban a menedzsmentképzésre helyezték a súlyt – mondja Alasztics Gábor, a Futómű Kft. műszaki igazgatója. – A két oktatás hihetetlenül jól kiegészítette egymást. A képzés keretében vettem részt az első komoly, önállóan tervezett és vezetett projektmunkában. A szerszámgyárra vonatkoztatva indítottunk egy olyan költségcsökkentési projektet, amelynek keretében megfogalmazott és bevezetett rendszer mind a mai napig működik és folyamatosan fejlődik, segítve a szerszámgyártás előkészítő és kiszolgáló folyamatait. Ekkor szerettem meg a projektmunkát, amely meghatározóan befolyásolta további pályámat is. Ebből adódóan már nem is volt meglepő, hogy az új vezetőképző tanfolyamon – egy nagyon jó csapattal – elkészítettük a Rába-projektmenedzsment kézikönyvet. Ezt a kézikönyvet a Rába egész területén használjuk.
– A műszaki igazgató szervezetében mintegy száz munkatárs dolgozik. Feladatkörünkbe tartozik az egységes alapokra helyezett gép- és berendezés-karbantartás, a telephely-üzemeltetési feladatok, beleértve az ehhez kapcsolódó szolgáltatásokat és az épületek karbantartását is, no és az épületekkel összefüggésben a holdingközponttal való kapcsolattartást – folytatta Alasztics Gábor.
Feladatáról szólva azt emelte ki, hogy egy szétszórtan elhelyezkedő, szerteágazó tevékenységet folytató szervezetet kell minél előbb egységbe foglalni. Úgy érzi, a csapat összeállt, a munkatársak értik egymás akaratát, tudnak együtt dolgozni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Képviselői fogadóórák

Győr-Ménfőcsanak. Gangl András és Szabó Jenő képviselők ma délután 2-től 4 óráig fogadóórát tartanak… Tovább olvasom