Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 2°C

Képviselői vizit

öt községben

Tarjánpuszta, Győrasszonyfa, Lázi, Mezőörs, Pér: egyetlen dolog közös bennük, hogy egyebek között ezeknek a településeknek is Medgyasszay László az országgyűlési képviselője. A honatya minap tartott szokásos körútján az öt községben vizitált.
Tarjánpusztán célszerű volt megnéznie a képviselőnek, miként működik a mobil posta, miként elégedettek vele a helybeliek. A tarjánpusztaiak szerencsésnek tartják magukat, azt mondták a képviselőnek, kiváló postást fogtak ki, nincs gond a kézbesítéssel, kifejezetten elégedettek vele. A totó-lottó feladás és a pénzforgalom azonban nem olyan jó, mint korábban volt, ezért sokan Győrben kísértik a szerencsét. A tarjánpusztaiak négy szomszéd községgel összefogva pályázni kívánnak széles sávú internetre, s ha meglesz, lottózhatnak a világhálón.
Győrasszonyfán a képviselő megnézte a közelmúltban átadott gyümölcsfeldolgozó üzemet. A legkorszerűbb technológiát alkalmazzák, tartósítószer nélkül készül az áru, s legalább ilyen nagy dolog, hogy az üzem 70 helybelinek és környékbelinek ad elfoglaltságot. – 15 éve dolgozom az ötlet megvalósításáért, és Hordós István képviselőtársam megcsinálta. Csak gratulálni tudok neki, és persze a Vitafructnak – mondta a politikus.
Láziban két családnál is vizitált a képviselő. A 88 éves mozgássérült Sárközi Viktor személyes levelével már többször megkereste a képviselőt, hívta, látogassa meg. Ennek jött el most az ideje. Hatvanezer választója van – mondta a képviselő, egy-egy emberhez ritkán tud elmenni, de nem tagadta, szerette volna megismerni Sárközi Viktort. Kiderült, a koros úr igencsak sok mindent tud a képviselőről, évek óta követi munkáját. Mint régi jó ismerősök, úgy beszélgettek el egymással.
Mezőörsön alapítványi törekvésekkel ismerkedett a képviselő, Péren pedig az idősek klubját látogatta meg. Ennyi fért tíz órába.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Leköszönő edző

Tovább olvasom