Kisalföld logö

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 20°C | 30°C Még több cikk.

Kártérítés jár a 2007-2009. közötti vonatkésések miatt is

A MÁV-START utasainak lehetőségük van arra, hogy kártérítést kérjenek vonatkésés és járatkimaradás miatt a 2007. szeptember 7. és 2009. november 14. közötti időszakra is - közölte a Fogyasztói Jogérvényesítő Szervezet (FJSZ) csütörtökön az MTI-vel.

A fogyasztóvédelmi szervezet közérdekű keresetet nyújtott be a MÁV-START Zrt. általános szerződési feltételei ellen, mert szerinte a vasúttársaság minimálisra csökkentette az utasok kártérítési lehetőségeit a vonatok késése és kimaradása esetén, illetve nehezíti a jogos igények érvényesítését adminisztratív és egyéb akadályokkal.

Az FJSZ tájékoztatása szerint a Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntésében kimondta, hogy a vasúttársaság üzletszabályzatának számos pontja tisztességtelen, ezért érvénytelen.

A közleményben a fogyasztóvédelmi szervezet kiemeli: tisztességtelennek bizonyult, hogy a MÁV a vonatkésést és a vonatkimaradást az állomás ügyeletesének igazolásához kötötte. Így maga dönthette el, hogy szerződésszerűen teljesített-e vagy sem. A későn indult vonat esetén a MÁV úgy tekintette a helyzetet, hogy ezzel az utas lemondott kártérítési igényről. Az Intercity és más helybiztosítással közlekedő vonat 15 percet meghaladó késése esetén csak a vonat által érintett állomások pénztáraiban lehetett 24 órán belül a pót- és helyjegy árát visszakérni. A MÁV megkövetelte, hogy az utas a jegyár-visszatérítési kérelméhez csatolja az eredeti menetjegyét, pót- és helyjegyét - írja a közlemény.

A fogyasztóvédelmi szervezet utal arra: a MÁV időközben megváltoztatta üzletszabályzatát, de a fogyasztók számára nyitva áll a lehetőség, hogy amennyiben a 2007. szeptember 7. és 2009. november 14. közötti időszakban a fenti okok valamelyike alapján nem jutottak kártérítéshez, akkor ezt az igényüket most érvényesítsék.

Az FJSZ közölte, hogy megvizsgálja a MÁV jelenleg hatályos üzletszabályzatát is, és ha azokban szintén megjelennek az ismertetettekhez hasonló feltételek, és ezeket a MÁV nem hajlandó törölni, akkor újabb pert fog indítani.

A MÁV-START Zrt. honlapján május 7-én közzétett közleménye szerint a jogerős ítélet felülvizsgálatát kérik a Legfelsőbb Bíróságtól.
A MÁV-START Zrt. az MTI megkeresésére közölte: később reagál a fogyasztóvédők közleményére.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lezárult a vizsgálat: Daróczi öngyilkos lett

A Daróczi Dávid halála ügyében lezárult rendőrségi vizsgálat szerint egyértelmű, hogy öngyilkos… Tovább olvasom