Kisalföld logö

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 2°C | 8°C Még több cikk.

Keleti Andi maga varrja báli ruháját

Öt vidéki lányt választottak ki az operabál szervezői az idén abból a célból, hogy elviszik őket az év legnívósabb rendezvényére.

Öt vidéki lányt választottak ki az operabál szervezői az idén abból a célból, hogy elviszik őket az év legnívósabb rendezvényére.

A Hamupipőkéket vasárnap délután kisminkelték és frizurájukat is elkészítették, valamint néhány protokollszabályt megtanultak.

Az est fénypontja a kétórás táncoktatás volt, amit Keleti Andrea tartott az elsőbálozóknak.

Andrea idén tizedik alkalommal vesz részt az Operabálon, ahol nem csak tánctudását, hanem ruhatervezői képességeit is megmutathatja.

- Kevesen tudják, de férfiruha szabó a szakmám. Minden évben én tervezem és szabom a ruháimat a bálra, a szolíd eleganciát szeretem. Most a barna és a zöld szín dominál nálam.

Andi báljai sosem unalmasak, mindig történik valami vele.

- Egyik évben a korlátalan italfogyasztásból akadt zűrzavar. A táncosok vezetője pityókásra itta magát, és nagyon féltem, hogy elrontja a koreográfiát. Szerencsére megúsztuk, de azóta odafigyelünk erre - emlékezett vissza Keleti Andrea.

 

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közös európai harci alakulat

Közös európai harci alakulat felállításának tervében állapodtak meg szombaton a visegrádi országok… Tovább olvasom