Kisalföld logö

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 2°C | 14°C Még több cikk.

Katonának lenni jó: plusz 100 forint és kedvezmények

Nem emelkedik a katonaságnál az étkezés ára, és a hivatásos honvéd 9000 forint meleg étkezési utalványt kap.

A Honvédelmi Minisztérium, valamint a honvédségi szakszervezetek vezetői a mai napon kézjegyükkel látták el a hivatásos és szerződéses katonák, illetve a honvédségi köztisztviselők és közalkalmazottak 2010. évi illetményére és egyes béren kívüli juttatásaira vonatkozó megállapodást. A Honvédelmi Minisztérium a juttatások többségét a 2009. évi szinten tartja, de több juttatást illetően – a nehéz gazdasági körülmények ellenére, lehetőségeihez mérten – emeli is azokat.

A munkaadói és munkavállalói oldal által is elfogadott bérmegállapodás értelmében a személyi állomány kereset-kiegészítésben részesül 2010-ben: ennek éves mértéke 340.000 Ft havi bruttó illetményhatárig bruttó 98.000 Ft, melyek kifizetésére két egyenlő részletben kerül sor.

Az első részletet a jogosultak a januári illetménnyel együtt már megkapták, a másodikat a márciusi illetménnyel együtt, április elején fizetik ki. A hivatásos és szerződéses, az önkéntes tartalékos katonák és a köztisztviselők esetében az illetménypótlékok, valamint egyes illetménykiegészítés-fajták megállapításánál rögzítésre kerültek az illetményalapok. Ugyanígy rögzítésre került az az illetményalap is, amely a költségtérítések, megbízási díjak és segélyek megállapításánál képez számítási alapot. A honvédségi közalkalmazottak a közalkalmazotti törvényben garantált illetményükön kívül – az elmúlt évekhez hasonlóan - idén is az illetményük 2 százalékának megfelelő mértékű kereset-kiegészítést kapnak.

A fentieken túlmenően a Honvédelmi Minisztérium a megállapodásban számos kiegészítő juttatás biztosítását vállalta. Így például vállalta azt, hogy az összes katonai szervezet étkezdéjét még az év első felében meleg étkezési utalvány-elfogadóhellyé alakítja, az étkezési költségtérítésesek ebédjének árát pedig nem emeli meg.

Szintén nem emelkednek az idén a honvédségi üdültetés térítési díjai.

A helyi közlekedési bérletek utáni adóvonzatot magára vállalja a tárca, csakúgy, mint az illetményelőlegek területén bevezetett kamatadó megfizetését. A vállalások között szerepel továbbá az iskolakezdési támogatás 600 Ft-tal történő megemelése, valamint a hivatásos és szerződéses, illetve a közalkalmazotti állomány részére biztosított nettó 6.000 Ft/hó összegű meleg étkezési utalvány nettó 9.000 Ft/hó/fő mértékre emelése, áprilistól. A közalkalmazottak idén egyszeri, 50.000 Ft összegű ruházati költségtérítést kapnak.

A hivatásos és szerződéses tisztek és tiszthelyettesek ruházati illetményének összegét a minisztérium 2010. évben a csekkfüzetbe bepecsételve 101.000 Ft-ban és a normaösszeg terhére, illetőleg azon felül készpénzben történő kifizetésként 35.000 Ft-ban állapította meg. A szerződéses legénységi állomány 20.000 Ft egyszeri ruházati költségtérítésben részesül.

A nyugdíjpénztári munkáltatói hozzájárulások mértékét az önkéntes pénztárak esetében a távolléti díj alapját képező jövedelem összegének 3,2 százalékában, a magán nyugdíjpénztárak esetében pedig a nyugdíjjárulék alapot képező jövedelem összegének 1,6 százalékában határozták meg, a szerződések módosításáig, amelyeket a tárca március végéig kezdeményezni fog. A nyugdíjpénztárakkal történt szerződésmódosításokat követően a munkáltatói hozzájárulás mértéke az önkéntes nyugdíjpénztárak esetében 4 százalék, a magán nyugdíjpénztárak esetében pedig 0,9 százalék lesz. Az egészségbiztosítási pénztári munkáltatói hozzájárulás mértékét pedig 400 Ft-tal felemelve 3.600 Ft-ban biztosítja a HM. A megállapodás záró pontjában a felek rögzítették, hogy a munkavállalói oldal nem él a szakszervezeti nyomásgyakorlás eszközeivel, nem kezdeményez aláírásgyűjtést, illetve demonstrációt, amennyiben a Honvédelmi Minisztérium teljesíti fenti vállalásait. A vállalások időarányos teljesülését az érdekképviseletek és minisztérium szakemberei 2010. szeptember 30-ig fogják értékelni.

