Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Kártérítést kér a Zala Megyei Kórháztól egy asszony

Egymillió forint kártérítést kér a Zala Megyei Kórháztól egy asszony, mert szerinte félrekezelték a nőgyógyászaton.

Csaknem 1 éven át szenvedett rendellenes vérzéstől, négyszer végeztek nála egészségügyi kaparást, majd a méhét akarták kivenni. Az asszonyt végül - a drasztikus beavatkozás nélkül - egy másik kórházban gyógyították meg. Az Egészségbiztosítási Felügyelet vizsgálja a történteket.Kovácsné Magyar Erzsébet 53 éves, megviselte a betegség. Az állandó vérzés miatt négy műtéten esett át a zalaegerszegi kórházban, de egyre romlott az állapota. Végül méheltávolítást javasolt az orvosa, de az asszony nem vállalta a műtétet. Mint mondja, szerencsére, mert azóta Körmenden anélkül is meggyógyították. Most teljesen panaszmentes. "Én arra kérem a nőtársaimat, hogy figyeljenek magukra, és keressenek meg minden lehetőséget. Mert megéri. Megmaradt az én szervem is, és jól vagyok" - mondta a Független Hírügynökség tudósítójának a Tormaföldén élő asszony.

A sikertelen zalaegerszegi kezelés alatt az asszony szenvedett, és sok tízezer forintot költött gyógyszerre, illetve utazásra. Ezért kér kártérítést. Panasza alapján az Egészségbiztosítási Felügyelet vizsgálatot indított a kórház ellen. Volt több esetük, ami az Egészségbiztosítási Felügyelet határozatával végződött, de még egyetlen esetben sem marasztalták el az intézményt - mondta Csidei Irén, a Zala Megyei Kórház főigazgatója. A kórház vezetője szerint most sem mulasztottak, mert házon belül már kivizsgálták az esetet, és kiderült, hogy a nőgyógyászaton mindent megtettek a beteg gyógyulásáért. Az Egészségbiztosítási Felügyelet vizsgálata még ebben a hónapban befejeződhet. Ha nem marasztalják el a kórházat, az asszony akkor is bírósághoz fordul, és polgári pert indít a kórház, illetve az orvos ellen.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Durva! Marihuana ültetvény egy panellakásban

Panellakásban termesztett kábítószert egy harmincéves pécsi férfi. A rendőrök szerdán tartottak nála… Tovább olvasom