Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 13°C Még több cikk.

Kedvező hitelt ígértek, valójában meglopták az áldozatokat

Az ügyben kilenc ember ellen emelt vádat az ügyészség, akik újságokban adtak fel hirdetéseket a kedvező hitelről. A csalók több mint 300 millió forint kárt okoztak.
Bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt kilenc ember ellen emelt vádat az ügyészség, a vádlottak kedvező feltételekkel hitelt ígérve több mint kétezer embertől csaltak ki különböző pénzösszegeket.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: a vádirat lényege szerint, 2009 vége és 2013 eleje között a vádlottak újságokban adtak fel hirdetéseket, amelyekben úgynevezett fogyasztói csoportok szervezése címén, valójában hitelt ígérve, azt a látszatot keltették, hogy az arra rászorulók igen kedvező feltételekkel, jutányosan és gyorsan juthatnak pénzhez.

A hirdetések alapján, a vádlottak által létrehozott cégeknél megjelent sértetteket ezután azzal tévesztették meg, hogy akár egy egyszeri regisztrációs díj, valamint törlesztő részlet befizetésével már egy-két hónap elteltével biztosan pénzhez juthatnak. A megtévesztő tájékoztatás alapján a sértettek jellemzően ötvenezer forint körüli, egyes esetekben egymillió forintot is meghaladó összegeket fizettek be.

Az ügyészség szerint a vádlottak valódi célja "a már jellemzően eleve nehéz anyagi helyzetben lévő, arra rászoruló, esetleg eladósodott sértettek által befizetett pénzösszegek jogtalan megszerzése volt, így sem a fogyasztói csoportok létrehozása, illetve az annak lényegét jelentő áruvásárlás, sem pedig a befizetett pénzek visszafizetése nem állt szándékukban".

A vádlottak 2473 sértettnek összesen több mint 300 millió forint kárt okoztak. A budapesti V. és XIII. kerületi ügyészség nagyobb kárt okozó, üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt kilenc emberrel szemben nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz.

A vád tárgyává tett cselekmény jogi minősítése "nagyobb kárt okozó bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett csalás bűntette", amelynek büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés - olvasható a közleményben.

Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője november 9-én tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a fogyasztóvédelmi törvény módosításával véglegesen betiltották azon vállalkozások létrehozását, amelyek pénzügyi segítségnyújtás látszatával csapták be a kiszolgáltatott helyzetben lévő embereket. Hozzátette, hogy az új törvény az eddigieknél sokkal keményebb szankciókat tartalmaz azokra az esetekre, ha olyan embereket tévesztenek meg, akik hiszékenységük, szellemi vagy fizikai fogyatékosságuk miatt különösen kiszolgáltatottak. Figyelmeztetés helyett azonnali büntetés, bírság vár a fogyasztói csoportok szervezőire - közölte Selmeczi Gabriella.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rizsliszttel és burgonyával tupírozták a gesztenyemasszát

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal két gesztenyemassza-gyártó 14 termékét hívta vissza… Tovább olvasom