Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Kártérítésre számíthatnak az autósok – igazolni kell parkolást

Felhívással fordul a vihar miatt megrongálódott autók tulajdonosaihoz a Budavári Vagyonkezelő és Innovációs Kht. – olvasható a társaság internetes honlapján, a www.vargondnoksag.hu oldalon. A cég kéri, hogy azok az autótulajdonosok, akik augusztus 20-án 21 óra körül a Budai Várban, a Színház utcában, illetve a Honvéd Főparancsnokság környezetében szabályszerűen parkoltak és autójukban az épületről a vihar következtében leszakadó épületszerkezetek kárt okoztak, nevük, címük és elérhetőségük feltüntetésével jelentkezzenek a Budavári kht. titkárságán. A közlemény megjegyzi, hogy a kht. vagyonkezelése alatt álló épületek által okozott jogos kárt megtérítik és vállalják a kárfelvételek lebonyolítását augusztus 30-ig. A társaság kéri azt is, hogy a jelentkezők vigyenek magukkal minden olyan dokumentumot, amely egyértelműen bizonyítja, hogy ott parkoltak és a vihar miatt rongálódott meg az autójuk. A közlemény kitér arra is, hogy csak azok számíthatnak káruk megtérítésére, akiknek a kárfelvételét a cég által felkért biztosí tási kárszakértő végzi el.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A bajnokság állása

1. Tovább olvasom