Olvasóink írták

  • 12. janika 2010. március 06. 10:32
    „No megint egy fölösleges "munkahely" mivel ezt az országot Ők nem képesek megvédeni Így nem is nevezhetők Honvédeknek! Csupán sikkasztó tisztek csicskás csizma svikszolóiknak.”
  • 11. SC 2010. március 05. 19:19
    „"csak az jöjjön katonának aki ilyent szeret"”
  • 10. mmm24 2010. március 05. 19:11
    „Így van, be lehet vonulni, és nettó 80-ból meg lehet éldegélni.Arról nem is beszélve, hogy lehet menni hálátlan civileknek homokzsákot pakolni szinte minden évben.Mert arra jó a büdös baka, igaz?”
  • 9. nüs 2010. március 05. 18:25
    „hordópali, akkor vonulj be katonának.”
  • 8. hordópali 2010. március 05. 17:19
    „Ön csak röhög.
    Önnek ez semmi!
    Nekem meg azt jelenti, hogy 16 helyett 19 % a társasági adó!
    Meg 25 helyett 30 % az osztalékadó!
    Ebből következően nekem csak mínuszom van! Semmi plusz hozzájárulás, meg egyéb!!!
    És mindez azért, hogy egész nap döglés a laktanyában, mert gondolom pénzhiány miatt gyakorlat semmi!”
  • 7. eheh 2010. március 05. 16:55
    „hát ez egy érdekes cikk.....

    katona vagyok:) de csak röhögök. a szerződéseseknek a kaja jár ,tehát a 3000 + bón át...... a ruházati csekkünkre nincs fedezet, így évek óta törvényt sért a HM, mert fedezetlen csekket ad ki. ráadásul a ruházati boltokban nincs mit megvenni, ha esetleg van akkor mérethiányos:) az új adóval az állomány nagyrésze szarul járt (-10000), valamint a +98.000-et nem a szakszervezet harcolta ki, mert azt minden közalkalmazott megkapja.....
    folytathatnám még, de felesleges, mert csak felidegesítem magam...”
  • 6. meir 2010. március 05. 14:58
    „Nahaaaaaaat!! aztaaaaaaa!!!! 100 forinttal tobbet???? es EZT oda mertek csak ugy adni??
    Micsoda gazdagsag kerem!!! ez azert mar valami!!!
    -(es ezt ugy hozza a cajtung,mintha legalabbis,egy Fo/ 1000000-os adomanyrol lenne szo!!!)-”
  • 5. kivagyokén 2010. március 05. 14:20
    „Alig adtak valamit (azt se mindenkinek) Cserében vállalták, EGÉSZ ÉVBEN BEFOGJÁK A SZÁJUKAT! Hát nem egy BKV, vagy MÁV szakszervezet.”
  • 4. Mankapunka 2010. március 05. 13:34
    „"nEhéz a dolga a katonának,enhéz a dolga"""""""”
  • 3. mozart 2010. március 05. 13:20
    „A párom nettó 90.000 Ft-jából a szuper bruttósítás áldásos hatása miatt nettó 80.000 Ft maradt. Mindenki csak hüledezett, mikor megkapta a fizetési papírját. Marha nagy segítség emellett a 3000 Ft-nyi étkezési jegy emelés!! Az APEH-osoknak meg van képe Pestre menni tüntetni.... A fizetési papírok elszámolásának vizsgálatát kezdhetnék a Honvédségnél, mert még találnának is valamit, ami alapot adna jutalmuknak...”
  • 2. kivagyokén 2010. március 05. 13:10
    „Ha ha ha. Nesze semmi fogd meg jól!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 1. janika 2010. március 05. 11:55
    „No és hol váltják be a meglegétkezési utalványaikat? Irak vagy Afganisztánba? Vagy melyik nagyahatalom gyarmatán? Netán Magyarországon?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A teljes politikai garnitúrát ellenségének tekintette Budaházy

A Magyarok Nyilai ügyében terrorizmus és egyéb bűncselekmények gyanúja miatt jelenleg 17 ember ellen… Tovább olvasom