Kisalföld logö

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 1°C Még több cikk.

Kenesei Angliában?

Úgy fest, Kenesei Krisztiánnak nem kell visszatérnie Kínába. Az elmúlt évet az ETO-ban töltő támadó iránt ugyanis angol másodosztályú csapatok érdeklődnek.

labdarúgás

Egy angol internetes oldal, a Vitalfutball.co.uk szerint az angol másodosztályú Plymouth Argyle – amely egyébként Buzsáky Ákos csapata – érdeklődik az ősszel még a Győri ETO FC-ben szerepelő válogatott támadó Kenesei Krisztián iránt. A 29 éves játékost az ETO-tól már visszahívta kínai csapata, a pekingi Kouan, amely hatszázezer dollárban, azaz 123 millió forintban szabta meg a játékos árát. A csatár azonban többször is elmondta, családja nem akar Ázsiába utazni és inkább Európában szeretne futballozni.
A hírt adó Vitalfutball szerint a másodosztály jelenlegi tizenkilencedik helyezettjének azonban magas lehet ez az ár, ezért inkább kölcsönbe vennék Keneseit. Nemrég egyébként olyan információk is napvilágot láttak, hogy a kínaiak már a hatszázezer dollár felével is beérnék, igaz, erről maga a játékos még nem hallott. A honlap úgy tudja, „Kenő” iránt nagyon komolyan érdeklődik a szintén angol másodosztályú, walesi Cardiff City is.
Hír Kenesei korábbi klubjával, a Győri ETO FC-vel kapcsolatban, hogy az együttes vezetése négy évvel meghosszabbította a fiatal kapus Somogyi Csaba szerződését. Reszeli Soós István szakmai igazgató elmondta, számítanak a tehetséges utánpótlás-válogatott hálóőrre, ezért is kínáltak neki egy komolyabb szerződést.
A szakvezető hozzátette: több, az ETO által szerződtetni kívánt játékossal is tárgyalnak, de tegnap még nem sikerült konkretizálni egyik esetben sem. Változott a csapat felkészülési programja. Az együttes nem január 26-án, hanem február 2-án utazik a törökországi edzőtáborba.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A lengyelek sem tudják mikor vezethetnék be az eurót

Lengyelországnak az euróövezeti feltételek teljesítésére és a gazdasági konvergenciára kell… Tovább olvasom